2012. augusztus 27. hétfő
Tőkés László felhívása: "Ne engedjünk '89-ből!"
„Kísértet járja be Romániát: a kommunizmus kísértete” – írhatnánk át Marxot. A XXI. századi egységesülő Európa egyik tagországában feltámadt a múlt: a kommunisták és örököseik ismét a totális hatalomátvételt tűzték ki célul, az ország Alkotmányát, a törvényeket és szabályokat megsértve minden hatalmi ágat a kezükbe akarnak kaparintani.
A politikai visszarendeződésen túlmenően további aggodalomra ad okot az, hogy az – elvileg – független igazságszolgáltatás nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogunkat. Az egész nyugati világgal, ezen belül pedig az Európai Unió eszméjét megalapozó értékközösséggel szembemegy az a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyében hozott bírósági ítélet, amely jogos tulajdonától fosztja meg református egyházunkat és erdélyi magyar közösségünket, továbbá börtönbüntetésre ítéli azokat, akik a törvények értelmében lehetővé tették a visszaszolgáltatást.
Ezt nem hagyhatjuk. Éltünk már kommunista diktatúrában, és többé nem kérünk belőle.
A 2012. szeptember 1-jére meghirdetett Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön békés, alkotmányos keretek között ismételten álljunk ki igazunk mellett.
Ne engedjünk '89-ből!
Nagyvárad, 2012. augusztus 27.
Tőkés László
EP-képviselő,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
elnöke
hírek
2026. szeptember 21. hétfő
Temesvári igehirdetés és megemlékezés
2026. szeptember 15. kedd
PKE-tanévnyitó: „Dicsérjétek az Urat!”
2026. augusztus 30. vasárnap
Ötven év a magyar kisebbségi jogok szolgálatában
2026. augusztus 24. hétfő
Forrásértékű teljes leltár
2026. augusztus 16. vasárnap
Tőkés László a Kolozsvári Magyar Napokon
2026. augusztus 11. kedd
NYILATKOZAT – Tusnádfürdőtől Fehéregyházáig
2026. július 29. szerda
Márton Áron útja és példája
2026. július 29. szerda
Könyvbemutató a Tusványoson
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége












