»
2013. március 11. hétfő
Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
A Székely Vértanúk kivégzésének 159. évfordulóján, a marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű körül hatalmas tömeg gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiatüntetésen, amelynek társszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) voltak. A jelenlévők az erdélyi magyar önrendelkezés ügye és Székelyföld egysége mellett álltak ki. Az autonómiatüntetésen beszédet mondott Marc Gafarot i Monjo, a Demokratikus Összefogás Katalóniáért párt képviselője, aki azt hangsúlyozta, Európa alapját éppen a különbözőségek jelentik, ezért a székelyek vállalják büszkén nemzeti identitásukat és ne féljenek megnyilvánulni.
Üdvözlő levelet küldött Luis Durnwalder, Dél-Tirol tartományi kormányzója, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a dél-tiroli autonómia kivívása egyaránt eredményezte a németek, olaszok és ladinok békés együttélését és gazdasági gyarapodást a térségnek.
Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke szintén levélben küldte üdvözletét, és a baszkok szolidaritásáról biztosította a székelyeket, az erdélyi magyarokat. Mint írta, a globalizációnak ellenállni kell, az egyneműsítő folyamatnak pedig a nemzeti méltóság szabhat gátat.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke szintén szolidaritását fejezte ki a marosvásárhelyi nagygyűléssel. „Ma mindenki tudatosítja, hogy a magyar közösségek szerte a Kárpát-medencében csak akkor tudnak fennmaradni, ha megmaradásunkat érintő ügyeinket saját kezünkbe tudjuk venni” – szögezte le levelében Berényi, aki szerint csak az összefogás és egymás támogatása révén lehetséges a magyar közösségek megmaradása és gyarapodása.
A tüntetésen felolvasták Jadranka Sturm Kocjan, Szlovénia bukaresti nagykövetéének üdvözlő levelét is.
Izsák Balázs SZNT-elnök beszédét azzal indította: a Székely Szabadság Napja legyen ezentúl az a nap, amikor a székelyek kifejezik a szabadság és az autonómia iránti igényüket. Elemi jogunk békességben, félelem nélkül kiállni a székely autonómia mellett – hangsúlyozta. Ugyanakkor kifejtette: a nyolc székből álló Székelyföld önálló közigazgatási egység, melyet az aktuális román hatalom nem szaggathat szét.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke beszéde eleje felhívta a figyelmet: nemcsak Székelyföld, hanem a Partium és Belső-Erdély önrendelkezéséért is küzdenünk kell. Az erdélyi magyar önrendelkezés ügye melletti kiállás, melynek egyik állomása a tavaly szeptemberben tartott Igazság Napja, majd pedig a novemberben megszervezett sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés volt, „szabadságharc” és „igazságharc” is egyben. Ezt a küzdelmet, meghátrálás nélkül tovább kell folytassuk, hiszen a székely nép szabadságának feltétele egyedül az autonómia, mely olyan létfontosságú, mint a „víz, a levegő, vagy a napfény” – mondotta az előző királyhágómelléki püspök. Köszönetet mondott azoknak az RMDSZ-es tisztségviselőknek, akik vezetőik tiltása ellenére részt vettek a tüntetésen, ugyanakkor megjegyezte: a nemzeti érdeknek minden pártérdeket felül kell múlnia. Az erdélyi EP-képviselő románul is elmondta: az erdélyi magyarság számít a románok szolidaritására is, akikkel közösen, az ország szuverenitását tiszteletben tartva találhatnak megoldást Székelyföld autonómiájára.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szabadságharcot folytatni kell, mivel az erdélyi magyarság parlamenti képviselete súlytalan, miközben ugyanazok a képviselők ellenzik az autonómiatüntetést. A nyolc székelyföldi széket egy közigazgatási egységbe kell fogni, ez a Székelyföld, csakis így képzelhető el a térség jövője – mondta.
Sánta Imre bikfalvi református lelkész a Néppárt szónokaként azt mondta, kettős céllal szervezték a tüntetést: egyrészt az 1854-ben kivégzett székely mártírok emléke előtt tisztelegnek, másrészt azért, hogy a székelyek saját maguk rendelkezhessenek a sorsuk felől. A Néppárt szónoka úgy fogalmazott, az autonómiaharcnak csak a magyarság összefogásával lehet eredménye: ettől a fellépésétől félnek azok, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert le akarták szoktatni a közösséget az utcai véleménynyilvánításról. A marosvásárhelyi autonómiatüntetéstől távolmaradó RMDSZ-es vezetők korábbi nyilatkozataira utalva hozzátette: a tüntetők üzenik a „másokkal kokettálóknak, azoknak, akik nem akarnak utánfutók lenni: helyettük és értük is itt vannak”. Sánta Imre az elvándorolt erdélyi szász közösség példáját említve azt mondta, ha a magyarság nem kap önrendelkezést, „sorsa a biztos pusztulás”. A lelkész az autonómiaformák minél gyorsabb megvalósítását sürgette. „Ha nem akarjuk, hogy üresen maradó házainkba idegenek költözzenek, most kell cselekednünk” – biztatott Sánta.
A postaréti tüntetés után a résztvevők Marosvásárhely főterére vonultak, ahol a demonstráció szónokai, Izsák Balázs, Tőkés László, Biró Zsolt és Sánta Imre, petíciót adtak át a prefektúrán. A bukaresti kormánynak szóló beadvány területi autonómiát követel a Székelyföldnek, amelynek a tüntetésen közfelkiáltással elfogadott petíció szerint önálló fejlesztési régiót, illetve közigazgatási régiót kellene alkotnia. A dokumentum tiltakozik a Székelyföld felszabdalása ellen a romániai régióátszervezés keretében, és felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a székely, magyar emberek zaklatását, fenyegetését, jelképeik üldözését.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció