2024. május 15. szerda
Send this article Print this article

Találkozó a HHRF képviselőivel

2024. május 14-én Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nagyváradi irodájában találkozott a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) amerikai magyar civil szervezet képviselőivel, akik partiumi és erdélyi látogatásra érkeztek Magyarországról.



Az 1976-ban alapított szervezet célja a Kárpát-medence Magyarországgal szomszédos államaiban élő magyarok emberi jogi helyzetének folyamatos figyelése. Irodája van New Yorkban, Budapesten és Kolozsváron. Társalapítója és elnöke a jó emlékű Hámos László volt, akinek 2019-ben történt elhunyta után Szekeres Zsolt állt az alapítvány élére, aki több mint negyven éve vesz részt a szervezet munkájában. Németországban született mezőmadarasi gyökerű családban, Argentínában nőtt fel, majd évtizedeken keresztül Washingtonban dolgozott. Alapító tagja az Amerikai Magyar Koalíciónak is. 2000 óta a magyar fővárosban él, Nagyváradra elkísérte őt Ivicsics Viktor, a HHRF budapesti irodavezetője.



Tőkés László és Szekeres Zsolt régi és jó ismerősökként köszöntötték egymást, majd a távolabbi és közeli múlt néhány eseményének, közös élményének és emlékének felidézése után kölcsönösen tájékoztatták egymást számos aktuális nemzetpolitikai, társadalmi kisebbségjogi és -védelmi kérdésről, kihívásról és feladatról. Áttekintették a HHRF és az EMNT együttműködésének további lehetőségeit, pászmáit is, különös tekintettel a jövőbeni kommunikációra, információáramoltatásra, illetve a kisebbségi közösségek érdekei és értékei hatékony közvetítésére az európai és amerikai döntéshozók felé.
A nagyváradi eszmecserén részt vett Török Sándor irodavezető, az EMNT bihari elnöke és Dénes László sajtóreferens is. 




hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010