2009. március 5. csütörtök
Send this article Print this article

Állásfoglalás a moldvai csángó-magyarok jogainak védelmében

Petru Gherghel jászvásári római katolikus megyéspüspök válaszlevele Tőkés László püspök, EP-képviselő megkeresésére mind hangnemében, mind tartalmában ismételten alátámasztja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett csángómentő mozgalom szükségességét.

Nemhogy a megoldáskeresés, de a konstruktív párbeszéd is lehetetlenné válik akkor, amikor a főtisztelendő és nagyméltóságú püspök az identitásválasztás szabadságára való álságos hivatkozással eleve megkérdőjelezi a több évszázada Moldvában élő csángók magyarságát és anyanyelvét. Népszámlálási adatokra hivatkozva csak és kizárólag román nemzetiségű római katolikus hívekről hajlandó beszélni.





A főpásztori logikában töretlenül tovább él a nacionál-kommunizmus szelleme, melynek lényegét képezi az asszimiláció. Történik mindez annak ellenére, hogy Romániában az Államelnök és a Parlament hivatalos állásfoglalásban ítélte el a kommunizmus bűneit, ezáltal erősítve meg a romániai kommunista rendszer alapvető emberi jogokat sértő jellegét megállapító Tismăneanu-jelentés megállapításait, amely jelentés tételesen szól a még mindig mintegy hatvanezer lelket számláló magyarul beszélő csángó közösség erőszakos asszimilációjáról!

Petru Gherghel válaszlevele Tytti Isohookana Asunmaa raportőr Jelentésében foglaltakat is figyelmen kívül hagyja (9078/2001-es ET-dokumentum), mely alapján az Európa Tanács ajánlást fogalmazott meg a csángók védelmében, – többek között – az azóta immár Románia Parlamentje által is elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájára való hivatkozással.

A nagyobb baj viszont az, hogy Iaşiban a csángómagyarjaink által megfogalmazott kéréseket sem veszik figyelembe. Példának okáért 1991-ben a pusztinai csángók kétszáz aláírással hitelesített kérvényt juttattak el a jászvásári püspökségre, amelyben a magyar nyelvű misézés lehetőségének biztosítását kérték. Ennek folyományaként akkor is „gondos helyszíni kivizsgálást” foganatosítottak, és – a rossz emlékű Szekuritáte módszereit idéző módon – Grigore Dima püspökhelyettes egyenként hívatta be a kétszáz aláírót, minek következtében egyesek visszavonták az aláírásukat. Másokat viszont ennek ellenére sem sikerült megfélemlíteni, és a püspökség azóta is adós a számukra adandó írásos válasszal. Idézzük tehát a jászvásári egyházfő levelét: „Nagy tisztelet jele lenne megbízni nyilatkozataikban, abbéli képességükben, hogy megtartsák szokásaikat, megőrizzék hitüket és békességben éljenek mindenkivel.”

A 21. század sokszínű és soknyelvű európai közösségében elfogadhatatlannak tartjuk valamely közösség önazonosságának tagadását. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége – mint bejegyzett és törvényesen működő civil szervezet – jogát elvitatni a kulturális önazonosság ápolásához a hatályos román törvények semmibevételével egyenlő. Az „uszító idegenek” nacionálkommunista doktrínája viszont már az idegengyűlölet rémét hozza veszélyes közelségbe.

Sajnálatos, hogy ennyire nem talál a szó a moldvai római katolikusok, nevezetesen a csángómagyar közösségek lelki gondozására hivatott egyház főpapjával. Mindazonáltal a csángómagyarok vezetőinek bevonásával a kérdés megnyugtató rendezése érdekében további párbeszédet szorgalmazunk a jászvásári római katolikus egyház vezetőivel.

Nagyvárad, 2009. március 5.

Az EMNT Vezetősége



KÖZLEMÉNY

Amint azt folyó év február 16-án is hírül adtuk, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2008-as Jubileumi Ülésén hozott határozata értelmében stratégiai programot hirdetett az identitásukban fenyegetett moldvai csángók védelmében. Ezen tárgykörben Tőkés László püspök, EP-képviselő a legutóbbi, Bákó megyei Szitáson történtek miatt levelet írt Petru Gherghel megyéspüspök úrnak, személyes védelmét kérve a meghurcolt szitási gyermekeknek és családjaiknak.

