2015. május 21. csütörtök
Send this article Print this article

A májusi strasbourgi plenárisról

E heti, strasbourgi ülésszakának május 20-i ülésnapján – egyebek mellett – a Törökországról szóló eredményjelentés (progress report), valamint a Keleti Partnerországok küszöbön álló rigai csúcstalálkozójáról szóló vita szerepelt az Európai Parlament napirendjén.



 A Kati Piri magyar származású hollandiai szocialista jelentéstévő által jegyzett török országjelentés éles vitát és megoszlást váltott ki a képviselők sorában, illetve az egyes frakciók tagjai között. A Törökország csatlakozását túlzott engedékenységgel támogatóktól az ország felvételét egyenesen elutasító felszólalásokig terjedően széles körben megoszlottak az álláspontok. A tárgyban közvetlenül érintett Ciprus és Görögország képviselői élen jártak a muszlim török állam kíméletlen bírálatában. A Johannes Hahn bővítési biztost helyettesítő Hhrisztosz Sztilianidesz, a humanitárius segélynyújtásért és válságkezelésért felelős biztos a Törökországgal folytatott együttműködés fokozása és a jó ideje megszakadt csatlakozási tárgyalások folytatása mellett foglalt állást.
Kritikus hangvételű hozzászólásában Tőkés László képviselőnk – egyebek mellett – szomszédsági kapcsolatai rendezésére, valamint az éppen száz éve elkövetett örmény genocídium összefüggésében az Örményországhoz fűződő kapcsolatai normalizálására hívta fel Törökországot.
Az éppen ezekben a napokban ülésező rigai csúcstalálkozó az ún. Keleti Partnerség országainak a jövőbeli európai útja és tájékozódása szempontjából bír nagy jelentőséggel. Az Európai Parlament erre nézve fogalmazta meg a keleti szomszédságpolitika eddigi teljesítményével kapcsolatos kritikáját és a jövőre szóló üzenetét.
A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy olyan igazi partneri viszonyra van szükség, amely gyakorlati téren is lényegesen többet nyújt az eddigieknél, és a hat partnerország esetében ellensúlyozni képes az orosz befolyás és a közvetlen orosz birodalmi fenyegetés túlerejét. „Oroszország ki akarja siklatni a Keleti Partnerséget – állapította meg Jacek Saryusz-Wolski, a Külügyi Bizottság néppárti lengyel elnöke –, az EU-nak viszont közös szomszédainknál is meg kell védenie a szabadságot és a demokráciát az orosz agresszióval szemben.”
Angela Merkel német kancellár állásfoglalására visszautalva Tőkés László néppárti képviselő az orosz–ukrán, illetve orosz–európai válság, valamint a krími helyzet politikai és diplomáciai úton való megoldását sürgette, ezzel együtt pedig a partnerországok, köztük is kiváltképpen Ukrajna, Moldova és Grúzia fokozott és hathatós támogatása mellett szállt síkra.
A két dokumentum zárószavazását az EP ma déli plenáris ülésére időzítették.
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010