2009. május 21. csütörtök
Send this article Print this article

Orbán Viktor és Tőkés László Szatmárnémetiben - Sajtótükör, május 21.

Tekintse meg a korteskörúthoz kapcsolódó galériát! A Krónikában olvastuk:

Orbán: félre lehet tenni az egyéni érdekeket

Vallási és közéleti szempontok mentén értékelték a közelgő európai parlamenti választások jelentőségét csütörtökön este a szatmárnémeti Láncos-templomban megszervezett választási fórumon, amelyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, valamint Tőkés László EP-képviselő, az összefogás listájának vezetője is részt vett. A zsúfolásig megtelt kegyeleti helyen a meghívott előadók mindegyike a összefogás fontosságát méltatta, valamint annak jelentőségéről értekezett, hogy június 7-én az egész Kárpát-medence magyarsága választhatja meg vezetőit.

Eljött az összefogás ideje
Korda Zoltán, a templom lelkipásztora rövid istentisztelete után Ilyés Gyula szatmári polgármester üdvözölte „az előremutató, eredményesnek ígérkező szövetséget”. Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelölt szerint olyan időket élünk, amikor a kölcsönös segítségnyújtás elengedhetetlen, hiszen a célok is közösek. „Olyan összefogásra van most szükség, mint amikor a sportban a nemzeti válogatottnak egy emberként drukkol mindenki. A klubérzelmeket és egyéni érdekeket félretéve, a közös ügy érdekében küzdünk, hiszen most is itt vannak az RMDSZ, az MPP képviselői, reformátusok, katolikusok egyaránt” – véli Szilágyi.

Tőkés László királyhágómelléki református püspök, független EP-képviselő kifejtette: mindennek ideje van, így az építésnek és a rombolásnak, a széthúzásnak és az összefogásnak is. „A történelem folyamán láthattuk, hogy minden történésnek rendelt ideje van. Most az egymásra találásnak és a közös munkának az ideje érkezett el. Fontos, hogy a romániai magyarság is hozzájáruljon Európa gazdasági, vallási, kulturális sokszínűségéhez, és legyen képviselete a kontinens legerősebb döntéshozó fórumában” – szögezte le a püspök, aki szerint a folyamatos restrikciós politikai irányzatok idején erős összefogásra és megbízható képviseletre van szüksége az erdélyieknek. Tőkés úgy gondolja, itt az ideje, hogy a két évvel ezelőtt kátyúba jutott romániai magyarság szekerét ne Bukarest, hanem Budapest és Brüsszel felé húzzák.

Orbán: az igazi értékek állandóak maradnak
Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök szerint a politikai rendezvényeknek is helyük van a templomokban, hiszen a közösségért történnek, közös ügyet szolgálnak. „Ezek a rendezvények a nemzeti identitást is erősítik, ami nagyon fontos, mert nem lehet erős Európáról beszélni, ha az azt alkotó nemzetek nem azok” – részletezte a magyarországi katolikus vezető. Szavaihoz kapcsolódva Orbán Viktor Fidesz-elnök megemlítette, hogy nem a templomépítők szellemisége ellen való az, ha a közösség gyülekezeti helyén közös ügyek érdekében szólunk. „Szükség van keresztény politikusokra, mert nekik van viszonyítási pontjuk, mindenek feletti mércéjük, amely szerint cselekszenek. Látni fogjuk majd néhány év múlva, hogy Európa és a világ már nem lesz olyan, mint a gazdasági válság előtt. A világrend átalakult, hatalmak tűnnek el, és újak bukkannak majd fel, de az igazi értékek állandóak maradnak. Az összefogás pedig segít majd az újonnan megnyíló távlatok, lehetőségek kiaknázásában, az új akadályok leküzdésében” – fogalmazott a nemzet miniszterelnöke. Orbán nem gondolja, hogy a több évig fennálló ellentéteket, amelyek még pár hónapja is aktívak voltak, egyik napról a másikra szőnyeg alá lehet söpörni. Abban viszont hisz, hogy a közös cél érdekében félre lehet tenni az egyéni érdekeket. „Első számú politikai parancsolat tudni, mikor tegyük félre a személyes problémákat. Az esetleges nézeteltéréseket később, férfiak módjára el lehet intézni, hiszen úriemberek között nem maradhatnak rendezetlen ügyek” – fűzte hozzá a magyar polgári párt vezetője. Az Európai Néppárt alelnöke felszólalásában kijelentette: a közelgő választásokkor dől majd el, milyen képviselete lesz az Unióban a magyar nemzetnek. Szavait a szatmáriak állva, vastapssal fogadták.

A szatmar.ro tudósítása:

Orbán Viktor Szatmárnémetiben

Csütörtökön 20 órától az Európa Parlamenti kampány keretén belül lakossági fórumra került sor a szatmárnémeti Láncos templomban.