Petru Gherghel megyéspüspök nemrégiben válaszolt Tőkés László püspöknek, az erdélyi magyarok európai képviselőjének.

Mellékeljük Tőkés László EMNT-elnök levelét, illetve Petru Gherghel megyéspüspök válaszlevelét románul és magyarul.

Nagyvárad, 2009. március 3.

Az EMNT Sajtószolgálata



Tőkés László püspök levele Petru Gherghel megyéspüspökhöz

Főtisztelendő Püspök úr!

Engedje meg, hogy Krisztusba vetett hitünk közösségében, a keresztyéni testvéri őszinteség szellemében, ezúton – nyilvános formában – keressem meg Önt, a legutóbb, a Bákó megyei Szitás faluban történtek ügyében. Az ottani plébános valóságos ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli, semmilyen törvénybe nem ütköző oktatása ellen – olyannyira, hogy még a ministrálástól is eltiltotta azokat a gyermekeket, akik magyarórára járnak. Ez nem az első hasonló eset Főtisztelendőséged egyházmegyéjében, a csángómagyar gyülekezetekben.

Ez az eset, illetve bánásmód mindenekelőtt közös keresztyén hitünknek, a szeretet evangéliumi parancsolatának mond ellent. Lehetetlen és minden igaz hitű keresztény ember számára elfogadhatatlan, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között, akik semmi egyebet, semmi rosszat nem akarnak, hanem csak azt, hogy atyáik nyelvét megtanulják, és ezen a nyelven dicsérjék az Istent.

Másodsorban az ellen az intolerancia ellen emelem fel a szavam, amely szögesen ellentmond az európai vallási türelem és a Főtisztelendőséged Egyháza által is hirdetett ökumenikus testvériség szellemének, illetve – ezzel együtt – az EU-tagország Románia törvényeinek.

Európai parlamenti képviselőként hadd említsem meg, hogy Románia maga is ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját, melynek értelmében a csángómagyarok nyelvét mind kisebbségi, mind regionális minőségében teljes védelem illeti meg – arról nem is beszélve, hogy a magyar, a román nyelvvel egyenrangú módon, az egyesült Európa egyik hivatalos nyelve. Ráadásul az sem elhanyagolható körülmény, hogy az európai multilingualizmus és multikulturális politika főfelelőse az Európai Bizottságban éppen a mi hazánkfia, Leonard Orban főbiztos.

Főtisztelendő Püspök úr!

Mindezeket figyelembe véve, tisztelettel kérem, hogy vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek.

Úgy ítélem, hogy ezek az ügyek méltán tarthatnak számot a Szentszék, valamint az Európai Unió érdeklődésére. Viszont erre semmi szükség nincsen, hogyha ezt a súlyos problémát – az anyanyelv iskolai és egyházi használatának a kérdését – idehaza meg tudjuk oldani. Kész vagyok bármikor találkozni a Főtisztelendő Püspök úrral, hogyha ezzel használni tudok a csángók ügyének megoldásában és egyházi kapcsolataink építésében.
Isten gazdag áldását kérve a Püspök úr életére és szolgálatára, szeretettel küldöm testvéri jókívánságaimat – in Christo:

Tőkés László
püspök
EP-képviselő


Petru Gherghel megyéspüspök válaszlevele Tőkés László püspöknek

Tőkés László püspök úr!

Az Ön 2009. február 9-én, e-mailben küldött levelére válaszolva szeretném elmondani, hogy megleptek az abban felsoroltak, akárcsak az, hogy önt foglalkoztatják a Jászvásári Egyházmegye római katolikus hívei, és amint az természetes volt, helyszíni vizsgálatot rendeltem el.

