2009. június 16. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László átvette a Truman-Reagan szabadságérmet

Washingtoni látogatása második napján, 2009. június 16-án délelőtt Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő A Kommunizmus Áldozatai Emlékművének koszorúzási ünnepségén vett részt.

Megnyitó beszédében Lee Edwards, a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány elnöke a pekingi Tienanmen-téri vérengzés, valamint a Berlini Fal leomlása, illetve a kelet-közép-európai rendszerváltozás 20. évfordulójáról emlékezett meg.





Toomas Vaga, az amerikai Észt Lutheránus Egyház zsinati elnökének imaszolgálata után Aldena Vas, az Egyesült Államok volt észtországi nagykövete szólt az egybegyűltekhez, kivételes meggyőző erővel hívva fel a figyelmet a tovább élő kommunizmus veszélyeire. „A kommunizmus még mindig nem a múlté – mondotta –, hiszen csak Európa területén is a jelenben mintegy ötven kommunista párt működik.” Jared Gruber, a Szabadságot Most! [Freedom now] nemzetközi mozgalom aktivistája a tovább is létező kommunista országok felszabadítása mellett foglalt állást, rámutatva arra, hogy a kínai kommunista rezsim egymagában annyi áldozatot szedett, mint a sztálini és a hitleri diktatúrák együttvéve.

Az Emlékműnél – többek között – Csehország, Észtország, Magyarország, Litvánia, Makedónia, Lengyelország, Románia, Ukrajna és Tajvan külképviseletei, valamint a Rab Nemzetek Országos Bizottságának [USA] és különféle menekült-szervezeteknek a képviselői helyezték el koszorúikat.

A kommunizmus áldozatainak emlékét idéző rendezvénysorozat délben a Kongresszus Rayburn Épületének egyik dísztermében, a Truman-Reagan Szabadság-Emlékérem átadási ünnepélyével folytatódott. Az idei kitüntetettek: Tőkés László püspök, EP-képviselő, Steny Hoyer képviselőházi demokrata frakcióvezető, az amerikai Helsinki Bizottság volt elnöke, valamint – post mortem – Jack Kemp volt kongresszusi képviselő.

A Rab Nemezetek Országos Bizottsága által, az amerikai kormányzat patronálásával létrehozott A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány az eltelt tíz esztendőben olyan jeles személyiségeket és szervezeteket tüntettek ki az emlékéremmel, akik, illetve amelyek kivételes szerepet játszottak az „imperialista kommunizmus” elleni harcban, és példamutató módon léptek fel a „kommunista holokauszt” ellen. A kitüntetettek között találjuk a következőket: Elena Bonner (Oroszország), Vytautas Landsbergis (Litvánia), Joseph Lieberman (USA), Orbán Viktor, Václav Havel, II. János Pál pápa, Lech Walesa, Horváth János és Tom Lantos.

Tőkés László kitüntetése alkalmából Lauer Edith alapítványi igazgató mondott laudációt, aki a néhai temesvári lelkipásztor romániai forradalomban játszott szerepe mellett a díjazott európai parlamenti tevékenységét méltatta, a totalitárius kommunizmus elleni határozott fellépése vonatkozásában. (A méltató beszédet, valamint Tőkés Lászlónak a kitüntetés átvételekor elmondott, Harc „a Gonosz birodalma” ellen című beszédét mellékeljük.)

A díj átadása alkalmából több jeles amerikai személyiség tartott beszédet. Frank Wolf republikánus képviselő, a Ceauşescu-rezsim elleni küzdelem régi „harcosa” a „három kitüntetett óriás” sorában külön is kitért Tőkés László „felejthetetlen temesvári helytállására, mely 1989 karácsonyán a Ceauşescu-diktatúra összeomlásához vezetett”.

Este Románia washingtoni nagykövetségén avatták fel a Kommunizmus Globális Múzeumát, mely internet útján tárja nyilvánosság elé a totalitárius diktatúra közel száz éves múltját – és jelenét (www.globalmuseumoncommunism.org).

Bevezető beszédében Tőkés László „Isten csodájának” nevezte, hogy míg húsz évvel ezelőtt még a román diktátort dicsőítették, most viszont az amerikai román nagykövetség ad helyt az antikommunista múzeum megnyitásának; valamint azt, hogy míg két évtizede Romániában még papírmalomba küldtek tízezer Bibliát és WC-papírt gyártottak belőlük, ezzel szemben legutóbb neki magának nyílt lehetősége arra, hogy Brüsszelben – az Európai Parlament keretében – nemzetközi Biblia-kiállítást szervezzen.

