2025. szeptember 29. hétfő
Tőkés László Temesváron hirdetett igét
2025. szeptember 28-án Tőkés László, a temesvár-belvárosi református egyházközség egykori lelkipásztora, Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke hirdette Isten igéjét korábbi szolgálati helyén, a Mária téri templomban, ahonnan megindult 1989-ben a diktatúraellenes népfölkelés. Az istentisztelet keretében megemlékeztek a 36 esztendővel ezelőtt máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Újvárossy Ernőről, aki Temesvár első mártírjának tekinthető, hiszen bizonyosan a kommunista diktatúra áldozatává vált.
Mint ismeretes, Tőkés László volt az a rezsimmel szembeszálló lelkész, akinek a törvénytelen és erőszakos kilakoltatását megakadályozni összegyűlt temesváriak fellobbantották 1989 decemberében a romániai forradalom lángját. Az 1990 tavaszán püspökké választott és ebben a tisztségében 19 évig szolgált nyugalmazott lelkipásztor ma az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagja.
.jpeg)
Vasárnapi igehirdetését Pál apostolnak a rómaiakhoz írott leveléből vett idézetre alapozta: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (13,8)
.jpg)
.jpeg)
Vasárnapi igehirdetését Pál apostolnak a rómaiakhoz írott leveléből vett idézetre alapozta: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (13,8)
.jpg)
A prédikációt követően Újvárossy Ernő egykori presbitertársa, barátja, Balaton Zoltán idézte fel a mártír alakját, akinek egyetlen bűne az volt, hogy építőmérnökként szakmai segítséget nyújtott a református egyházközségnek, illetve hogy kiállt egyháza és annak hivatalos szolgája mellett, amikor a hatóságok ezt nem nézték jó szemmel. Az istentisztelet után a hívek egy része kivonult az Erzsébetvárosi temetőbe, ahol Demeter Sándor belvárosi parókus lelkész mondott áhítatot, az emlékezők pedig elhelyezték a tisztelet koszorúit, virágait Újvárossy Ernő sírjánál. Jelen volt Gazda István, a gyárvárosi Új Ezredév Református Egyházközség lelkipásztora is.


hírek
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás
2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal
2026. május 4. hétfő
Viaskodás a gonosszal – Tőkés István ellenállása a román titkosszolgálattal szemben
2026. május 4. hétfő
In memoriam Tőkés István