Küldöttünk megállapításai, akárcsak a helybéli plébános, a szitási (Nicoreşti) közösség által nagyra tartott lelkipásztor, Inocenţiu Arcana írásos nyilatkozata azt mutatják, hogy senki sem ellenzi az iskolai, törvényes keretek közötti, szervezett magyarórát, ha ezt kérik és ez szükséges, ahogyan senki sem ellenzi az angol, francia, német, olasz stb. nyelvórák megtartását sem. Az iskolai tantervet a tanügyi előírásoknak és az iskola, valamint a közösség valós szükségleteinek megfelelően állítják össze.
Ami a szitási plébános és más, ön által említett papok viszonyulását illeti, nem igazolódott, hogy létezne „egy valódi ellenséges kampány a magyar nyelvű oktatás ellen”. Inkább az figyelhető meg, hogy a plébános lelkipásztori gondosságal őrködik a reá bízott egyházközségben a hívek nyugalma, erkölcse és hite fölött.

Az említett egyházközségben végzett elemzések nem mutatták ki, hogy a plébános valamely nyelv tanulását ellenezné, legkevésbé a magyar nyelvét, főleg, mivel a településről sokan Magyarországon dolgoznak. A megkérdezett hívek sem úgy értékelték, hogy a plébános fellépett volna a nyelv ellen, hanem a faluba érkezett két személy munkamódszereitől óvta őket, amelyek gyanakvást keltettek és keltenek.

Egyébként természetes, hogy a magyarokat testvéreinknek érezzük, akikhez nemcsak a történelmi konjunktúra révén kötődünk, hanem a földrajzilag és a felekezetileg is. Hasonlóképp meggyőződésem, hogy mindenkinek joga van saját nyelvén dicsérni az Urat, és főképp – remélem, egyetért –, hogy az embereket akként kell tisztelni, aminek magukat vallják. Igaz, ön szitási és más falvakbeli „csángó magyarokról” beszél, de a román állam által végzett népszámlálások azt mutatják, hogy ők nagy többségükben románnak és katolikusnak vallották és vallják magukat.

Remélem továbbá, hogy egyetért velünk abban, hogy az embereket más, kívülről érkezett személyeknek nem kell uszítaniuk, és nem jó feldúlni nemzetiségükre vagy az általuk beszélt nyelvre vonatkozó meggyőződéseiket. Nagy tisztelet jele lenne megbízni nyilatkozataikban, abbéli képességükben, hogy megtartsák szokásaikat, megőrizzék hitüket és békességben éljenek mindenkivel.

Nem hiszem, hogy nyelvjárásuk vagy az általuk beszélt nyelv megőrzésében szolgálatot tesznek nekik, amikor kívülről más értékeket ajánlanak nekik, mint amelyeket éreznek és kinyilvánítanak.

Egyébként a Jászvásári Egyházmegyében nekünk nincsenek „csángó magyar” egyházközségeink, ahogyan ön levelében kijelenti, hanem mindig is római katolikus hívek alkotta egyházközségeket emlegettek. Tehát a mi kötelességünk az, hogy azon a nyelven szolgáljuk hívő népünket, amelyet mindannyian ismernek, tiszteletben tartva minden más nyelvet, amelyet használnak, jól tudva, hogy a Katolikus Egyház nem kötődik egyik vagy másik nyelvhez, hanem valamennyit Isten ajándékaként értékeli.

Továbbá úgy hiszem, kötelességünk – a hagyományok, a kulturális örökség és a hit megőrzése mellett – felszámolni a tájainkon élők közül sokakat sújtó szegénységet: a rossz utakat, az embert megillető életvitelhez szükséges korszerű eszközök hiányát, a kezdetleges eszközökkel zajló földművelést, az otthonuktól kényszerűen távol vállalt munkát családjuk fenntartása érdekében, valamint azt, hogy nehezen elérhetőek számukra a különféle iskolák és a mai társadalombeli funkciók stb. Mindezek egyformán fájdalommal töltenek el és foglalkoztatnak.

Reménykedve, hogy Önnek – tisztségei birtokában – sikerül nagyobb mértékben hozzájárulnia a szegénység és nyomorúság felszámolásához ezeken a vidékeken, híveink életkörülményeinek javításához és fejlesztéséhez, és bízva abban, hogy ezekről az áldásos dolgokról még beszélgethetünk, kívánom önnek Isten áldását és kegyelmét.