Európai képviselőnk ugyanakkor kegyeletes főhajtással idézte meg néhai Nagy Imre mártír-miniszterelnök emlékét, brutális kivégzésének (1958) és budapesti újratemetésének (1989) évfordulóján. A romániai Snagovban fogva tartott kormányfő és mártírtársai húsz évvel ezelőtti végtisztességtétele a magyarországi demokratikus rendszerváltozás kezdetét jelentette – emelte ki Tőkés László (püspökünk nyitóimádságát mellékelve közöljük).

A népes vendégsereget Adrian Vieriţa nagykövet köszöntötte. A globális internetes múzeumot Lee Edwards alapítványi elnök nyitotta meg. Az est meghívott előadójaként Vladimir Tismăneanu professzor, a romániai kommunizmus bűntetteiről szóló jelentést összeállító bizottság elnöke tartott előadást, és adta át Traian Băsescu államelnök személyes üzenetét. A 2006 decemberében közzétett Jelentés alapján a román államfő „törvénytelen és kriminális rendszernek” minősítette a kommunizmust.

„Kezdetben azt hittük, hogy tetemvizsgálatra vállalkoztunk – mondotta az előadó –, utóbb azonban arra kellett rájönnünk, hogy élveboncolást kell végeznünk, hiszen a kommunizmus mindmáig nem ért véget Romániában. A kommunisták »Isten országát« itt, a földön, parancsuralmukkal akarták megvalósítani, a Párt azonban nem isten, ennek következtében pedig az önmagát istenítő Hatalom kísérlete csak szenvedést és halált hozott, és eleve kudarcra volt ítélve” – állapította meg Vladimir Tismăneanu.

A nagykövetségi fogadás alkalmával Tőkés László a kommunizmus által elnyomott nemzetek több képviselőjével találkozott – köztük a kubai menekültek egyesületi vezetőivel. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Országos Bizottság elnökének üzenetét adta át nekik, akik nemrégen szervezetük kitüntetésében részesítették a román antikommunista vezetőt.

Washington–Nagyvárad, 2009. június 17.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
 
 
 
 
   

Imádság 
a Kommunizmus Globális Múzeuma
felavatása alkalmából
 

Felséges Istenünk! Mennyei Atyánk!

Szent Igédben Te azt ígérted, hogy: „Felhozod a Te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogosságodat, miként a delet” (Zsolt. 37,6).

A világban tapasztalható rengeteg igazságtalanság és nyomasztó jogtalanság láttán gyakran elkeseredünk, és reményünket vesztve, elcsüggedünk.

Kicsiny Dávidként hogyan is szállhatnánk szembe a túlerővel, a világ Góliátjaival?

Vádol bennünket a lelkiismeret cinkos megalkuvásainkért és gyáva megfutamodásainkért, melyek által a gonoszt felbátorítjuk, az igazságot eláruljuk, embertársainkat, az elnyomottakat pedig magukra hagyjuk.

Bocsásd meg bűneinket, kicsinyhitűségünket, melyek kárhoztatnak, gyengeségeinket és gyarlóságainkat melyeken a gonosz hatalma alapul!

Az önmagán és félelmein felül emelkedő Dávid hitét add nekünk, aki tudta, hogy „Te hadakozol érettünk”.

Add a Zsoltáros bizonyosságát a mi szívünkbe, aki tudta, hogy az igazság olyanképpen virrad fel, miként a fényes nap, és hittel tudta, hogy törvényed jogossága, miként teremtett világod természeti törvénye, oly bizonyosan érvényesülni fog.

Ezt a hitet és a hitbéli meggyőződésnek azt a bátorságát add nekünk, az elnyomottaknak, mely képessé tesz bennünket az igazság melletti kiállásra és az egymásért való cselekvésre.

Kérve kérünk: szabadíts meg minket a gonosztól! Szabadításodért hálákat adva, imádkozunk egy Isten- és embertelen korszak és rendszer valamennyi áldozatáért. Vigasztalj és áldj meg, emelj fel bennünket! „Jöjjön el a Te országod!”

Áldd meg Gyülekezetünket, melynek közösségében az emlékezet gyógyításának ezt a múzeumát felavatjuk. Legyen áldott azoknak emléke, akiknek bizonyságtételét és krisztusi áldozatát hirdeti ez az intézmény. Ámen.

Washington, 2009. június 16.

Tőkés László



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010