2009. május 26. kedd
Send this article Print this article

Innen már nincs hová hátrálni

Tőkés László a magyarországi vezetőket tájékoztatta Budapesten

Tőkés László püspök, EP-képviselő 2009. május 26-án a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságát tájékoztatta a romániai magyar köztisztviselők leváltásáról. Ezt megelőzően Szabó Vilmos külügyi államtitkárt hallgatta meg a Bizottság az említett témakörrel kapcsolatosan.

Tőkés László érzékeltette: járványszerűen terjed a magyarellenesség az egykori kisantant államaiban. Idézte Sólyom László március 14-én, Nyergestetőn tett kijelentését, mely szerint innen már nincs ahová hátrálni. Jelezte, hogy a kárpát-medencei országokkal megkötött államközi szerződéseknek még a minimumát sem tartják be Magyarország szomszédai, tehát csakis intézményesített és törvények által garantált jogokban látja a leszakadt nemzetrészek problémáinak megoldását. Beszámolt arról, hogy Romániában a kormány a 37/2009-es sürgősségi kormányrendelettel megszüntette a központi közigazgatás megyei intézményeiben vezető tisztséget betöltő szakemberek köztisztviselői státusát és elkezdte tömeges leváltásukat. A jövőben ezeket a tisztségeket legtöbb négy évre szóló szerződéssel alkalmazott személyekkel fogják betölteni.





A romániai magyar közösség szempontjából az intézkedés etnikai dimenzióban jelentkezik, a leváltott magyar intézményvezetők helyét ugyanis román nemzetiségűek veszik át, ami különösen a 85 százalékban magyarok lakta Hargita megyében és a 75 százalékos magyar többségű Kovászna megyében idéz elő tarthatatlan és elfogadhatatlan helyzetet.

A fenti két megyében 73, a kormányrendelet megjelenéséig köztisztviselői státusban, vezető beosztásban dolgozó magyar szakember közül eddig 41-et bocsátottak el vagy helyeztek át alacsonyabb pozícióba. Ugyanakkor itt már a leváltások előtt sem érte el a magyar intézményvezetők aránya a magyar lakosság arányát, ám az intézkedéssel rendkívül méltánytalan helyzetet teremtett a bukaresti kabinet. Hargita megyében az eddigi majdnem 50 százalékos magyar jelenlét 25 százalék alá csökkent, Kovászna megyében pedig az eddigi 40 százalék kevesebb, mint 20 százalékká válik az intézkedés nyomán.

Továbbá a 40 százalékban magyar lakosságú Maros megyében szintén megfeleződik az eddigi arány, 17 intézményvezető leváltásával kevesebb, mint 10 százalék körülire szorították le a magyar vezetők arányát.

Ha az összes erdélyi megyét tekintjük, 125 magyar nemzetiségű vezetőt váltott le a kormány a 222-ből, így a kormányrendelet életbe lépésével a magyar közigazgatási szakemberek kevesebb, mint fele tarthatta meg állását – egyelőre.

Tőkés László hangsúlyozta: az előállt helyzettel kapcsolatos véleménynyilvánításra kitűnő alkalommá vált az esedékes EP-választás, mert aki elmegy és él a szavazati jogával, az egyben állást foglal a jelenlegi diszkriminatív romániai kurzussal szemben, ezen túlmenően a demokrácia mellett teszi le voksát.

Kozma József, a Külügyi Bizottság alelnöke kifejtette: az európai parlamenti képviselet fontossága hatványozott értékkel bír a határon túli nemzeti kisebbségek részére, hiszen a határon túliak helyzetükből fakadóan egyrészt politikai, másrészt nemzetiségi identitásuk miatt hátrányos helyzetbe kerültek. Az első nem járhat együtt a másodikkal. Ezért a jelenlegi helyzetben a demokráciadeficit mint jelenség vészjósló jeleket hordoz, ami többek között a romániai kisebbségi kérdés megoldatlanságában nyilvánul meg. A legfontosabb, hogy hatékony érdekérvényesítésre van szükség, mind a politikai, mind a nemzetiségi szinten – mondta az alelnök. Horváth János, a Külügyi Bizottság tagja a úgy értékelte, hogy a „Tőkés-perspektíva” ígéretes, megoldást hozó, közös érdeket képviselő vállalás.

Gogl Árpád külügyi bizottsági tag elismerően szólt Tőkés László európai parlamenti munkásságáról, rámutatva, Tőkés László azt az értékközösséghez való tartózást személyesíti meg, amely sajnálatos módon nem került be az Európai Unió leendő alkotmányának preambulumába.

Németh Zsolt fideszes politikus úgy vélte: a karhatalmi és az egyházi román honfoglalás jelenségét ma már egy harmadik elem egészíti ki, példának okáért az egyetemi térhódítás, utalva az aktuális román oktatáspolitikai törekvések és megnyilvánulások tényére (lásd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szalontai és kézdivásárhelyi fakultatásának a megalakulását).

Az ülésen részt vett Berecz Marianne külügyi főosztályvezető asszony, aki külön megköszönte Tőkés László püspök tájékoztatását. Előre vetítette a várhatóan szeptemberben sorra kerülő magyar-román együttes kormányülést, amelyen a magyar fél szándékai szerint mindezekről szó lesz.

Tőkés László meghívta a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságát egy Erdélyben tartandó kihelyezett bizottsági ülésre.

Ezután Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta Bauer Editet és Tőkés Lászlót. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti választási listájának, illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös európai parlamenti választási listájának első helyein álló jelöltek programjukról, a következő ciklusban tervezett munkájukról, valamint a határon túli magyarság európai szintű képviseletének kérdéseiről tájékoztatták a magyar államfőt. Tőkés László annak a reményének adott hangot, hogy a lassan kárpát-medencei méretűvé szélesedő erdélyi magyar összefogás szellemében az EP-választáson a felvidékiek is minél nagyobb számban elmennek voksolni az erős magyar európai képviselet érdekében.

Sólyom László a megbeszélésen kiemelte annak fontosságát, hogy az európai parlamenti választásokon minél többen vegyenek részt, és adják le szavazatukat.

Budapest, 2009. május 26.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóitrodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010