Megemlékezés volt a felszámolt nagyvárad-olaszi temetőben

Világítást szervezett a kommunista rezsim által bezárt, körbeépített, majd felszámolt és játszótérré alakított Olaszi temetőben a kihantolatlan egykori nagyváradiak emlékére az EMNT Bihar megyei és az EMNP városi szervezete november 1-jén este.

Már hagyomány, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetei megemlékezést szerveznek Nagyvárad egyik történelmi városrészének egykori temetőjében. Moldován Gellért Lajos, az EMNP nagyváradi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s mondta el: nem csupán az itt elhantoltakra, hanem mindazokra emlékeznek, akik valahol a világban elhantolatlanul nyugszanak. Az itt összegyűltek azzal a hittel jöttek el, hogy a mindenható Isten, aki a Világmindenséget teremtette, nyugodalmat ad elődeinknek, akik ezt a várost is építették. Végül Reményik Sándor Valaki értem imádkozott című versét mondta el, majd Tőkés László EP-képviselőnek, az EMNT elnökének adta át a szót, aki kezdetben a wittembergi vártemplomban, a reformáció ötszáz éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepi istentiszteletről tett említést, melyen Áder János magyar köztársasági elnök a német kancellárral együtt vett részt.

Hosszú fejlődéstörténete van a mindenszentek napjának (nov. 1.), mondta Tőkés László, de a lényege ugyanaz maradt az idők során: valamennyien együtt vagyunk a szentek közösségében, az angyalok és az üdvözültek társaságában. S ilyen megközelítésben ez a nap nem egy gyászünnep, inkább az élők ünnepének kellene tartanunk, hiszen mi mindannyian együtt vagyunk, másképp mit sem érne az emlékezés. Meghalni csak a bűn következtében lehet, a második halál révén, amint az a Jelenések könyvében is olvasható, de mi, akik részesévé váltunk Krisztus halálának és feltámadásának, boldogok és szentek vagyunk, és együtt Krisztussal örökké.

A Királyhágó-mellék korábbi református püspöke párhuzamot vont a halál fogalma és az elpusztított temető között – mint mondta, nemcsak műemlékeinket, halottainkat is célba vették, eleinket holtukban gyalázták meg, ezért évről évre emlékezünk rájuk az Olaszi temetőben. Nem engedjük feledésbe merülni az itt nyugvó halottakat, egy kőkereszt is őrzi majd az emléküket, azokét, akiken nem foghat a második halál, hiszen Krisztusban örökké élnek. Szeretnénk, ha lelkeik megnyugvással tekintenének reánk és Nagyváradra. Elődeink biztatása kísérje lépteinket, erősítsen hitünkben és adjon erőt nekünk – mondta Tőkés László.

Mátyás Attila evangélikus lelkész arról szólt: az Olaszi temető története a brassói evangélikus temetőéhez hasonlít, mely ugyanilyen sorsra jutott a kommunizmus éveiben. Emlékezett egyúttal azokra az egykori, Szibériába deportált honvédekre, akikért soha nem gyújtottak gyertyát, köztük Petőfi Sándorra, akiről utcákat neveztek el, s akinek szobrokat állítottak, de akinek a barguzini sírján soha senki nem gyújtott gyertyát. Azokra is emlékezett, akik a kommunista korszakban nyomtalanul eltűntek, mert valakinek az útjában voltak. A gyertya: világosság, mely Istenre emlékeztet, az életre és Jézus győzelmére, mondta a nagyváradi lutheránus lelkipásztor.

Az egybegyűltek közösen mondták el a Miatyánkot, majd az Egyedüli reményem című ének hangzott fel. Végül mindannyian mécseseket és gyertyákat helyeztek el az egykori temető különböző pontjain, s égő mécsesekből rakták ki az Olaszi temető nevét, tiltakozva az őshonos magyar közösséget sértő jelenlegi elnevezés (Parcul Mihai Viteazul) ellen, a temető régi nevének hivatalos visszaadását kérve.

(Forrás: Erdon.ro)