»
„És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, óh Uram! (…) Imé, az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítek vizet a szabadító kútfejéből.” (Ézs 12, 1-2). Március 15. eme jeles napján Ézsaiás próféta igéivel s a babilóniai fogság megváltottjainak örömével adjunk hálát Istennek a szabadításáért, melyben ezelőtt 175 esztendővel részeltetett bennünket, és mint hogyha úrvacsorát vennénk, olyanképpen merítsünk „a szabadító kútfejéből”.
Tőkés László
2023. március 16. csütörtök
Szabadságharcaink csillagútján
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján, március 15-én Székelyudvarhely főterén mondott beszédet az itt megtartott hagyományos ünnepi felvonulás és megemlékezés keretében. A teljes beszéd alább olvasható.„És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, óh Uram! (…) Imé, az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítek vizet a szabadító kútfejéből.” (Ézs 12, 1-2). Március 15. eme jeles napján Ézsaiás próféta igéivel s a babilóniai fogság megváltottjainak örömével adjunk hálát Istennek a szabadításáért, melyben ezelőtt 175 esztendővel részeltetett bennünket, és mint hogyha úrvacsorát vennénk, olyanképpen merítsünk „a szabadító kútfejéből”.
Petőfi Sándor költészetében és az erőteljes bibliai, vallási jegyeket magán hordozó magyar történelmi emlékidézésben a szabadság szakrális dimenziót öltött. Nemzeti dalunkban nem másra, mint „A magyarok Istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!” A magyarok Istene című versében a Költő „egy erős istenségről” tesz bizonyságot, aki „Őrzi gondosan a magyar nemzetet! // Él az a magyarok Istene, hazánkat / Átölelve tartja atyai keze; / Midőn minket annyi ellenséges század / Ostromolt vak dühvel: ő védelmeze.” Az aradi vértanúk „a magyar Golgotán” áldozták életüket a szabadságért – mondja Kossuth Lajos; míg székely vértanúink a vásárhelyi Postaréten, „a székely Kálvárián” haltak mártírhalált – idéztük emléküket öt nappal ezelőtt, a Székely Szabadság Napján.
Vannak, akik a magyar őstörténeti időkre vezetik vissza Isten „magyar” nevezetét. Más feltételezés szerint az „Izráel Istene” nevének nyelvünkbe átültetett párhuzamos mása a „magyarok Istene” elnevezés. A tudatlanok merő nacionalistának tartják ezt a névhasználatot. A világszabadság költőjétől azonban mi sem áll távolabb ennél, mert hiszen a mi Istenünk minden népnek – a németnek, a lengyelnek és a románnak is – Istene. „Magyarok Isteneként” való megszólítása semmiképpen nem jelenti magunkénak való kisajátítását, hanem valójában hitünk személyességének azt a magas fokát hivatott kifejezésre juttatni, mely hozzá való viszonyulásunkat, iránta táplált bizalmunkat, az Úr kereszthordozásáért, golgotai áldozatáért és szabadításáért érzett hálánkat jellemzi.
Március 15-ike a szabadító Isten ajándékaként – a maga profán szentségével – szinte a magyarság vallási ünnepének számít. Isten olyképpen szabadított meg bennünket ezen a napon, mint egykor Izráel népét a fogságból. „Szent Petőfi Sándor” – ahogyan egyik nagyváradi földim a Költőt nevezte – már-már vallási rajongással magasztalta fel a szabadságot 1848 című versében: „Egy vallás van a földön: szabadság!”, melynek hajlékaképpen: „Új dicső szentegyház épül, / A kék eget vesszük boltozatnak, / S oltárlámpa lészen benne a nap!”
Szent örökségként éltessük szívünkben, lelkünkben, közösségünkben, társadalmunkban a szabadság szent hitét és a szabadságharcosok emlékezetét! Vegyünk példát a márciusi ifjakról, akik „a szabadság idejében”, amikor „minden ember csak beszélt”, „tenni mertek a honért”, és „először emelték föl a cselekvés zászlaját” (Petőfi Sándor: A márciusi ifjak).
Szintén világító példaként járnak előttünk székely szabadságharcosaink, akiknek vitézsége és hazaszeretete bámulatba ejti a nemzet költőjét: „Nem mondom én: előre székelyek! / Előre mentek úgyis, hős fiúk (…) Ki merne nékik ellenállani? / Ily bátorságot szívében ki hord? (…) Csak nem fajult el még a székely vér, / Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér!” (Petőfi Sándor: A székelyek).
Egy és háromnegyed évszázaddal ezelőtt a forradalom és a szabadságharc egybekovácsolta a nemzetet. A pesti forradalommal összhangban és egy időben vívta eszmeharcát a pozsonyi reformországgyűlés. A 12 pont tömörített formában ugyanazokat a követeléseket tartalmazta, melyeket Kossuth Lajos előterjesztésében fogadott el az utolsó rendi országgyűlés. Kossuth apánk és Petőfi Sándor bámulatos helyzetfelismeréssel használta ki az 1848. február 23-án kitört párizsi forradalom alkalmát a magyar reformkövetelések érvényesítésére. Az Európán végigsöprő „népek tavsza” kedvező geopolitikai körülményeket kínált a hatékony magyar érdekérvényesítésre. A reformkor kellő időre kiérlelte a pozsonyi diétán márciusban elfogadott, majd áprilisban V. Ferdinánd király által jóváhagyott reformokat, a pesti forradalom pedig mintegy hátországot és tömegalapot biztosított ezek sikerre viteléhez.
