2011. július 13. szerda
Send this article Print this article

Méltó büntetést a kommunista diktatúrák rémtetteiért!

Az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottsága (DROI) 2011. július 12-én délelőtt a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court – ICC) előtt álló kihívások és nehézségek ügyében rendezett nyilvános közmeghallgatást.



   Emlékezetes, hogy idén májusban Luis Moreno-Ocampo, a Bíróság főügyésze Brüsszelbe látogatott, és találkozott Tőkés László európai parlamenti alelnökkel.
   A közmeghallgatás meghívott előadói, köztük Herta Däubler-Gmelin korábbi német igazságügy-miniszter és Hans-Peter Kaul, az ICC alelnöke a 2003-ban megalakult nemzetközi igazságszolgáltatási intézmény jelenlegi bizonytalan helyzetét elemezték, és az Európai Unió, valamint tagországai hathatós támogatását igényelték a büntetőbíróságot létrehívó Római Statútum (2002) ratifikálásához.
   Tudnivaló, hogy idén ősszel a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló jelentés kerül az Európai Parlament elé, mely erkölcsi, politikai és anyagi vonatkozásban kíván új lendületet adni a tömeggyilkosságok, a háborús bűnök és az emberiséggel szemben elkövetett bűncselekmények elleni globális összefogásnak.
   Felszólalásában Tőkés László EP-alelnök elismerését fejezte ki a nemzetközi igazságszolgáltatás ügyében megvalósuló ígéretes összefogás iránt, ismételten rámutatva azonban arra, hogy miközben a náci háborús bűnök és a balkáni háborúban elkövetett kollektív bűncselekmények elnyerték/elnyerik méltó büntetésüket – ezzel szemben viszont a kommunista diktatúrák rémtettei továbbra is figyelmen kívül maradnak.
   Tőkés László álláspontjával egybehangzóan Vytautas Landsbergis litván képviselő, volt államelnök is arra mutatott rá, hogy a kommunizmus bűntetteivel szembeni szelektív elbírálás nagy mértékben kompromittálja a nemzetközi igazságszolgáltatás fennen hirdetett elveit, és az ICC hitelét rontja.
   Válaszában Herta Däubler-Gmelin elvi egyetértését fejezte ki a felszólalókkal. „Önökkel együtt bírálom az igazságszolgáltatás terén érvényesülő kettős mércét és vétkes szelektivitást” – mondotta, egyben rámutatva arra, hogy a Büntetőbíróság politikamentes intézmény, és mint ilyen, csak az elébe utalt ügyekkel foglalkozhat. A kommunista bűntettek elkövetőinek felelősségrevonásáról nem a Bíróság, hanem az ENSZ Közgyűlése – vagyis a politikum – volna hivatott dönteni – jelentette ki a jogász politikusnő.
   Záró összefoglalójában Rolf Timans, az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) nagykövete Catherine Ashton külügyi főképviselő és az általa vezetett külügyi hivatal elkötelezett támogatásáról biztosította a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
   Az Európai Bizottság (EB) tisztségviselője a komplementaritás elvének értelmében a nemzetközi és a nemzeti igazságszolgáltatások szoros együttműködését szorgalmazta.
   Az új lengyel EU-Elnökség képviselője Marek Madej államtitkár országa nevében azt a vállalást tette, hogy ez év októberéig lehetőleg véglegesíteni fogják az ICC tevékenységének kiterjesztésére vonatkozó akciótervet, és ezzel együtt a Római Statútum módosítása ügyében is eljárnak.
   Az elhangzott terveknek és ígéreteknek mintegy a mementójaként hívták fel a figyelmet többen is arra, hogy az ENSZ a közelgő július 17-ét jelölte ki Az Igazságszolgáltatás Nemzetközi Napjának.
 
Brüsszel, 2011. július 13.



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010