2009. június 4. csütörtök
Send this article Print this article

Szabadságot, demokráciát, autonómiát Erdélynek!

Azt üzenjük mi, Székelyföld, Erdély magyar népe: Erdélyt nekünk nem lehet ideadni, mert Erdély nem a románoké, hanem a miénk, a miénk is, Erdély a közös tulajdonunk! Húsz éve próbálják a magyarságot letiporni, elűzni, de nem sikerült, és most sem fog sikerülni, mert nem hagyjuk visszafordítani a történelmet – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök szerdán, Marosvásárhelyen tartott nagygyűlésen.

Az RMDSZ és az EMNT felhívására közel tízezren gyűltek össze Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a magyar intézményvezetők leváltása elleni tiltakozásul tartott rendezvényen. Sokan székely népviseletben, RMDSZ és székely zászlókkal érkeztek a központi térre, ahol Markó Béla szövetségi elnök mellett többek között Tőkés László, az EMNT elnöke, valamint a két szervezet számos vezető tisztségviselője is részt vett.





Beszédében az RMDSZ elnöke felidézte a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi magyar jogkövetelő megmozdulásokat, amelyeken Sütő András magyar közíró vezetésével a kétnyelvű feliratokért, magyar iskolákért, jogaiért szólalt fel a magyarság. - Akkor is megpróbáltak mindent, hogy a remény megfojtsák, hogy akaratunkat szétporlasszák. De nem sikerült! Az elmúlt húsz évben sorra megvalósítottuk mindazt, amit akkor célul tűztünk ki – mutatott rá a szövetségi elnök, aki felidézte azt is, 199o márciusában a magyarok ellen tüntetők azt kiabálták, hogy „inkább meghalunk, minthogy Erdélyről lemondjuk, minthogy Erdélyt a magyaroknak adjuk! Erdélyért nem meghalni kell tisztelt magyarok és tisztelt románok! Erdélyért élni kell, küzdeni kell, határozottan, céltudatosan: azt üzenjük mindenkinek, a miniszterelnöknek is, hogy Erdély többet érdemel! – mondta.

A szövetségi elnök leszögezte: a magyarságnak ma is sikerülni fog kilábalni a nehéz helyzetéből, ha összefog, ha egységes marad, így teremthető meg az autonómia is.

- Ostobák a román politikusok, ostoba a román kormány, amely nem látja, mit tesz azzal, hogy vissza akarja fordítani a történelmet, amely nem látja, hogy semmi értelme a feszültségkeltésnek. Ostobák azért, mert nap mint nap azt bizonyítják Székelyföld népének, egész Erdélynek, hogy ebből a helyzetből a megnyugtató, végleges stabil jövő éppenhogy az autonómia! Erdélynek sokkal nagyobb szabadságot, sokkal nagyobb demokráciát, és az erdélyi régióknak autonómiát! Ez a megoldás! – összegzett Markó Béla szövetségi elnök.

Tőkés László EP-képviselő beszéde elején üdvözölte a megjelent csángómagyarokat, akiknek még a létét is tagadják a posztkommunista Romániában. Idézte: „Vagyok, aki voltam, // s leszek, aki vagyok”. A múlt, jelen és jövendő hármasságában önazonosságunk történelmi időbeliségének és egyben önmagunkhoz való hűségünk időfelettiségének egyetemes érvényű megfogalmazása – hangsúlyozta a püspök, majd alkalmazta a mai kárpát-medencei magyarokra: embernek kell maradnunk az embertelenségben, elembertelenedő korunkban, jelentette ki, hívőnek és kereszténynek egy hitében kikezdett, keresztény gyökereiben megingatott szekuláris Európában, és magyarnak kell maradnunk az újra feltámadó kommunista internacionalizmus és a neoliberális kozmopolitizmus kettős szorításában. Embernek, kereszténynek és magyarnak kell maradnunk a pánromán és pánortodox homogenizációs politika diszkriminatív, kisebbség- és magyarellenes gyakorlatot folytató Romániában. Trianon 89. évfordulóján, áldott emlékezetű Márton Áron erdélyi püspök bebörtönzésének 60. évfordulóján, Szoboszlay Aladár és társai kivégzésének hetedik évtizedében, a temesvári felkelés és a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján ez ellen emeljük fel szavunkat a fél évszázados születésnapját nemrég ünneplő egyesülő Európában. Abban az Európában, emelte ki a Magyar Összefogás Listájának vezetője, amelybe a választók által adott erővel készülnek most a jelöltek. Aki rájuk szavaz, mondta Tőkés László, az újra feltámadó nacionálkommunizmus, a kisebbségellenes intolerancia, az etnikai diszkrimináció, az emberi méltóságunkban sértő magyarellenesség ellen szavaz. Aki rájuk szavaz, az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság, a közösségi jogok, a magyar kisebbségi önrendelkezés, Erdély autonómiája, Székelyföld területi autonómiája és a csángómagyarok mellett voksol – sorolta Tőkés.

Itt megemlítette: Szlovákiában, Pozsonyban épp ezekben a pillanatokban gondolkodik a parlament azon, hogy kitiltsa Orbán Viktort Szlovákia területéről, mert, amint Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke mondotta, a szlovák kormány a volt kommunista SMER indítványára újra elővette a magyar kártyát, és meg akarja félemlíteni a felvidéki magyarokat Orbán Viktor elnök bűnbakká kiáltásával, illetve az MKP törvényen kívül való helyezésének kezdeményezésével. A jelenlévők szolidaritást vállaltak a felvidéki magyarokkal.

