Tegnap, Október 6-án, Brassóban, a Magyar Napok keretében az Aradi Vértanúkraemlékeztünk, akik életüket áldozták a magyar- és a világszabadságért.

„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolta ezt hazám szolgálata” – 163 esztendeje ezek voltak a halálba menő Dessewffy Arisztid tábornok utolsó szavai. „Van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni kell érette” – idézhetjük ugyanezen gondolatmenetben Áder János államelnök kijelentését.

   Az egykori szabadságharc eszmei üzenete változatlanul időszerű. Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági önrendelkezés kivívásáért folytatott „szabadságharcról” beszél. Az erdélyi és a többi határon túli magyar közösségünk esetében sincs ez másképp. Nagy elődeink önfeláldozó példáját követve, megalkuvás nélkül, békés és törvényes eszközökkel tovább kell folytatnunk a küzdelmet s a munkát nemzeti szabadságunkért és önrendelkezésünkért.

   A Kolozsvári Magyar Napok nyomába lépve, ezt a célt szolgálják és ezt a szolgálatot végzik a példaértékű hagyományt teremtő Brassói Magyar Napok. Egészében véve, ugyanerre vállalkozik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a kezdeményezésére létrejött Erdélyi Magyar Néppárt. Teszik mindezt a nemzeti összefogás jegyében, mind Kolozsváron, mind Brassóban példás formában együttműködve a többi magyar polgári és politikai erőkkel, valamint történelmi egyházainkkal.

   A helyi és az országos választások idei esztendejében erre a fajta új egységre törekedett az EMNT és az EMNP. Nem rajtunk múlott, hogy a 2009-ben ígéretes módon elkezdődött erdélyi Magyar Összefogásnak utóbb elmaradt a folytatása. A politikai képviseletet kisajátítani akaró többségi pártérdek – sajnos – felülkerekedett a nemzeti közérdek hathatós képviseletéhez szükséges plurális összefogás demokratikus követelményén.

   A parlamenti választások közeledtén csak sajnálni lehet, hogy az egypárti kizárólagosságra törekvő RMDSZ újból meghiúsította a nemzeti minimumon alapuló erdélyi magyar összefogást. Hasonlóképpen sajnálatos, hogy saját tagságával és választóival szembe menve, az MPP csúcsvezetősége szintén hátráltatja a nemzeti együttműködést. Pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, tavaly október 6-án megvalósult közös fellépés, valamint a Református Székely Mikó Kollégium ügyében kialakult – idei – szeptember elsejei kiállás komoly eszmei és erkölcsi alapjául szolgálhattak volna az olyannyira kívánatos demokratikus új magyar egységnek.

   Fájdalmas, hogy az RMDSZ pártvezetősége első kormányra kerülése óta – immáron tizenhat éve – inkább szót ért az akármely politikai oldalon álló román versenypártokkal, mint saját magyar „testvérpártjaival”, melyekkel szembeni alapmagatartása: a posztkommunista kizárólagosság.

Általános összefüggésben szólva, éppen ennyire fájdalmas, hogy a posztkommunista politikai elit önző pártérdekei oltárán kész feláldozni a társadalmi közérdeket. Velük szemben is világító példa az Aradi 13, valamint az államférfi Batthyány Lajos vértanúsága, akik – krisztusi módon – inkább saját életüket áldozták fel a nemzetért.

  Mindezeket szem előtt tartva egyenesen orcapirító azoknak a pártoskodó szenátor- és képviselőjelölteknek a nemzetidegen politikai arroganciája, akik a Román Parlament „örökös tagságára” és – netalán – a képviselettel járó parlamenti immunitásra pályázva, saját „hitbizományuknak” tekintik az erdélyi magyarság szavazóbázisát, és „Tőkéséktől”, az Erdélyi Magyar Néppárttól akarják „megvédeni a magyarságot”. Ám lássák….

Közelednek a választások. Ha „választás” – hát legyen választás! Igazán ideje volna, hogy a választás szabadságának demokratikus jogával élve, végre fordítsunk a kommunista diktatúra visszahúzó örökségével küszködő országunk sorsán, és – ezzel együtt – az erdélyi magyarság társadalmi és politikai életében is dűlőre vigyük a tényleges és teljes demokratikus rendszerváltozást.

 

európai parlamenti képviselő,

az EMNT elnöke,

az EMNP védnöke