Tisztelettel és testvéri szeretettel:


Petru Gherghel
jászvásári püspök


A Petru Gherghel megyéspüspök levelében foglaltak tételes cáfolatai

„Az Ön 2009. február 9-én, e-mailben küldött levelére válaszolva szeretném elmondani, hogy megleptek az abban felsoroltak, akárcsak az, hogy önt foglalkoztatják a Jászvásári Egyházmegye római katolikus hívei, és amint az természetes volt, helyszíni vizsgálatot rendeltem el.”

A helyszíni elemzésre jelentős példa az is, amely a Jászvásári Római katolikus Püspökségnek címzett, Pusztina lakosai által aláírt 1991-es írásos kérvényt követte, mely kérvényben azt kérték Petru Gherghel püspöktől, engedélyezze, hogy a misét magyarul is celebrálják. A 200 aláírással ellátott kérvényt a püspök titkára és helyettese, Grigore Duma vette át, iktatószámot nem adott, de megígérte a Püspökség írásbeli válaszát, amely azonban mindmostanáig nem érkezett meg. Ellenben a „sikeres” meghallgatást követő napokban Grigore Duma az illetékessel együtt meglátogatta a pusztinai parókiát. És – a szekus módszerekhez hasonlóan – elkezdte behívogatni azokat, akik aláírták a kérvényt. Az aláírók közül sokan vállalták a felelősséget azért, amit aláírtak, és sokan közülük a nyomás alatt megtagadták aláírásukat, a múlttól való félelmükben, amelyben nem volt szabad felvállalnod, hogy más nemzethez tartozol, mint a román. Ez az eset egymás ellen fordította a falu lakosait.

„Küldöttünk megállapításai, akárcsak a helybéli plébános, a szitási (Nicoreşti) közösség által nagyra tartott lelkipásztor, Inocenţiu Arcana írásos nyilatkozata azt mutatják, hogy senki sem ellenzi az iskolai, törvényes keretek közötti, szervezett magyarórát, ha ezt kérik és ez szükséges, ahogyan senki sem ellenzi az angol, francia, német, olasz stb. nyelvórák megtartását sem. Az iskolai tantervet a tanügyi előírásoknak és az iskola, valamint a közösség valós szükségleteinek megfelelően állítják össze.

Ami a szitási plébános és más, ön által említett papok viszonyulását illeti, nem igazolódott, hogy létezne „egy valódi ellenséges kampány a magyar nyelvű oktatás ellen”. Inkább az figyelhető meg, hogy a plébános lelkipásztori gondosságal őrködik a reá bízott egyházközségben a hívek nyugalma, erkölcse és hite fölött.”


A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének státusát bírói végzés törvényesítette, ennek alapján működik és fejti ki a statútumban meghatározott tevékenységeit. Ezek között szerepelnek a magyar anyanyelv tanítására irányuló iskolán kívüli tevékenységek is. A hatályos törvények nem írják elő ezen tevékenységek iskola vagy tanfelügyelőség vagy más intézmények általi engedélyezését. A szitási pap által mondottakból egyértelműen kiderül, hogy ellenzi a magyar nyelvtanfolyamokat: „…Az következik, hogy elküldjék őket, tudom is én, egy magyarországi kirándulásra, rövidesen, valamikor nyáron, és még ki tudja mi történjék. Tehát a dolgokat ésszel kell művelni, és tisztázottan. Meg kell nézni mi a céljuk… ezeknek… jelenlétüknek önök között. Én személy szerint megtiltom a szülőknek és a gyermekeknek, hogy részt vegyenek azokon az órákon. Tehát vannak angolórák, azt az iskolában tartják, …, nem tartják magánúton, valakinek az otthonában. Amelyek nem teljesítik a legelemibb feltételeit sem egy minimális oktatás lebonyolításának…” A leírt szöveg elolvasható és a templomban rögzített hanganyag meghallgatható a http://ro.csango.ro/index.php?page=atac_nicoresti címen.

