Köszöntő beszéd Schmitt Pál államfő nagyváradi látogatása alkalmából

„Nekünk súlyos adósságunk halmozódott fel a határon túl élő magyar nemzettársaink felé. 2004. december 5-ének szégyenfoltja tisztításra várt” – jelentette ki a Professzorok Batthyány Körének rendezvényén Orbán Viktor miniszterelnök, a magyar állampolgárság határon túlra való kiterjesztéséről szóló törvény elfogadása kapcsán.

Kilenc évtizeddel a Trianoni diktátum és hetven esztendővel a II. Bécsi döntés után, valamint közel fél évszázadig tartó nacionál-kommunista diktatúra babiloni fogságát követően, ugyanennek az adósságnak a törlesztését jelentette a nemzeti összetartozásról szóló törvény kimondása, mely által „nyomasztó lelki terhet tettünk le a saját és a nemzet válláról” – állapította meg „a Nemzet miniszterelnöke”.

Tisztelt és Szeretett Schmitt Pál államelnök úr!

A sivár december 5-ikék, valamint a Kempinsky-szállodai cinkos koccintgatások és a közmondásos „hétről” a valóságos nyolcra kiegészülő „szűk esztendők” fájdalmas korszaka után joggal érezzük úgy, hogy Őexcellenciád marosvásárhelyi és nagyváradi látogatásai ugyanennek a – bibliai értelemben – nagyra nőtt erkölcsi tartozásnak a törlesztését szolgálják.

Szívből köszönjük, hogy testvéri módon mellénk álltak. Örömmel tölt el bennünket, hogy legjobb elődei gyakorlatát követve, Magyarok XXI. címszó alatt az Elnök úr ma délelőtt, a Székelység hagyományos fővárosában egy nemzetpolitikai konferencia-sorozatot indított útjára, mely a nemzetpolitikai rendszerváltozás jegyében a határon túlra szakadt magyar nemzetrészek gondját vállalja magára.

A december 5-ikék, a Kempinsky-béli és Cotroceni-i koccintgatások, valamint az őszödi beszédek és a budapesti szemkilövések „szégyenfoltjai” mellett Szent László és Bethlen Gábor városának lelkiismeretét – egyebek mellett – annak a „szégyenfoltja” is terheli, hogy néhány esztendővel ezelőtt – Erdélyben egyedüli módon – a Hazugság őszödi Bajnoka is látogatást tett és szívélyes fogadtatásban részesült Nagyváradon.

Ezzel együtt az is mélységes szégyenérzettel tölt el, hogy a törvény elfogadását követően a romániai magyar közösség két partiumi – szilágysági – szenátora, illetve képviselője fanyalogva határolódott el a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségétől. Az utóbbi – aki szégyenszemre egyébként – Egyházunk egyik tisztségviselője is egyben, egyenesen azt jelentette ki, hogy ő személy szerint nem is tartja indokoltnak, hogy a nemzeti állampolgárságért folyamodjon.

Elnök úr! Az Ön mostani jelenléte, az éltében-holtában hűséges Márton Áron püspök példájának és szellemének Ön általi felelevenítése együttesen mind azt a célt szolgálják, hogy hitünkben és magyarságunkban megálljunk rendületlen, és nem engedve az álságos „multikulturalitáshoz” hasonló politikai divatok, valamint a kisebbségi opportunizmus tetszetős és jól jövedelmező látszatai kísértéseinek, a Magyar Nemzeti Együttműködés Rendszerébe bekapcsolódva: rendezzük sorainkat, vívjuk ki jogainkat, szerezzük meg önrendelkezésünket, és a XX. század visszahúzó örökségét leküzdve, végre ténylegesen és valóságosan kezdjük el a XXI. századot.

A határok fölötti nemzetegyesítés a magyar nemzeti integráció politikáját jelenti az európai integráció egyetemes összefüggésében. Ezért fáradozunk idehaza – és európai parlamenti képviselői, majd alelnöki tisztünkben emellett szálltunk síkra Brüsszelben és Strasbourgban.
A közösségi jogok és az autonómia intézménye szintén sajátjai a demokratikus Európának. Egyébként másfél évszázaddal előbb ugyanezért küzdöttek a miénkhez hasonló kisebbségi sorsban élt erdélyi román Testvéreink. Ha tetszik – hát róluk és tőlük vegyünk mi is példát…
Apropo! Erdélyi románok! A kilencven évvel ezelőtti impériumváltozás nyomán a tragikus sorsra jutott, nagy román történész, Nicolae Iorga – a mostani egyetemi jubileum szellemiségéhez szorosan kapcsolódó értelemben – ezeket mondotta: „Nem azért szereztük meg Erdélyt, hogy mások egyetemeit felszámoljuk, hanem hogy létrehozzuk a sajátjainkat”. Ismerősen csengő szavak… Miként a Gyulafehérvári Határozatok – azóta is papíron maradt pontjai…

Üres ígéretekkel és egymás áltatásával semmire sem megyünk, „Trianon sebei” sohasem fognak begyógyulni, és az Egyesült Európa „Ígéret-földjére” sem fogunk soha eljutni…

Szívből köszönjük, Elnök úr, hogy Kercaszomor, „a legbátrabb falu” / „communitas fortissima” és Vatikánváros, a keresztény világ – egyik – fővárosa állomásain át, íme hozzánk is elérkezett, akik hasonló hittel és bátorsággal küzdünk és dolgozunk a végeken, hogy soha többé ne vegyenek minket „bozgor”-számba, hanem a hontalanság és az idegenség világából kiemelkedve, végre „honra leljünk a hazában”, és visszaérkezzünk Európába – ahol házat, hazát, templomot és iskolát építhetünk, javainkkal, ingatlanainkkal és intézményeinkkel együtt kisajátított életterünket pedig végképp visszanyerhetjük. Köszönjük és nagyra értékeljük, hogy mindezért Bukarestben – másik fővárosunkban is – közbenjárt és követséget vállalt.

És végül engedje meg, hogy mai együttlétünk tulajdonképpeni tárgyára, közös ünneplésünk központi eseményére térjek. Húsz esztendővel ezelőtt, a posztkommunista, nacionalista átmenet és a tovább tartó kisebbségi jogfosztás kilátástalan időszakában „négy-öt magyar összehajolt”, és kihasználva a mégiscsak kedvező pillanat opportunitását, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemzeti elkötelezettségének és felelősségvállalásának az erejétől támogatva, létrehozta a Trianon utáni első püspökünkről, Sulyok Istvánról elnevezett Református Főiskolát. Tíz évvel utóbb, az első nemzeti Orbán-kormány idevágó szándékainak elébe menve, történelmi egyházaink testvéri-ökumenikus támogatásával alapítottuk meg a Partiumi Keresztény Egyetemet, mely a vele párhuzamosan megalakult Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt éppen ma, az Ön megtisztelő jelenlétében köt meg és ír alá egy magyar felsőoktatási stratégia életbeléptetését előirányzó közös megállapodást.
Mindezért és az egyetemfejlesztés új lehetőségéért Isten után az Elnök úrnak, magyar hazánknak és kormányának mondunk szívbéli köszönetet.

Nagyvárad, 2010. október 19.