2013. szeptember 26. csütörtök
A kisebbségi jogok figyelembevétele legyen Szerbia csatlakozásának feltétele!
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága, illetve a nyugat-balkáni országokért felelős delegációja csütörtök délelőtt együttes ülésén foglalkozott a szerbiai kisebbségek kérdésével, különösképpen a vajdasági magyarság helyzetével. Gál Kinga fideszes és Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő javaslatára az albizottság meghallgatta Várady Tibor professzort is, aki részletesen ismertette a vajdasági magyar közösség helyzetét.
Várady Tibor jogászprofesszor előadásában kitért a kisebbségi nemzeti tanácsok, így a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács helyzetére is, és a most zajló alkotmánybírósági vizsgálatra, amely veszélyezteti a nemzeti tanácsok kompetenciáit, kiüresítve a már jól működő kisebbségvédelmi rendszert. Ez komoly hátrányt, visszalépést jelentene a szerbiai kisebbségek, így a vajdasági magyarság számára is. Várady Tibor hangsúlyozta, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény Szerbia stabilitásának záloga.
Gál Kinga néppárti politikus hozzászólásában hangsúlyozta: "Elfogadhatatlan, hogy létező, működő kisebbségvédelmi intézményétől fosszanak meg kisebbségeket". Beszédében felvetette a magyarverések kérdését is. A képviselő szerint lényeges, hogy "a szerbiai kisebbségek, így a vajdasági magyarság intézményi helyzete, jogai és azok alkalmazása biztosítottak legyenek Szerbia csatlakozása előtt. Hiszen az a tapasztalat, hogy a csatlakozást követően nehezebbé válik a kisebbségi érdekérvényesítés."
Az Európai Parlament már számos Szerbiával kapcsolatos határozatában kiemelte a kisebbségi nemzeti tanácsok fontosságát, és az azokra vonatkozó törvény hatékony gyakorlatba ültetését, hogy a tanácsok valós hatáskörökkel és anyagi háttérrel rendelkezve valósíthassák meg a kisebbségvédelmet a mindennapok szintjén. "Ezért lényeges, hogy a csatlakozási tárgyalások során mind az Európai Parlament, mind pedig az Európai Bizottság figyelmét ráirányítsuk ezekre a kérdésekre" - mondta Gál Kinga fideszes képviselő.
Tőkés László erdélyi képviselő felszólalásában elmondta: Bár a kisebbségi jogok érvényesülése terén javulás tapasztalható, Szerbia európai jövőjét, illetve uniós csatlakozását továbbra is komoly hiányosságok hátráltatják. Súlyos aggodalomra ad okot a magyar kisebbség helyzete, hiszen a soknemzetiségű Vajdaságban az évtizedek során elszenvedett asszimiláció következtében számuk jelentősen lecsökkent, az ellenük elkövetett atrocitások, a magyarverések sem szűntek meg, a temerini fiúk esete pedig a mai napig megoldatlan. Éppen ezért Tőkés László az észak-koszovói szerbeknek biztosított autonómia mintájára hasonló jellegű autonómiát szorgalmazott a vajdasági magyar közösség számára.
Tőkés László szintén kitért az egykori magyar- és németellenes tömeggyilkosságok áldozataira, valamint a román és vlach kisebbség helyzetére. Végezetül javasolta, hogy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása a csatlakozás komoly előfeltétele legyen, „hiszen – amint azt bizonyos tagállamok esetében tapasztaljuk – némely tagállam még csatlakozása után sem tartja tiszteletben ezen a téren, előzetesen vállalt kötelezettségeit”.
Brüsszel, 2013. szeptember 26.
Gál Kinga és Tőkés László sajtóközleménye
További információ:
Gál Kinga irodája: +32-228-37599
Tőkés László irodája: +32-228-47801
http://tokeslaszlo.eu/
http://galkinga.hu/ hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












