2012. április 27. péntek
Send this article Print this article

Nagyváradi nyilatkozat: magyar jövendőt akarunk Szent László városában

Nagyvárad XXI. századi magyar városvezetőinek a teljesítményére nemigen lehetünk büszkék. Feldolgozás alatt álló, reprezentatív felmérésünk előzetes adatsorai azt mutatják, hogy a váradi magyarok jelentős része Ilie Bolojan jelenlegi polgármesterre szándékozik szavazni. Azonban még ennél is aggasztóbb, hogy váradi nemzettársaink mérhető arányban román pártok jelöltjeire adnák voksaikat.



   Az 1910-es népszámlálás adatai szerint Nagyvárad lakosságának 90%-a magyar volt. Városunk élén magyar polgármester legutóbb a kommunista időkben állott, 1973-tól már az sem – pedig az 1966-os népszámlálás idején a 122.500-as összlakosság több mint a felét még mi tettük ki: az 56.500 román mellett 63.000-en voltunk magyarok.
   Az utóbbi két évtizedben sem sikerült magyar elöljárót választanunk a város élére. A város – és a megye – vezetőségében betöltött kulcspozícióink ellenére (alpolgármesterség stb.) nem voltunk képesek olyan szervezeti és szakmai teljesítményt nyújtani, ami arról győzte volna meg a nagyváradiakat – magyarokat és románokat egyaránt –, hogy érdemes magyar politikus kezébe adni a város irányítását. Most, 2012-ben viszont már ott tartunk, hogy Szent László városa 183 ezernyi lakosságának mintegy a 25%-ára zsugorodott magyarságunk (45.000 lélek).
  Nagyvárad XXI. századi magyar városvezetőinek a teljesítményére nemigen lehetünk büszkék. Feldolgozás alatt álló, reprezentatív felmérésünk előzetes adatsorai azt mutatják, hogy a váradi magyarok jelentős része Ilie Bolojan jelenlegi polgármesterre szándékozik szavazni. Azonban még ennél is aggasztóbb, hogy váradi nemzettársaink mérhető arányban román pártok jelöltjeire adnák voksaikat.
   Ez nem más, mint a nemzetidegen, a zsákmányszerző és kirekesztő régi politika következménye. A váradiak nem tudnak büszkék lenni magyar vezetőikre, és emiatt magyarságukban is kárt szenvednek. Elegük lett a korrupt magyar politikusokból, elegük lett a kokárdákkal leplezett látszatintézkedésekből, és nem kérnek az olyan „anyanyelvi jogokból”, melyek a „Lacul Roşu” utca „Piros tó” utcára fordításában vagy a  „Sfântu Ladislau” sikátorutca névadásában merülnek ki.
Abból is elegük van, hogy az – elvileg – a munkahelyteremtés eszközéül szolgáló magyar gazdasági külképviselet vezetője – tanácsosi, múzeumi stb. javadalmai mellett – évi 10–20 ezer euró összegeket rakott zsebre, ám munkája „eredményeképpen” egyetlen munkahellyel sem lett több a városban vagy Bihar megyében.
   Apropó: megye és Partium! Igen, abból is elegünk lett, hogy választott tisztségviselőink a szavazóik jóvoltából rendelkezésükre álló közpénzekből, illetve adólejekből választástól választásig terjedő, permanens propaganda-kampányt folytassanak szavazatuk újbóli megszerzése, illetve megvásárlása céljából, vagy hogy a legrosszabb kommunista időkre emlékeztető módon fenyegetőzzenek, zsaroljanak és manipuláljanak, ily módon erőltetve reánk kizárólagos politikai akaratukat.
   Mégcsak azt sem kívánjuk, hogy a korrupcióellenes hatóságok választott magyar vezetőink ellen folytassanak kivizsgálást – hiszen ez egész nemzeti közösségünk szégyenére válik. Azt is kiábrándítónak tartjuk, hogy – történetesen – katolikus pártemberünk református templomainkban „pápai csókra” nyújtsa a kezét, és nemzeti önbecsülésünkben alázzanak meg azok, a pártmenedzser típusú, önjelölt vezetőink, akik – a régi párturalmat idéző módon – teszik hűbéreseikké kulturális és tanintézeteinket.
   1989 decemberében nem erről álmodtunk – és a forradalmi ellenállás hősei és áldozatai nem ezért hullatták vérüket. Ők nem a zsebükből beszéltek – hanem: a szívükből cselekedtek.
Többé soha nem akarunk félni a hatalomtól. Egykor a többségi – román – főhatalomtól féltünk. Most annál is kevésbé vagyunk hajlandók elviselni a hatalomba kapaszkodott „etnikai” magyarok megfélemlítő politikáját!
   A hatalom igazi letéteményese maga Nagyvárad, Bihar és Partium népe – és mi arra szövetkezünk, hogy az ő akaratukat juttassuk érvényre.
Egy igazi „néppárt” – az Erdélyi Magyar Néppárt – mindig is a népe oldalán áll. Csak a népünk oldalán és szolgálatában állva vethetünk véget örökölt megosztottságunknak.
Új egységre van szükség, melyet elsősorban a nagyváradiak, sorra valamennyi településünk lakói, továbbá a civil, az egyházi, a tudományos, művelődési és a politikai-képviseleti szféra kötnek egymással.
  Véget kell vetnünk a régi politika azon korszakának, amikor kétes pártirodákban vagy politikai haszonszerzésből megtollasodott pártfőnökök kacsalábon forgó villáiban döntötték el, hogy mi jó nekünk – nagyváradi, kolozsvári, sepsiszentgyörgyi magyaroknak!
Itt akarunk élni – mert ez a szülőföldünk, ez a hazánk!
Munkahelyeket akarunk, dolgozni akarunk, élni akarunk – magyar jövendőt akarunk, remélünk és építünk Szent László, Mátyás király és Szent György városában.
Hiszünk Erdélyben, hiszünk Székelyföldben és – hiszünk Partiumban!
 
Nagyvárad, 2012. április 26.

Tőkés László 
az EMNP védnöke

Zatykó Gyula
az EMNP
partiumi régióelnöke

Csomortányi István
az EMNP
szervezési igazgatója
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010