hírek
2015. március 16. hétfő
Huszonöt éves a Temesvári Kiáltvány
Március 14-én sajtótájékoztatót tartottak a Bánság fővárosában a Temesvár Társaság (Societatea Timişoara) várbeli kiállítótermében. Az eseménynek egy évforduló és egy elismerés adott aktualitást. Március 11-én volt 25 éve annak, hogy a néhai George Şerban író az Opera téren összegyűlt többezres tömeg előtt felolvasta a Temesvári Kiáltványt, amelyet a forradalmi eszmények győzelmét sürgető tüntetők közfelkiáltással fogadtak el, de amelynek 13 pontjából kevés valósult meg mindmáig.
2015. március 12. csütörtök
Egy erősen vitatott jelentés az emberi jogokról
Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakán, március 12-én elfogadták a 2013. évi jelentést az emberi jogok és a demokrácia helyzetéről a világban, valamint az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról.
2015. március 11. szerda
A gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadsága alapvető európai érték
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye
2015. március 11. szerda
A Nyugat-Balkán európai integrációjáról
Az Európai Parlament márciusi strasbourgi plenáris ülésén – egyebek mellett – a Montenegróról, Macedóniáról és Szerbiáról szóló, 2014. évi országjelentések, valamint a Koszovó európai integrációs folyamatáról szóló vita szerepeltek napirenden.
2015. március 4. szerda
Boszniai küldöttséggel találkozott Tőkés László Brüsszelben
Tőkés László EP-képviselő egy magas rangú bosnyák küldöttséggel találkozott március 3-án az Európai Parlamentben. A Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli képviselete igazgatójának, Harsányi Csabának a kezdeményezésére szervezett látogatás fő célja Bosznia-Hercegovina európai integrációjának az előmozdítása, ennek részeként pedig az Európai Néppárt és Bosznia közötti kapcsolatok erősítése, különös tekintettel a magyar néppárti delegációnak a támogatási lehetőségeire.
2015. február 28. szombat
A délvidéki magyarság kálváriájáról Nagyváradon
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte.
2015. február 26. csütörtök
Átadták Brüsszelben az Európai Polgár díjakat
2015. február 24-26. között Tőkés László EP-képviselő meghívására az Erdélyi Magyar Néppárt önkénteseiből, valamint helyi és országos vezetőiből álló látogatócsoport érkezett Brüsszelbe.
2015. február 26. csütörtök
Felszólalás Brüsszelben a kommunizmus áldozatainak magyar emléknapján
Az Európai Parlament 2015. február 25-i ún. miniplenárisán szólalt fel az esti órákban Brüsszelben Tőkés László európai képviselő. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja apropóján a román nacionálkommunizmusnak az erdélyi magyarsággal szemben elkövetett bűneit idézte fel, a Ceauşescu-diktatúra asszimilációs politikája részeként külön is kitérve a Székelyföld erőltetett elrománosításának a kérdésére.
2015. február 23. hétfő
Tőkés László Debrecenben tárgyalt
Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő a januári évkezdő nagyváradi fogadáson, amelynek díszvendége Debrecen polgármestere volt, arról egyezett meg Papp Lászlóval – miután gratulált a megválasztáshoz –, hogy rövid időn belül felkeresi őt hivatalában egy külön egyeztetés végett.
2015. február 23. hétfő





















