2021. szeptember 30. csütörtök
Tisztújítást tartottak az EMNT Bihar megyei szervezetében
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei szervezeteiben ezekben a napokban zajlanak a tisztújítások. A Bihar megyeiben is sor került erre szeptember 28-án, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A gyűlésen megjelenteket Török Sándor, a Bihar megyei szervezet elnöke köszöntötte, majd Tőkés László, az EMNT elnöke tartott rövid, helyzetértékelő előadást. Mint elmondta, a járványhelyzet rányomta a bélyegét az elmúlt években az EMNT munkájára is, de dicséretes, hogy ennek ellenére is a Bihar megyei szervezet, csakúgy, mint az országos EMNT, számos rendezvénnyel, programmal volt jelen a közéletben. Ez annak is köszönhető, hogy az erdélyi nemzeti oldal éppen úgy, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, ma is tisztán látja céljait, meggyőződéssel és ugyanazzal a hittel végzi munkáját, mint a kezdetekkor.
Az EMNT alapító elnöke örömmel nyugtázta, hogy a közéletben ma is jelen vannak ezek az elkötelezett magyarok, bár sok akadály gördül eléjük. Nemcsak a járványhelyzet, de a nagypolitika is gúzsba köti mindennapjainkat, ezért fontos, hogy helyt álljunk a mindennapokban is, szögezte le Tőkés László.
Az elnöki helyzetértékelés után Török Sándor tartotta meg beszámolóját. A megyei elnök több rendezvényt is felsorolt az elmúlt évekből, kiemelve, hogy az EMNT nemcsak nemzeti ünnepeinken van jelen, hanem számos programja okán szerves részévé vált a Bihar megyei, a nagyváradi közéletnek.
Az elnöki beszámolót egyhangúlag elfogadta a küldöttgyűlés, majd a tisztújításra került sor. Ezt Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke vezette le. Elöljáróban az mondta, hogy szerencsére a régióbeli nemzeti oldal is egy csapatba tartozik, így a civil egyesületek, az EMNT, az EMNP és más baráti szervezetek is azért küzdenek, hogy a bihari, váradi magyarok otthon érezzék magukat, hogy jövőt teremthessenek maguknak itt, a szülőföldjükön.
A tisztújítás során egyhangúlag újraválasztották megyei elnöknek Török Sándort, majd a megyei elnökség tagjait is megválasztották, ők Nagy József Barna, Tőtős Zsuzsa, Kálmán Balázs és Asztalos Attila. Ezt követően megválasztották az EMNT október 16-i országos küldöttgyűlésének Bihar megyei delegáltjait is.
A folytatásban Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke tartott rövid, politikai helyzetértékelést, beszámolót, majd a küldöttek számos kérdésben mondták el véleményüket.
Külön napirendi pontként foglalkoztak a nagyváradi önkormányzat felháborító döntésével, miszerint az Ezredévi emléktérnél egy új utcát alakítani ki magántulajdonokat érintő kisajátításokkal és városképet romboló bontásokkal. Ezek során a váradolaszi református egyházközség telkéből is el kívánnak venni, holott erre a legsötétebb kommunista időkben sem vetemedett a hatalom. Az EMNT támogatja az egyházat abban, hogy megtarthassa őseinktől örökölt jogos tulajdonát.
A küldöttgyűlésen sok más, építő jellegű észrevétel is elhangzott, illetve több rendezvény megtartására is tettek javaslatot a küldöttek.
Nagyvárad, 2021. szeptember 29.
hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