A fórumnak helyett adó Láncos templom zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Elsőként Korda Zoltán házigazda lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót a neves meghívottaknak. Ilyés Gyula polgármester kezdte a beszédek sorát, miszerint nagy megtiszteltetés, hogy városunk is vendégül láthatja e jeles személyiségeket. Ilyés reméli, hogy a most létrejött összefogás átvihető a hazai pályára is és közösségeinket erős helyzetbe hozza a romániai politikai életben is. Az, hogy sokan gyűltünk össze ma jelzés arra, hogy a választáson is sokan lesznek - fejtette ki a polgármester.

Szilágyi Zsolt EP-képviselő-jelölt szerint olyan időket élünk, amikor szükség van egymás erejére. Szilágyi kifejtette, hogy több hete járják Erdélyt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Székely Nemzeti Tanács és az RMDSZ helyi szervezői mindenhol jelen voltak, példás összefogást mutatva. Most amikor magyar vezetőket söpörnek ki tisztségükből, döbbenünk rá mennyire szükségünk lenne arra, hogy mi nevezhessük ki őket - véli a jelölt, aki szerint a Székelyföld autonómiájáért radikálisan kell fellépnünk békés eszközökkel. Ha Európában már hivatalos nyelv a magyar, legyen itthon is az, vigyük győzelemre a magyar nyelvet - zárta mondanivalóját Szilágyi. Tőkés László püspök, EP-képviselő úgy látja, az idők során az Európai Unió leegyszerűsödött gazdasági szövetséggé, és most azon kell munkálkodni, hogy mind gazdasági, mind kereskedelmi téren, mind kulturális örökségében Európa erőssé váljék.

A püspök emlékeztetett, hogy hat évvel ezelőtt pontosan a Láncos templomban hívták össze azt az erdélyi közgyűlést, amely zászlajára emelte az autonómia ügyét. Ezután az autonómia megkerülhetetlen részévé vált a romániai és a Kárpát-medencei politikának. Az akkori összefogás most újabb összefogást érlelt.

Erős határon túli nemzetrészekre, erős Erdélyre van szükség, valamint erős Európára, amely nem hagyja, hogy másodrangú állampolgárok legyünk. Az összefogással megállapodás született, hogy most nem Bukarest, hanem Brüsszel felé megyünk, és egy irányba húzzuk a szekeret. 15 milliós nemzet küld most képviselőket, hogy támogassanak minket Európa előtt - fejtette ki Tőkés.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint a politikai rendezvényeknek helyük van a templomban, mert örömmel látják mindazokat, akik hasonló értékeket képviselnek. Szükség van az identitásra, ha erősek akarunk lenni. Ha nincsenek erős identitású nemzetek nem lehet erős Európa sem. Ahhoz hogy értékeink képviselni tudjuk keresztény politikusokra van szükség Európában - összegezte mondanivalóját a katolikus püspök.

Orbán Viktor megjelenését a pulpituson hatalmas taps fogadta. A Fidesz elnöke elsőként azt a kérdést próbálta megválaszolni beszédében, hogy miben ragadható meg a keresztény politikus lényege. Egyrészt másképpen harcol, különbséget tesz a tett és a tett elkövetője között, a személyt sohasem ítéli el, csak a cselekedetet. Másrészt a keresztény politikus elismeri azt a tényt, hogy ő is bűnöket követ el. Valamint ragaszkodik erkölcsi mércéjéhez, soha nem változtat rajta.

Orbán úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági válság változást fog hozni mindenki életében Ez a változás fel fogja értékelni a nemzeteket, és a nemzeten szerveződő autonómia értékesebb lesz. Akik képesek nemzetpolitikát folytatni, azok a nemzetek meg fognak erősödni. Ezért érdemes kiállni az autonómiáért - derült ki a politikus felszólalásából.

A magyarországi pártelnök nem gondolja, hogy az erdélyi magyarságon belüli ellentétek hirtelen elpárologtak, hanem a politikai bölcsesség kerekedett felül, miszerint tudni kell mi a legfontosabb. Ilyenkor az ellentéteket zárójelbe kell tenni, majd későbbiekben elrendezni őket. Június hetedikén dől el, hogy milyen súlya lesz a magyar nemzetnek Európában. Ezt itt és most az összefogás útján érhetjük el, mutassuk meg hogy a magyarokkal ismét számolni kell - zárta mondanivalóját Orbán Viktor, akinek beszédét állva tapsolták meg a jelenlévők.

A beszédek sorát Csehi Árpád megyei tanácselnök zárta, aki szerint történelmi napokat élünk. Június hetedikén bizonyítsuk be, hogy egységben tudunk gondolkodni - intézett felhívást Csehi az egybegyűltekhez. A fórum záróakkordjaként a presbitérium ajándékot adott át a vendégeknek, majd az Astoria Szállóban állófogadásra került sor a helyi és regionális közéleti vezetők részvételével.







www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010