Hasonló eset történt tavaly nyárpon Klézsén, amikor is a pap megtiltotta a gyemekeknek, hogy részt vegyenek az iskolában, törvényes keretek között tartott magyarórákon, azzal, hogy ellenkező esetben nem fogadják őket bérmálásra. Ezen gyermekek szüleinek azt tanácsolták, hogy vonják vissza a magyar anyanyelv oktatására vonatkozó kérelmüket. És ilyen helyzetek állandóan adódnak a Jászvásári Egyházmegye római katolikusainak helységeiben, ahol a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tevékenykedik.

„Az említett egyházközségben végzett elemzések nem mutatták ki, hogy a plébános valamely nyelv tanulását ellenezné, legkevésbé a magyar nyelvét, főleg, mivel a településről sokan Magyarországon dolgoznak. A megkérdezett hívek sem úgy értékelték, hogy a plébános fellépett volna a nyelv ellen, hanem a faluba érkezett két személy munkamódszereitől óvta őket, amelyek gyanakvást keltettek és keltenek.”

A szóban forgó két személy ennek a (2008–2009-es) tanév elején jött Szitásra. Dolgoztak azért, hogy jobb feltételeket biztosítsanak a kibérelt házban, megismerkedtek a helybeliekkel, beszélgettek velük, ismertették céljukat. Amint megkezdték tevékenységüket, jelentkeztek a település plébánosánál, hogy ismertessék a Moldvai Csángómagyar Szövetség programjai és tevékenységei keretében zajló tevékenységüket. És a pap nyomban kinyilvánította szándékát, hogy kampányt kezdeményez a Moldvai Csángómagyar Szövetség és annak tevékenységei ellen. A liturgia végén elhangzott úgynevezett „figyelmeztetés” ez után a megbeszélés után következett. A katolikus egyháznak el kellene ismernie a Moldvai Csángómagyar Szövetség 10 éve tartó tevékenységeit, és be kellene ismernie a tényt, hogy a tanároknak nem volt semmiféle törvénytelen vagy a katolikus egyház autoritását aláaknázó tevékenységük, ők nem pedofilok, nem kereskednek emberi szervekkel stb.

„Egyébként természetes, hogy a magyarokat testvéreinknek érezzük, akikhez nemcsak a történelmi konjunktúra révén kötődünk, hanem a földrajzilag és a felekezetileg is. Hasonlóképp meggyőződésem, hogy mindenkinek joga van saját nyelvén dicsérni az Urat, és főképp – remélem, egyetért –, hogy az embereket akként kell tisztelni, aminek magukat vallják. Igaz, ön szitási és más falvakbeli „csángó magyarokról” beszél, de a román állam által végzett népszámlálások azt mutatják, hogy ők nagy többségükben románnak és katolikusnak vallották és vallják magukat.”

A szitási és más falvakbeli csángómagyarok magyar nemzetiségűek, a csángók nyelvjárása a magyar nyelv egy archaikus dialektusa. Ha elmegyünk ezekre a településekre és meghallgatjuk, milyen nyelven bezélnek ezek az emberek, megállapíthatjuk, hogy mind a felnőttek, mind a gyermekek többsége ezt a nyelvjárást használja a mindennapokban. Jogtalanság tagadni ezt a hovatartozást.

A 19. század végi, 20. század eleji népszámlálások adataiban nagyon sokan szerepelnek magyarként, magyar anyanyelvűként. Például: Románia nagy földrajzi szótára (Marele dicţionar geografic al României) – összeállította George Ioan Lahovari, kiadta a Román Földrajzi Társaság (Societatea Geografică Română), 1898-ban, Bukarestben:

