»
2012. július 6. péntek
Tőkés László Daniel pátriárka állásfoglalását kérte
Tőkés László EP-képviselő Daniel pátriárka állásfoglalását kérte a Román Nemzeti Bank volt sepsiszentgyörgyi székházának ügyében. Mint ismeretes,a Legfelsőbb Bíróság helyt adott a Năstase-kormány által 2005-ben kibocsátott – jogtalan – határozatnak, így az ortodox egyház tulajdonába került a nagyértékű ingatlan. Hosszas jogi huzavona után Kovászna Megye Tanácsa elveszítette, a Román Ortodox Egyház pedig megkapta a Román Nemzeti Bank volt sepsiszentgyörgyi székházát, minekutána a Legfelsőbb Bíróság egy, a Năstase-kormány által 2005-ben kibocsátott – jogtalan – határozatnak adott helyet. Noha Adrian Năstase egykori ügyvivői kormányának nem is volt joga tulajdonjogi ügyekben dönteni, annakidején mégis az ortodox egyház használatába adta az épületet.
Június 7-én a hatóságok kényszervégrehajtással akarták az ortodox egyháznak juttatni a nagyértékű ingatlant. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke épp sepsiszentgyörgyi tartózkodása idején szerzett tudomást a méltánytalan helyzetről, és a helyszínre sietve értesült arról, hogy Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnöknek végül is sikerült megakadályoznia a határozat végrehajtását. Az EP-képviselő a helyszínen lévő újságíróknak bejelentette, mindent megtesz a jogellenes végrehajtás megakadályozása érdekében.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspökeként, Tőkés László EP-képviselő július 5-én levélben hívta fel Daniel román ortodox pátriárka figyelmét a sepsiszentgyörgyi esetre, amely „rossz fényt vet a romániai egyházak ökumenikus együttműködésére”, valamint arra, hogy „az eset azt a benyomást erősíti, hogy a mindenkori román államhatalom a kisebbségi közösségek rovására a többségi ortodox egyházat favorizálja”.
Tőkés László levelében arra is rámutat, hogy a botrányos ügy „súlyosan sérti hazánk egyházi és kisebbségi közösségeinek méltóságát, hiszen a város lakosságának túlnyomó többségét az ott élő magyarok teszik ki”. Megállapítja, hogy az államhatalom ebben az esetben is kettős mércével mér, amikor „egy tömbmagyar településen újabb nagy értékű ingatlant juttat a román ortodox egyháznak, miközben a magyar történelmi egyházak, immáron több mint két évtizede, a saját ingatlanaik visszaszerzését sem tudják elérni”. Ebben az összefüggésben helyi, sepsiszentgyörgyi példaként említi a Székely Mikó Kollégium épületének ügyét, amelynek tulajdonjogát a román hatóságok továbbra is elvitatják a református egyháztól, sőt az épületet a törvényes tulajdonosnak visszajuttató parlamenti bizottság tagjait „korrupcióval” vádolják, és börtönbe akarják csukatni...
Megkeresésében erdélyi EP-képviselőnk azt is nehezményezi, hogy két érvényben lévő törvény (501/2002 és 247/2005), a különböző kormányrendeletek, és azok számtalan végrehajtási határideje ellenére, az erdélyi magyar történelmi egyházak mind ez ideig jogos tulajdonaiknak csupán mintegy a felét vehették birtokba, holott sok száz olyan elbitorolt épületről van szó – egykori tanintézetekről, korházakról, idősotthonokról, árvaházakról –, amelyek elengedhetetlenül szükségesek egyházaink hivatásának gyakorlásához.
Tőkés László szerint a román államhatalom ezen újabb „jogi játszmája” szervesen illeszkedik a Ponta-kormány magyarellenes intézkedéseinek sorába, ráadásul tovább erősíti a „korrupt Románia” nemzetközi megítélését. Éppen ezért megkeresésével elejét szeretné venni annak, hogy „a politikum hibás döntése ismét feszültséget gerjesszen a romániai egyházak és etnikumok között, és hogy a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjaitól elorozott, majd a szomszédos ortodox egyházközségnek juttatott sportpálya körül kibontakozott, komoly nemzetközi visszhangot kiváltott eseményekhez hasonló konfliktusok keletkezzenek” – fogalmazott a levélben.
Tőkés László EP-képviselő Daniel pátriárka állásfoglalását kéri e kérdésben, rámutatva arra, hogy a konfliktus-helyzet – belső – egyházközi rendezése „követendő példává” válhatna, amennyiben is „nem a világi hatóságok kényszerítenének egyházainkra egy tulajdonjogi diktátumot, hanem az egyházak maguk között tudnák rendezni vitás kérdéseiket – népeink és vallási közösségeink javára, kapcsolataink épülésére és javítására”. Erre ad indítást egyházainknak az 1989-es rendszerváltozás révén kivívott demokratikus egyenlősége, melyet a 2006-os vallásügyi törvény is rögzít, nem utolsósorban pedig az Európai Egyházak Konferenciája és az Egyházak Világtanácsa ökumenikus közösségében való együttes részvételünk – zárta levelét erdélyi képviselőnk.
2012. július 6.
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére