2012. március 28. szerda
Send this article Print this article

Határozottabb fellépésre van szükség a muzulmán országokban élő keresztények védelmében

Mario Mauro néppárti európai képviselő meghívására és szervezésében 2012. március 27-én, az Európai Parlament brüsszeli székhelyén munkareggelire került sor, pakisztáni és iraki keresztény egyházi vezetők részvételével.

Pakisztáni keresztények tüntetnek Shahbaz Bhatti meggyilkolása miatt (Fotó: Rizwan Tabssum/AFP/Getty Images)


   A házigazda köszöntését követően Joseph Coutts, Karachi érseke és egy – önvédelmi okokból – névtelenségben maradó iraki keresztény vezető tartott ismertetőt az országaikban élő hitsorsosaink helyzetéről.
  Pakisztán alkotmánya szavatolja ugyan a kisebbségek jogait és a vallásszabadságot, a területén működő katolikus és protestáns egyházak pedig saját templomokkal és kiterjedt egyházi, oktatási és karitatív intézményrendszerrel rendelkeznek – mindazáltal az ország mintegy 2,5 millióra tehető kereszténysége állandó megaláztatásnak és megfélemlítésnek van kitéve, s a gyenge lábon álló kormányzat még feltételezett jószándéka ellenére sem képes gátat szabni az ellenükben megnyilvánuló, szélsőséges muzulmán oldalról érkező gyűlöletkeltésnek, valamint az ezzel járó erőszaknak. Az ún. istenkáromlási törvény címén gyakoriak az iszlám megsértésével megvádoltakkal való önhatalmi leszámolások, és a keresztények iszlám hitre való erőszakos áttérítése is mindennapos.
   Az elharapózó erőszak legkirívóbb példájaként a Shahbaz Bhatti volt kisebbségügyi miniszter ellen elkövetett halálos merényletet említette a karachi katolikus érsek.
  Az iraki vallási vezető egykori megtéréséről és az ennek következményeként elszenvedett üldöztetéseiről, fogságáról és megkínoztatásáról számolt be vendéglátóinak. Az iraki keresztények aligcsak megtűrt állapotának hátterében magának a Koránnak a vallási gyűlöletet, intoleranciát és erőszakot szító tanításai állanak, hangsúlyozta a vendég, aki állításai alátámasztására egy tömör szöveggyűjteményt is szétosztott a muzulmánok szent könyvéből. Egyik Korán-idézet, példának okáért, a következőket tartalmazza: „Álljatok harcra készen, lépjetek föl Allah rosszakarói ellen a terror és az erőszak eszközeivel, akik egyben a ti ellenségeitek… Az Allah nevében vívott harcban meghozott áldozatért jutalom jár néktek… Gyilkoljátok őket mindenkor, ostromoljátok és ejtsétek foglyul őket, és ha majd bűneiket megvallják, álljatok félre útjukból, mert Allah megbocsátó és irgalmas. Viseljetek hadat ellenük, Allah majd büntetéssel sújtja őket, ti pedig győzedelmeskedni fogtok fölöttük, ők pedig megszégyenülnek…”
   A találkozó résztvevői, köztük Michael Gahler német, Tunne Kelam észt és Jaime Mayor Oreja spanyol EP-képviselők kérdéseire válaszolva Coutts érsek – egyebek között – arra, a történelmi előítéletekből fakadó muzulmán felfogásra világított rá, melynek értelmében Közel-Keleten és Ázsiában a „keresztény Nyugat” – Európa és Amerika – változott módon és eszközökkel ugyan, de továbbra is „keresztes háborút” folytat az „igaz hitű” muszlimok ellen…
   Tőkés László erdélyi képviselő hozzászólásában, az Európai Parlament által elfogadott, ide vágó állásfoglalásokra visszautalva, a néppárti/keresztény-demokrata képviselők kivételes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a muzulmán országokban üldöztetést szenvedő keresztényeket. Shahbaz Bhatti karizmatikus személyisége emlékének adózva, az egykor általa vezetett minisztérium további sorsa felől érdeklődött; az iraki előadót pedig az országában élő keresztények lélekszámának alakulásáról kérdezte.
   Az érsek sajnálattal közölte, hogy a volt kisebbségügyi miniszter meggyilkolása után a minisztériumot is megszüntették, tisztségét pedig tanácsadói rangra fokozták le, „sovány vigaszként”, jelképes módon a pakisztáni államelnök „nemzeti harmónia” ügyében felelős rendkívüli tanácsadójává Shahbaz testvérét, Paul Bhattit nevezték ki.
   A névtelenségbe rejtőzködő iraki vendég által közölt lélekszámbeli adatok lesújtóak. Néhány évtizeddel ezelőtt még 4 millió lelket tartottak számon Irakban, manapság azonban Krisztusnak már csupán mintegy 300 ezer követője él Szaddam Husszein volt országában.
Vendégek és vendéglátók egyetértettek abban és megerősödtek abban a hitükben, hogy az emberi jogok és a vallásszabadság, valamint az ezen a téren üldözöttek védelmében az eddiginél is átfogóbb és határozottabb fellépésre és együttműködésre van szükség.
Brüsszel, 2012. március 27.
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010