»
2013. április 12. péntek
Totalitarizmus Európában címmel vándorkiállítás nyílik Nagyváradon
A Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája szervezésében 2013. április 12-én, pénteken, 17 órai kezdettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében nyílik meg az a nemzetközi vándorkiállítás, amelyet az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja indított európai körútra. A Totalitarizmus Európában (fasizmus – nácizmus – kommunizmus) című angol nyelvű tárlat a huszadik század totalitárius rendszereinek bűntetteit vázolja fel az Európai Unió tizenkét tagállamában. Országonként kitér az áldozatok számszerűsítésére, a rémtettek elkövetéséért felelős személyek bemutatására, valamint a rezsimek bukásának körülményei és az azt követő időszak ismertetésére. A teljes valójukban bemutatott események jelképes módon, mint egy fekete képes album lapjai jelennek meg a látogatók előtt, akik bepillantást nyerhetnek a szomszédos országokban élő, hasonló sorsú népek történelmébe is.
A nagyváradi tárlat házigazdája Tőkés László EP-képviselő, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja védnöke. Meghívott előadó Marius Oprea történész-régész, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója. Mint ismeretes, Marius Oprea 2005 és 2010 között a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetet vezette. Vitatható módon végbemenő menesztése óta egy általa létrehozott, hasonló nevű központ keretében folytatja a hírhedt Szekuritáté által, ítélet nélkül kivégzett civil áldozatok maradványainak exhumálását, illetve a jeltelen tömegsírok felkutatását. Ennek eredményeképpen több száz hozzátartozó kaphatta vissza halottját, és temethette el tisztes körülmények között.
A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy európai szinten koordinálja a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét, és tudatosítsa az önkényuralmi rendszerek által elkövetett bűntettek feltárásának és kutatásának fontosságát. Az azóta eltelt idő alatt az intézet – egyebek mellett – kezdeményezte egy európai dokumentációs központ megalakítását, egy európai történelmi olvasókönyv összeállítását, továbbá az európai integrációs intézmények oktatási programjaiba való bekapcsolódását. Az alapítók meggyőződése szerint a nácizmust és a kommunizmust egyforma mértékkel kell elítélni, így a nürnbergi perhez hasonló eljárás keretében kellene felelősségre vonni a kommunizmus idején elkövetett gyilkosságok tetteseit.
Nagyvárad, 2013. április 11.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció