2020. június 13. szombat
Send this article Print this article

N Y I L A T K O Z A T a Partiumi Keresztény Egyetem 2019/2020-as tanévének lezárása alkalmából

Folyó év február 18-i kuratóriumi ülésén a Pro Universitate Partium Alapítvány határozati állásfoglalásában köszöntötte az általa létrehozott Partiumi Keresztény Egyetem 2019. december 19-én kimondott újbóli intézményes akkreditációját.



Egyetemünk mai tanévzáró ünnepélye és végzett hallgatóinak ballagása alkalmából Isten iránti hálaadással emlékezünk meg jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola megalakulásának 30. évfordulójáról, és ünnepélyes állásfoglalásunkkal adunk számot az azóta megtett útról.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa és Püspöki Széke 1990. május 14-i közös határozatában világosan kimondta: „Amennyiben az állam nem biztosítja a Bolyai Egyetem újraindítását, akkor az egyházak, más nemzetiségi szervezetekkel karöltve, megszervezik a magyar felsőoktatást az általuk alapított magyar egyetemen.” Erdélyi magyar történelmi egyházaink – a lehetőségek szerint – eleget tettek ezen nemzetpolitikai fontosságú vállalkozásuknak, és a Sulyok István Református Főiskolát követően, 1999-ben és 2000-ben ilyenképpen alapították meg a Partiumi Keresztény Egyetemet, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.
Alapítványunk kuratóriuma nevében elismerésünket fejezzük ki egyházi alapítású partiumi és erdélyi magánegyetemeink ez idáig elvégzett közérdekű munkájáért és szolgálatáért. A nagy próbatételt jelentő koronavírus-járvány közeli befejeződésének reménységével Isten áldását kérjük ballagó hallgatóinkra, valamint a fennállása 31. esztendejébe lépő egyetemünkre!
 
Nagyvárad, 2020. június 12.
 
                 Tőkés László                                                             Tolnay István
                      elnök                                                                         alelnök
 


HATÁROZATI ÁLLÁSFOGLALÁS
 
a Partiumi Keresztény Egyetem újbóli akkreditációja alkalmából
 
 
A Partiumi Keresztény Egyetemet létrehozó és fenntartó Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriuma örömmel és megelégedéssel fogadta, hogy a bukaresti Országos Akkreditációs Tanács 2019. december 19-én kelt határozatában kimondta egyetemünk intézményes akkreditációját. Örömünkre szolgál, hogy a 2008-as első törvényes akkreditáció, majd a 2014-es újbóli akkreditáció nyomán immár harmadik alkalommal ismerték el hivatalosan erdélyi-partiumi nemzeti közösségünk első önálló magyar felsőoktatási intézményének létjogosultságát. Jelen állás szerint a Partiumi Keresztény Egyetem minden szakja akkreditált és élhet minden jogosítvánnyal, amelyet a törvény biztosít.
Az intézményi akkreditáció újbóli megszerzése Kuratóriumunk meggyőződése szerint visszaigazolja az anyanyelvű felsőoktatásért 1990-ben elindított küzdelmünk eredményességét, az ennek rendjén hozott döntések helyességét.
Kuratórium ez alkalommal is köszönetét és elismerését fejezi ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori vezető testületeinek, illetve a teljes körű egyházi oktatási rendszer visszaállítását kezdeményező akkori püspökének, hogy 1990. május 14-én határozatban mondták ki a Sulyok István Református Főiskolának, a rendszerváltás utáni első magyar nyelvű felsőoktatási intézménynek a megalakulását. Köszönetét fejezi ki ugyanakkor azért a rendkívüli anyagi áldozatért is, amellyel az Egyházkerület – szinte egymagában - tíz éven át fenntartotta a főiskolát. Köszönetet mond továbbá az Egyházkerület tanügyi osztályának és a tanintézmény első rektorainak az intézményépítés “hőskorában” végzett úttörő munkájukért. Megköszöni az 1999-től létrejövő alapítványi egyetem vezető testületeinek, rektorainak, tanárainak, az egész universitas közösségének, hogy az Alapítvánnyal együttműködve továbbvitték az egyetemfejlesztés nemes ügyét, és – többnyire politikai ellenszélben – jó végre juttatták az egyetem akkreditációjának folyamatát.
Végül, de nem utolsó sorban köszönetet mondunk az anyaország Kormányának, hogy az egységes Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatási rendszer koncepciójának megfelelően immár két évtizede töretlenül biztosítja a Partiumi Keresztény Egyetem működéséhez szükséges költségvetési hátteret, az intézményépítés és a továbbfejlődés korszerű feltételeit.
Mindezekért Istené legyen a dicsőség!
 
Nagyvárad, 2020. február 18.
 
 
                                                                         A Pro Universitate Partium Alapítvány
                                                                                              Kuratóriuma 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010