2011. augusztus 11. csütörtök
Partikuláris szűklátókörűség vagy magyarellenes nemzetpolitika?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége aggodalommal követi a felsőoktatásban zajló folyamatok alakulását, és sajnálattal állapítja meg, hogy a sokat dicsért új tanügyi törvény a magyar oktatási autonómia helyett ellentmondásos, a rosszindulatú értelmezéseknek kedvező helyzeteket teremt, és ellehetetleníti az önálló magyar karok létrehozását az állami egyetemeken.
Különösképpen érvényes ez a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esetében, ahol a magyar oktatók és hallgatók példás összefogása és tiltakozása ellenére az egyetem Szenátusának többségi része – saját szabályainak felrúgásával – olyan Egyetemi Chartát fogadott el, amely még az eddigi helyzethez képest is visszalépést jelent.
Jogos a kérdés: a MOGYE többségi vezetőinek elvakult döntése egyedi eset, vagy a homogén és egységes román nemzetállami politika újabb magyarellenes megnyilvánulása? Egyértelmű választ erre a Kormány adhat, hiszen az oktatási minisztériumnak jogában áll megvétóznia és újratárgyalás végett visszaküldenie a törvény betűjével és szellemével egyaránt ellenkező szenátusi döntést.
Ebben a viszonylatban akaratlanul is felértékelődik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányzati pozíciója, kiemelt módon pedig az oktatási tárca tevékenységét felügyelő magyar miniszterelnök-helyettes felelőssége. Az erdélyi magyar orvosképzés nemzetstratégiai jelentőségű, számunkra az egyetlen elfogadható megoldás – mondhatni nemzeti minimum – ennek teljes szintű és önálló tagozatként való megszervezése és működtetése, ezért ebben a kérdésben az RMDSZ-nek nem szabadna lapítania vagy merő taktikázásra szorítkoznia.
Miközben a MOGYE többségi vezetőinek szűklátókörűségét és törvénybe ütköző szabálytalanságait határozottan elítéljük, ugyanakkor – a nemzeti együttműködés szellemében – felszólítjuk az RMDSZ vezetőségét, hogy kormányzati eszközei birtokában akadályozza meg a MOGYE törvénytelen Egyetemi Chartájának jogerőre emelését, és tegyék koalíciós szerepvállalásuk fennmaradásának feltételévé – a magyar közösség érdekeivel összhangban álló területi-közigazgatási reform mellett – az állami egyetemek magyar tagozatainak a létrehozását is. Ennek hiányában a kormányzati részvétel folytatása nem közösségi, hanem csupán szűk csoportérdeket szolgál.
Nagyvárad – Temesvár, 2011. augusztus 11.
hírek
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás












