2017. március 27. hétfő
Send this article Print this article

Európa jövője, a nemzeti kisebbségek jövője – gyűlölet és jogfosztás nélkül

Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak gyűjteményét mutatta be Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy sajtótájékoztatón a nagyváradi parlamenti képviselői irodában.



Az EMNT figyelőszolgálata által összeállított negyvenoldalas, három nyelven, azaz magyarul, románul és angolul megjelent Transylvanian Monitor a romániai sajtóban 2014 és 2016 közötti ismertetett több ezer eset közül mutat be háromszázat, Nagy Attila szerkesztésében.
Tőkés László a sajtótájékoztató elején vázolta azt a nemzetközi és európai kontextust, amelyben az EMNT monitoring-rendszerét működtetni szükséges, hiszen a romániai magyarellenesség – noha az antiszemitizmus és cigányellenességhez hasonlatos – nem kap kellő figyelmet és kellő súlyú megítélést, részben a román állami propagandának is betudhatóan. „Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő, aki a távolabbi múltban gyökerező, ám a nacionálkommunista diktatúrában állampolitikai rangra emelt hungarofóbiát olyan nehéz örökségnek mondta, aminek átmentését és ápolását az 1989-es fordulat utáni posztkommunista rezsim szinte mindenik kormánya fontosnak tartotta, titkosszolgálati módszerekkel és médiamanipulációval terjesztve azt.
 Tőkés László az autonómiaellenességet is a magyarellenesség egyik változatának tekinti, ráadásul a román politikai osztály még csak párbeszédet sem hajlandó folytatni a közösségi és regionális autonómiáról az ebben érdekeltekkel. S bár a nemzetállamok mellett a nemzeti közösségek is alkotó elemei az egyesült Európának, és aki az erdélyi magyarok ellen lép fel, Európa alapértékeit is támadja, mégis: Románia kirakatpolitikával próbálja palástolni az ezen a téren mutatkozó demokráciadeficitjét. Az erdélyi képviselő fontosnak tartotta, hogy a magyarellenes megnyilvánulásokra az erdélyi magyarság ne válaszoljon románellenes megnyilvánulásokkal.
 

 
Szilágyi Zsolt megjegyezte: a kiadványban feldolgozott egyes esetek jelentékteleneknek tűnhetnek, az összkép azonban a kis ügyek nagy száma által válik nyomasztóvá. Az EMNP elnöke külön is szólt a marosvásárhelyi csendőrség tavalyi fellépéséről a székely szabadság napja részvevői és szervezői ellen, és a kolozsvári csendőrség tavalyi és idei fellépéséről az Erdély-zászlóval ünneplő néppárti politikusokkal szemben. „Felszólítjuk a csendőrséget, hogy semmisítse meg a büntetéseket, és kérjen bocsánatot. A kolozsvári március 15-i felvonulást szervező RMDSZ-től pedig azt kérjük, hogy tisztázza: a balliberális kormánykoalíció csendőrsége vagy az ünneplő tömeg oldalán áll” – fogalmazott a politikus, be is mutatva, mely zászlóról van szó.
    A sajtótájékoztatón szó esett még a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti üléséről, amelyen mindkét politikus részt vett, és fel is szólalt. Tőkés László egyebek mellett a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. „Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadottKolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához” – jelentette ki, javasolva az RMDSZ-nek, hogy mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel az erdélyi magyarság önrendelkezési követeléseiről.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010