Tőkés rámutatott: a forgatókönyvek, amelyek a volt kisantant országaiban életbe léptek, kísértetiesen ismerősek, mind a kommunista reflexek túlélését bizonyítják. Romániában a „kormánypárt programjának gyakorlatba ültetése miatt” váltják le a magyar intézményvezetőket – ez pont olyan, mint amikor „Pártunk és kormányunk” irányelveit erőszakolták. Szerbia, Szlovákia, Románia, Magyarország, Ukrajna – „világ kommunistái, egyesüljetek”, fogalmazhatnánk meg az aktuális kárpát-medencei politikai mozgások lényegét.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ismételten hangsúlyozta: nemzetköziesíteni kell a magyar kérdést, Európa elé kell vinnünk problémáinkat. Ezért kell vasárnap, június 7-én elmennünk szavazni. Egy a nemzet! Legyen NÉGY! Éljen az Unió, Erdéllyel! – zárta a beszédét Tőkés László.

A régi mondás szerint, akik egy csónakban ülnek, azoknak békében kell eljutniuk a partra – indította beszédét Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki szerint az erdélyi magyarság is egy csónakban evezik. “Mi is próbálunk eljutni arra a partra, amely az autonómiát jelenti. Az összefogás azért jött létre, hogy egy irányba evezve, eljussunk közösen a partra. Vannak olyanok, akik velünk ülnek a csónakban, de nem eveznek. Arra kérem őket, hogy ne üssenek léket a csónakon, mert külön-külön nincs esélyünk kijutni a partra. Ezt az üzenetet vigyék el Erdély minden szegletébe és akkor biztosak lehetünk a sikerben, közös sikerünkben” – fordult a közösséghez Kelemen Hunor, majd színpadra szólított a Magyar Összefogás jelöltjeit.

Winkler Gyula beszédében felidézte a kampánykörút tapasztalatait, kiemelve, hogy mindenütt érzékelték a magyar tisztségviselők leváltása miatt kialakult felháborodást és aggodalmat. „A Bánságban, Dél-Erdélyben, de ugyanígy a Szilágyságban és a Partiumban, mindenütt egyformán tiltakozunk, egyformán jogtiprásnak érezzük. Szórványvidéken talán attól súlyosabb, ha megfosztanak az utolsó magyar tisztségviselőktől is, mert az általuk vezetett intézményekben sokszor ők voltak az egyedüliek, akikhez közösségünk fordulhatott, ők voltak az egyedüliek, akiktől közösségünk remélhette, hogy segítenek a mindennapos gondok megoldásában” – mutatott rá a helyzet súlyosságára Winkler, hozzátéve, hogy a tiltakozás akkor lesz erőteljes és legitim, ha vasárnap sokan választják a tulipánt.

Sógor Csaba a trianoni döntés tragédiáját képletesen a kézről levágott ujjaknak nevezte, utalva ezzel a szétszakított magyar nemzetre. „Ma a tíz ujjunkból hetet visszavarrtak, hármat még nem sikerült. A horvátországi, vajdasági és kárpátaljai magyarok még várnak az uniós csatlakozásra. Aki június 7-én otthon marad, az azt akarja, hogy ismét levágják ujjainkat. Aki magyar és nem megy el szavazni, vagy nem a tulipánra üti a pecsétet, az megerősíti a trianoni békediktátumot” – hangsúlyozta Sógor Csaba. Az európai parlamenti képviselő kifejezte meggyőződését, hogy június 7-én minden magyar tudja, hogy hol a keze és hol a szíve. „Ne féljünk megfogni egymás kezét, közös jövőnkért, a Kárpát-medencei magyarságért” – bíztatott Sógor Csaba.

Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök, a Magyar Összefogás Listájának negyedik helyezettje rákérdezett: mi a normális? Normális, hogy Romániában tagadják a csángók létét, történelmi egyházaink nem kapták még vissza az állam által elrabolt épületeiket, hogy azért váltják le a közintézmények vezetőit, mert magyarok? Normális, hogy miközben Temesvár huszadik évfordulóján az amerikai kongresszus alapítványa szabadságéremmel ismeri el Tőkés László érdemeit, Romániában még csak forradalmár státusát sem hajlandó elismerni a mindenkori hatalom? Európában nem ez a normális. Európában az a normális, hogy léteznek jól működő autonómiák. Hát legyen az a normális, hogy Székelyföldnek parlamentje legyen, hogy Székelyföldnek kormánya legyen, saját kebelünkből választott vezetői legyenek. Európában az a normális, hogy az erdélyi magyaroknak kulturális autonómiája legyen. Egészséget, autonómiát! – köszöntötte az összeseregletteket Szilágyi Zsolt.

A jelöltek beszédeit követően Kelemen Hunor, a 2009-es európai parlamenti választások kampány-koordinátora színpadra szólította a Magyar Összefogás összes jelöltjét, a megyei és a városi önkormányzatok vezetőit, valamint a szövetségi elnököt. Markó Béla és Tőkés László közösen “ütött pecsétet” a kinagyított szavazólapon szereplő tulipánra.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010