2009. május 23. szombat
Send this article Print this article

50 kilót emelt Borbély László és Tőkés László

A Medve-tó 134. születésnapját ünnepelte a hétvégén Szováta. A három napos rendezvénysorozaton számos kulturális és sportrendezvény közül válogathattak az érdeklődők.

A rendezvényen május 23-án, szombaton, részt vett Borbély László parlamenti képviselő és Tőkés László, az EMNT elnöke is. A két politikus az Erős emberek vetélkedőjére is benevezett, és együttes erővel sikerült felemelniük egy 50 kilós súlyt.





Borbély László megtalálta a párhuzamot eme teljesítmény és a politika között, és kifejtette, hogy összefogással a legnehezebb problémák is könnyedén megoldhatók, együttes erővel a magyarság céljai megvalósíthatóak. Ezért fogott össze a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, ezért egyeztünk meg, ezért indítunk közös listát – a Magyar Összefogás listáját – az európai parlamenti választásokon. Éppen ezért fontos, hogy minden magyar ember együtt emelje a súlyt, hiszen ami egynek lehetetlen, az egy összetartó közösség számára megoldható feladat.

A politikusok a Medve-tó ünnepén találkoztak a helyi önkormányzti vezetőkkel, tanácsosokkal és megbeszéléseket folytattak a térség problémáiról és azok lehetséges megoldásairól.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010