2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
Évindító, új évet köszöntő találkozó helyszíne volt 2026. január 5-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nagyváradi hivatala.
Előbb Török Sándor irodavezető, az EMNT Bihar megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket, elsődlegesen is Tőkés László püspököt, a társadalmi szervezet alapító elnökét, valamint közvetlen munkatársait és több régi bajtársát, barátját, hívét. Elégtétellel nyugtázta jelenlétüket és kitartásukat, majd átadta a szót Szilágyi Zsoltnak, aki éveken át volt munkatársa Tőkés Lászlónak a püspök európai parlamenti mandátumai alatt. Ő az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetvezetőjeként adott egy rövid politikai helyzetjelentést.
Az előtte szólókhoz csatlakozva a püspök röviden számva vette a múlt esztendő kihívásait, vissza-visszautalva az 1989-es szabadulás óta eltelt három és fél évtized pozitívumaira és negatívumaira egyaránt. A világpolitikai gyűrődések, aggasztó folyamatok közepette helytálló nemzet és az erdélyi magyarság jelen helyzetére utalva jelentette ki: „minden bizonnyal elmondhatjuk, hogy a II. világháború óta nem volt időszerűbb kívánságunk: békességes, boldog új esztendőt!” A békevágyat a szeretetparanccsal társítva Tőkés László arra intett, hogy szavaink, tetteink, életünk legfőbb mértéke legyen a szeretet, de „ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1Jn 3,18). Mert végül az isteni és testvéri szeretet békességre vezet, s erre lesz a legnagyobb szükségünk az előttünk álló új esztendőben.
A találkozó baráti eszmecserével és kölcsön jókívánságokkal folytatódott.

hírek
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás












