2025. július 10. csütörtök
Send this article Print this article

Szétverték a Tőkés Lászlót éltető táblát Temesváron

A magyar nyelvű sajtó arról számolt be a helyi román média nyomán, hogy „megrongálták” a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László! Szabadság!”. A pontosabb kifejezés ez lett volna: szétverték.



Egy ismeretlen személy július 8-ára virradóra leverte és széttörte a Mária tér és a Batthyány utca sarkán álló temesvári református palota – amelyben a belvárosi templom is található – „Éljen Tőkés László! Szabadság!” feliratú emléktábláját. Ez az egyszerű, dísztelen tábla annak állít emléket, hogy ott szolgált Tőkés László református lelkészként 1989 decemberében, akinek kilakoltatását a vele szolidarizáló hívek és helybéli lakosok megpróbálták megakadályozni, a hatóságok fellépése pedig tiltakozást váltott ki. December 15-én erről a helyszínről indult meg az 1989-es temesvári népfölkelés, ami aztán a romániai forradalomba torkollott. Azokban a napokban írták fel ezt a feliratot a templom falára, évekkel később a palota felújítása során egy mintegy kétméter hosszú műanyag táblával helyettesítették az eredeti falfirkát, amelyen a feliratot ugyanúgy reprodukálták. Mindeddig senkit sem zavart a tolerancia városában a magyar nyelvű mementó.



Demeter Sándor, a belvárosi templom lelkésze a sajtónak elmondta, hogy keddre virradóra, éjfél után egy férfi tűnt fel az épület előtt, aki alkohol vagy drog hatása alatt lehetett, és kiabált, de nem lehetett érteni, hogy mit. Egy térfigyelő kamera rögzített, hogy egy hátizsákos fiatal férfi többször felmászik a templom falára és letépi, majd a földhöz vágja a tábla elemeit. Lábbal is belerúg azokba, majd hadonászva távozik, a tábla darabjait összetörve a helyszínen hagyva. A férfi vélhetően a lelkésznek mutogathatott, aki elmondása szerint az ablakhoz lépett és rákiáltott a rongálóra, így az távozott. Demeter Sándor közölte: nem tudja megmondani, hogy magyarellenes tettről van-e szó vagy sem, de a táblán magyar felirat szerepelt.



Az ügyben a Temes megyei rendőr-főkapitányság rongálás bűncselekményének felderítése céljából nyomozást indított.
Közlemény adott ki az eset után a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség Presbitériuma is: „2025. július 8-ára virradó éjszaka ismeretlen tettes megrongálta a Temesvár Belvárosi Református Templom homlokzatán elhelyezett kompozit emléktáblát, amely az 1989-es forradalom idején a templom falára festett, történelmi jelentőségű magyar nyelvű feliratot őrizte: ’Éljen Tőkés László! Szabadság!’ A felirat a forradalom napjaiban Isten szabadításáért hálát adó megnyilvánulás volt. A templom homlokzatát 2009-ben felújítottuk, a feliratot nem festettük vissza, de ugyanakkora méretben, táblán őriztük tovább – hogy tanúságot tegyen azokról a napokról, amikor Isten különös módon hozott szabadítást gyülekezetünknek és az országnak. A vandalizmus során a táblát kitépték, majd darabokra törték. Gyülekezetünk válasza nem a gyűlölet, hanem a hit és az imádság. Hisszük, hogy Isten ma is tud szabadulást adni a bűnből, a gyűlöletből és a szeretetlenségből is. Jézus Krisztus a Szabadító, aki a szabadítás útját kínálja minden embernek. Imádkozunk a tett elkövetőjéért, városunkért és országunkért, és kérjük Isten békességét mindannyiunk életére. Kérjük, hogy Isten békessége uralkodjon bennünk, közöttünk, közösségünkben – és minden ember szívében.”
Egyelőre nincs hír arról, hogy a rendőrségi nyomozás bármilyen eredményt produkált volna.


 
    

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010