Bákó megye. A lakosság „Az 1890-es népszámlálás szerint Bákó megyének 172.496 lakosa van. Nemzetiség szerint a városi lakosság megoszlása: 9.665 román, 1.199 magyar, 7.369 zsidó, 530 örmény, 45 görög, 629 német, 20 orosz, 5 szerb, 18 francia, 55 olasz, 12 svájci, 2 török, 36 bolgár, összesen 19.200 személy. A falusi lakosság összetétele: 123.132 román, 24.715 magyar, 5.197 zsidó, 47 görög, 111 német, 5 orosz, 5 francia, 58 olasz, 1 angol, 35 bolgár, összesen 152.296 személy. Román fennhatóság alatt álló lakosok, akikhez a románokon kívül az örvények, magyarok és zsidók is tartoznak: 170.883. A katolikus egyház ebben a megyében 32.463 hívet számlál, többet, mint az ország bármelyik másik megyéjében. A katolikus püspöknek Bákó megyében két beosztott vikáriusa van: az egyik a Trotuş-i, székhelye Tatrosvásár (Târgul-Trotuşul). Ehhez a vikáriussághoz 4 egyházközség tartozik: a tatrosvásári és a székelyek lakta falvakban, Dormánfalván (Dărmăneşti), Pusztinán (Pustiana) şi Gorzafalván (Grozeşti) lévők. A második vikáriusság a bakói, székhelye Bákó. Ehhez a vikáriussághoz ttartoznak a csángók lakta vidékek egyházközségei, mégpedig: Prezest (Prăjeşti), Bákó (Bacău), Lujzikalagor (Liuzi-Călugăra), Bogdánfalva (Valea Seacă), Nagypatak (Valea-Mare), Klézse (Cleja) şi Forrófalva (Faraoani). A katolikus templomok: 62 aktív, 2 épülőben, 12 pap, 54 kántor és templomszolga szolgál bennük. Ehhez a valláshoz tartoznak a magyarok, számuk 25.914, akik közül 24.715 személy több mint 80 faluban.”

Számuk 60-80 év alatt nagyon lecsökkent. Vajon mind eltűntek, kivándoroltak? Vagy a kommunista rendszer más intézmények által is támogatott asszimilációs politikája vezetett oda, hogy nem ismerik el hovatartozásukat?

Még Traian Băsescu államelnök is létesített egy bizottságot, amely jelentést készített (az úgynevezett Tismăneanu-jelentést), amely elítélte a kommunista rendszert; a magyar kisebbségre vonatkozó részben, az 536. oldalon három olyan bekezdést is találunk, amelyekben a moldvai csángók erőszakos beolvasztásáról és a katolikus egyház ezirányú felelősségéről van szó.

Az alábbiakban ismertetjük a csángókra vonatkozó bekezdéseket: „A kommunista rendszer asszimilációs politikájának drámai következményei voltak a moldvai csángók helyzetére nézve is; ez a közösség a Neamţ és Bákó megyei római katolikusok közül kikerülő megközelítőleg 60.000 magyarul beszélő személyből áll. A csángók erőszakos asszimilációjára irányuló első próbálkozások a két világháború közötti időszakra tehetőek, és a Katolikus Egyház fontos szerepet vállalt ebben a folyamatban. Annak megkönnyítése, hogy a csángók elveszítsék nyelvi identitásukat, megadta a lehetőséget a Katolikus Egyháznak, hogy megállítsa beolvasztásukat az Ortodox Egyházba, (Országos Korrupcióellenes Ügynökség – ANIC, a Minisztertanács Elnöksége – Titkosszolgálat (Serviciul Special de Informaţii) alapja, ügyirat száma: 63/1942, ff. 3-6.). Ezen politikák következtében a csángóknak nem volt részük anyanyelvű misékben és oktatásban.

Az egyházak elleni támadások keretében a Román Néppárt felhasználta a Magyar Népi Szövetséget, megkönnyítve, hogy 1948-tól kezdődően egy szinte 40 magyar tannyelvű iskolából álló hálózat létesüljön a csángók lakta vidékeken; ezen iskolák feladata az volt, hogy csökkentség az egyház befolyását a közösségben. Az iskolákat 1953–1958 között fokozatosan bezárták.

Az 1970–80-as években, amikor a beolvasztási folyamatot felgyorsították, azokat a csángók, akik magyarnak vallották magukat, üldözte a rendőrség és Securitate.”