A március 13-án kitört bécsi forradalom által szorongatott császári udvar átmenetileg ugyan, de kénytelen volt engedni a békés úton elért, törvényes magyar követeléseknek. A Batthyány Lajos vezette felelős magyar kormány kinevezésével és a népképviseleti országgyűlés felállításának engedélyezésével, a jobbágyok felszabadításával és a polgári-politikai jogegyenlőség meghirdetésével Szent István országa elindult a nemzeti önrendelkezés és a polgárosodás útján. A vértelen és gyors ütemben lezajló forradalmi átalakulások és országgyűlési sikerek láttán maga a baljós és kétségeskedő gróf Széchenyi István is ámulva nyugtázza a történteket. „Barátom, csudákat élünk (…) Az első felvonás gyönyörűen sikerült. Én teli vagyok a legszebb reményekkel (…) Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent, és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám húsz év alatt sem bírhatott volna előállítani” – írja egy március 17-én kelt levelében.
„Csudákat élünk” – írta „a legnagyobb magyar”. Pest példáját követve országszerte beindult a törvényes és békés társadalmi átalakulások folyamata. Nem volt ez másképp itt, Székelyudvarhelyen sem, ahol március 26-án tájékozódhatott a város népe a magyarországi eseményekről, és zárkózott fel a forradalmi programhoz. Az április elsején, a piactéren tartott tömeggyűlésen a bukott Metternich kancellár képét elégették, és az unió mellett foglalt állást a város és a szék fellelkesült népe.
„Csoda történt” – állapíthatjuk meg mi is, az ünneplő utókor csodálatával. Az idegen elnyomás alatt sínylődő, „korhadt” feudális Magyarország összeomlása és újulása vette kezdetét. „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, / Te a népek hajnalcsillaga!... / Megvirradt, fölébredett a föld, fut / A hajnaltól a nagy éjszaka” – írta ujjongva a republikánus Petőfi Sándor már idézett 1848 című versében.
Száznegyven év múltán Faludy György Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című költeményével felel rá nagy elődje versére: „ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, / és ötvenhat: egyszer minden száz évben / talpra állunk kínzóink ellen…” 1956-ban a kommunista világrendszer bukásának nyitánya zajlott le kis hazánkban. „Ezerkilencszázötvenhat, te csillag, / a nehéz út oly könnyű volt veled!” – mondjuk a költővel százados léptékben mért szabadságharcaink útján járva, „a népek hajnalcsillagának” fölkeltét kémlelve.
Testvéreim, milyen nagy dolog a szabadság! 1848 és 1956 dicső forradalmai igazi és gyökeres rendszerváltozást ígértek. Az időszerűség jegyében 1989 is ebbe a sorba kívánkozik. Mindőjük befejezetlen maradt. Közös tanulságuk az, hogy szabadságharcunk soha nem ér véget, azt mindenkor folytatnunk kell. Ki tudhatná ezt nálatok jobban, székely Testvéreim, akiknek sorsos történelme a szabadságjogaitokért vívott szakadatlan küzdelemben telt? És mi ne tudnánk, határon túlra szakadt, erdélyi magyarok, akiket kisebbségi voltuk örökös önvédelemre kényszerít? Csak annyi a különbség, hogy utóbb Bécs helyét Bukarest foglalta el.
Valamilyen mértékben vagy formában a pesti proklamáció szinte valamennyi pontja megőrizte időszerűségét. Hadd ne soroljam. Kiemelt módon csak egy-kettőről szólok. Magyar függetlenséget nem kívánunk – de követeljük nemzeti önrendelkezésünk biztosítását, ennek részeképpen pedig az autonóm népképviseletet, valamint területi autonómiát Székelyföldnek és különleges jogi státuszt Partiumnak. Politikai, polgári jogegyenlőséget követelünk – etnikai diszkrimináció helyett. Kisebbségi közösségi jogaink törvény általi biztosítását követeljük és a társadalmi élet minden területére kiterjedő, teljes értékű és önálló magyar intézményrendszert. „Legyen béke, szabadság és egyetértés” országunkban és a jobb sorsra érdemes Erdélyországban!
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
„Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.”
Tőkés László
Elhangzott Székelyudvarhelyen, 2023. március 15-én.
hírek
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció
2024. december 9. hétfő
Fellobbant a második gyertyaláng
2024. december 8. vasárnap
Kincses Előd és Mircea Dinescu kapta idén a Petőfi-díjat
2024. november 18. hétfő
Szoboravató beszéd
2024. november 18. hétfő
Tisztelgés P. Kozma Imre előtt