2009. május 19. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László Homoródmentén – A kortes sajtótükre, május 19.

Tőkés László püspök, EP-képviselő, a Magyar Összefogás Listájának vezetője május 19-én Homoródmentén folytatta a székelyföldi kampánykörutat.

A Duna TV képes beszámolójáért kattintson a linkre, átiratát alább olvashatják:

Szavazásra buzdítanak
Udvarhelyszéken, Székelyderzsen, Kányádon és a Homoródmente falvaiban kampányolnak Tőkésék Erdővidék után Udvarhelyszéken, Székelyderzsen, Kányádon és a Homoródmente falvaiban folytatódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács európai parlamenti képviselőjelöltjeinek kampánya.





Kányádban a jelöltek a közös nemzeti célok érdekében létrejött összefogás fontosságáról beszéltek. – Minél többen megyünk el mi magunk, ha összefogunk, annál több magyar kerül Brüsszelbe, Strasbourgba, az európai parlamentbe, és ügyünket annál erőteljesebben, hangsúlyosabban tudjuk képviselni. Legfőképpen a magyar önrendelkezést, ezen belül a Székelyföld területi autonómiája érdekében – mondta Tőkés László.

- Örülök annak, hogy több helyszínen, mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt vezetői, elnökei támogatják ennek a listának a megválasztását – jelentette ki Szilágyi Zsolt. A jelöltek segítettek egy panzió alapkőletételénél, amely köré jelentős turisztikai komplexumot terveztek Orbán Balázs örökösei.

A Puliszka Mezeje Panzió alapkőletételéről volt szó, amelyet Toró Tamás álmodott meg, aki idegenben keresett pénzével hazatelepedve szülőfaluja jövőjéért fektetné be a pénzét.

A homoródmenti kortes további állomásai: Homoródszentmárton, itt a delegációt Kerekes Péter polgármester, Jakab Attila alpolgármester, Pító Zsolt református lelkész és Szombatfalvi József unitárius lelkész fogadta. A fórumon részt vett Asztalos István RMDSZ-es képviselő is, aki a Képviselőház Tanügyi Bizottságának tagjaként részese volt a Partiumi Keresztény Egyetem 2008-as akkreditálásának.

Innen – ebédnyi, Homoródszentpálra betervezett megálló után – Homoródalmásra utazott az EMNT kortescsapata, Rigó Mihály polgármester, Bodó Rozália helyi MPP-elnök, Csete Árpád unitárius lelkész vezetésével fogadták őket.

Ezután – legalábbis kampány-ügyben – Tőkés László püspök először járt Lövétén. A lövéteiek meg is hálálták a mostani figyelmet, zsúfolásig megtelt a Művelődési Ház nagyterme. Lázár F. Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket, Tőkés László kíséretében Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor EMNT-alelnököket, képviselőjelölteket, László János székelyudvarhelyi vállalkozót, akit az EMNT harmadikként jelölt a Magyar Összefogás Listájára. A hivatalos programot Szentegyházán fejezte be az EMNT kortescsapata, ahol a kicsiny, de annál lelkesebb közönség soraiból az MPP-s Sebők Mihály gondolatai mindenféleképpen érdemesek a nagyobb nyilvánosság számára is.

Őt idézzük:

„Tisztelt Püspök Úr, tisztelt polgártársak!

Utoljára, amikor volt szerencsém beszélni Tőkés László Püspök úrhoz akkor még nem volt európai parlamenti képviselő. Több ember előtt megjósoltam, hogy be fog jutni a képviselőházba. Nem volt nehéz jósolni, ismerve nemcsak a Püspök úr népszerűségét, hanem karizmatikus jellemét is, amivel az erdélyi magyarság megmozdítására láttam képesnek. Ugyanakkor azt is megjósoltam, miszerint kivívjuk a területi autonómiát, csupán idő kérdése. Az utóbbi következik az előbbiből. Mert hogyha a püspök úr kezébe veszi az erdélyi magyarság sorsát, abból csak győzelem származhat. Kisebb csatákat nyertünk már, de ahhoz, hogy eljussunk a végső győzelemig, mi, erdélyi magyarok is mindannyian, le kell tegyük a garast. Íme, elérkezett egyik garas-letevési idő. Ha június hetedikén elmegyünk szavazni, máris beálltunk a nemzetmentők zászlaja alá. Petőfi Sándor szavait idézem:
„Sehonnai bitang ember,
Ki hogyha kell, halni nem mer.”

Senki nem kívánja senkitől, hogy meghaljon. A kívánatos az volna és elvárnánk minden magyar politikustól, hogy rövid időre félretegyék nézeteltéréseiket, hatalmi harcukat, vagyonuknak összehordását. Nem örökre, csupán arra a rövid időre. Mert nincs arra joga senkinek, hogy az erdélyi magyarság létét veszélyeztetni merészelje.

Van szerencsém közölni önökkel a szentegyházai Magyar Polgári Párt, valamint az udvarhelyszéki Székely Nemzeti Tanács álláspontját az erdélyi magyar összefogásról az európai parlamenti választások kapcsán.

Tőkés László püspök úr az elmúlt választáson a székely közösség egyöntetű támogatását bírta. Ezen az álláspontján a székelység nem kíván változtatni a jövőben. Sem, meggyőződésből, sem utasításra. Még az sem riaszt vissza, ha ez alkalommal koalícióra lépünk az RMDSZ-el. Adott pillanatban ezt kívánja az erdélyi magyarság érdeke!

Engedjék meg, hogy befejezésül újabb jóslásba bocsátkozzak: - Látom kivívott győzelmünket, melynek örülni nem tudunk. Mivel az autonómia közepén egymás fejét beverjük a hatalomért, jó magyar szokás szerint!

Sebők Mihály”



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010