„Remélem továbbá, hogy egyetért velünk abban, hogy az embereket más, kívülről érkezett személyeknek nem kell uszítaniuk, és nem jó feldúlni nemzetiségükre vagy az általuk beszélt nyelvre vonatkozó meggyőződéseiket. Nagy tisztelet jele lenne megbízni nyilatkozataikban, abbéli képességükben, hogy megtartsák szokásaikat, megőrizzék hitüket és békességben éljenek mindenkivel.

Nem hiszem, hogy nyelvjárásuk vagy az általuk beszélt nyelv megőrzésében szolgálatot tesznek nekik, amikor kívülről más értékeket ajánlanak nekik, mint amelyeket éreznek és kinyilvánítanak.”


Egyetértünk azzal, hogy az embereket nem kell uszítani, de a nem kormányzati szervezeteknek jogukban áll tevékenykedni, munkálkodni azért, hogy megőrizzék és bemutassák a nagyközönségnek ezeket az egyedi kulturális értékeket, hiszen ez a nyelvjárás elismert európai szinten is, az Európa Tanács elfogadta erre vonatkozóan az 1541. jelentést, és megfogalmazott néhány ajánlást is a román államnak.

Ha nem ismerik el saját történelmüket, saját értékeiket és gyökereiket, ezek az emberek soha nem lesznek egyenlő polgárai ennek az országnak és az európai közösségnek. Nagy tisztelet jele megbízni abban, hogy nyilatkozataik megfelelnek a valóságnak, és hogy ezeket a nyilatkozatokat nem befolyásolják politikai rendszerek, a Polgármesteri Hivatal, a rendőrség vagy az egyház képviselői. A nyelvjárást nem lehet megőrizni másképp, csak ismerve az irodalmi nyelvet és annak értékeit is, és tiszteletben tartva mindenkinek az ebbéli választását.

„Egyébként a Jászvásári Egyházmegyében nekünk nincsenek „csángó magyar” egyházközségeink, ahogyan ön levelében kijelenti, hanem mindig is római katolikus hívek alkotta egyházközségeket emlegettek. Tehát a mi kötelességünk az, hogy azon a nyelven szolgáljuk hívő népünket, amelyet mindannyian ismernek, tiszteletben tartva minden más nyelvet, amelyet használnak, jól tudva, hogy a Katolikus Egyház nem kötődik egyik vagy másik nyelvhez, hanem valamennyit Isten ajándékaként értékeli.”

A Jászvásári Egyházmegye római katolikus csángómagyar hívei több ízben kérték a magyar nyelvű szertartás bevezetését is közösségeikben, de ezeket a kérelmeket máig sem teljesítették. Például Pusztina településen 1991-től kezdődően kérik ezt. Minden alkalommal legalább 150-200 hívő írta alá ezeket a listákat vagy egyéni kérvényeket. Nagy tisztelet jele lenne, ha ezek a kérelmek kedvező elbírásálásban részesülnének.

Az is lépés lenne, ha mind az egyház, mind az iskola elébe menne ezeknek a kívánalmaknak. Érezhetően csökkene a szitásihoz vagy más falvakbeliekhez hasonló esetek száma, az emberek természetes dologként fogadnák, és így a közösségek tagjai között sem alakulnának ki feszültségek. Természetes lenne, hogy mind az iskolában, mind a templomban legyenek magyar nyelvű órák és misék. Európai példa lenne.

„Továbbá úgy hiszem, kötelességünk – a hagyományok, a kulturális örökség és a hit megőrzése mellett – felszámolni a tájainkon élők közül sokakat sújtó szegénységet: a rossz utakat, az embert megillető életvitelhez szükséges korszerű eszközök hiányát, a kezdetleges eszközökkel zajló földművelést, az otthonuktól kényszerűen távol vállalt munkát családjuk fenntartása érdekében, valamint azt, hogy nehezen elérhetőek számukra a különféle iskolák és a mai társadalombeli funkciók stb. Mindezek egyformán fájdalommal töltenek el és foglalkoztatnak.”

Ez végre közös nevező.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010