2010. január 14. csütörtök

„Európaizálni” Kuba ügyét

Az Európai Parlament brüsszeli központjában 2010. január 13-án Jerzy Buzek EP-elnöke védnökségével Kuba jövője, az emberi jogok, valamint az Európai Unió Kuba irányában követendő politikája tárgyában rendezett politikai szemináriumot a varsói Lech Walesa Intézet.

Az Intézet névadójának nevében Jaroslaw Walesa európai képviselő – a volt lengyel államfő fia – köszöntötte a népes közönséget. A tanácskozás levezető elnökeként Jacek Saryusz-Wolski lengyel EP-képviselő tartott megnyitó beszédet, és mutatta be az ügy iránt elkötelezett, többségükben spanyol és kubai előadókat.

A Lech Walesáról elnevezett alapítvány hivatásának tartja a világ kommunista országai, köztük a kubai rezsim ellenzékével folytatott párbeszédet, valamint szabadságharcuk támogatását. Ugyanezt kívánják elérni az EP-ben tartott, figyelemfelkeltő konferenciájukkal.

Ryszard Schnepf, a spanyolországi lengyel nagykövet, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, az EP Európa–Latin-Amerikai Interparlamentáris Delegációjának vezetője és Jaime Mayor Oreja, az EP spanyol néppárti frakciójának elnöke – a többi előadóval egyetemben – a kubai kommunista diktatúra elnyomottjai védelmében emelték fel szavukat. A Fidel Castro utáni korszak valóságát elemezve az Unió fokozott felelősségvállalását sürgették Kuba vonatkozásában. „Európaizálni” kell a kubai kérdést – vonta le a következtetést Saryusz-Wolski, a lengyel néppárti küldöttség rangidős képviselője. Valamennyien állást foglaltak a kubai politikai foglyok szabadon bocsátása mellett, valamint az emberi jogok következetes számonkérését és a politikai nyomásgyakorlás fokozását szorgalmazták.

Tőkés László európai képviselőnk a szovjet kommunizmus bukásának 20. évfordulója kapcsán Lech Walesa decemberi látogatásának felidézésével kezdte beszédét, elismerését fejezve ki a kommunizmus-elleni harcnak a nevét viselő szervezet általi folytatásáért. Erdélyi magyarként kiemelte, hogy ennek a küzdelemnek a lengyelek és a magyarok mindig élenjáró zászlóvivői voltak, példaként említve az 1956-os magyar forradalmat, valamint a lengyel Szolidaritás-mozgalmat.

A romániai Tismăneanu-jelentés „gyilkos rendszernek” bélyegezte a kommunizmust – folytatta beszédét Tőkés László. Nekünk – túlélőknek – erkölcsi és politikai kötelességünk tehát, hogy azoknak a segítségére siessünk, akik ennek a „gyilkos rezsimnek” az igájában élnek. A volt szovjet tömb egyes országainak uniós csatlakozása révén a kommunizmus kérdése európai üggyé vált. Tekintetbe véve azonban azt, hogy a világ számos országában a kommunista diktatúra továbbra is hatalmon maradt – ez a kérdés globális ügynek számít, mely ellen közösen kell felvennünk a harcot. Kína, illetve Tibet és Kelet-Turkesztán, Észak-Korea és Kuba esetében éppen az emberi és közösségi jogok európai követelményei, nem utolsó sorban pedig a totalitárius elnyomó rendszereket elítélő – tavalyi – EP-határozat értelmében kell az Uniónak az eddigieknél is határozottabban fellépnie – fejtette ki európai képviselőnk.

Kubát illetően ugyanakkor elégtétellel állapította meg, hogy Fidel Castro visszavonulásával a rezsim látható módon meggyengült, és kénytelen-kelletlen engedmények tételére kényszerül. Az Európai Uniónak erkölcsi kötelessége – és kedvező lehetősége –, hogy minden erejével hozzájáruljon az ottani változások felgyorsításához, másfelől pedig a demokratikus rendszerváltozás vérontás és erőszak nélküli beindulásához –zárta a beszédét Tőkés László.

A tanácskozás második részében maguk az érintettek és érdekeltek, az emigrációban működő ellenzéki, antikommunista szervezetek, a volt politikai foglyok és elüldözöttek képviselői tartottak beszédet – köztük is az a Blanca Reyes asszony, aki a Szaharov-díjjal kitüntetett „Ladies in White” [Asszonyok Fehérben] elnevezésű szervezet elnöke. A kubai felszólalók mondanivalója híven foglalható össze Maciej Stasinski volt kubai lengyel tudósító szavaival, aki a szigetországot egy „nagy börtönnek” nevezte, amelyet egy „gazdasági csődtömeg” taszít a tönk szélére. Egybehangzóan az a vélemény jutott kifejezésre, hogy az elnyomottak számára életbevágóan fontos a nemzetközi – európai – szolidaritás, és hogy a szavakon, nyilatkozatokon túlmenően cselekedetekre, konkrét akciókra van szükség.

Utolsó felszólalóként, a témakör legilletékesebb előadójaként Heidi Hautala finn képviselőnő, az Emberjogi Bizottság (DROI) elnökasszonya foglalta össze a konferencia tanulságait. Sajnálattal hozta a résztvevők tudomására, hogy a kubai rezsim az emberi jogok kérdésének a puszta felvetését is eleve visszautasítja; brüsszeli nagykövete pedig a Bizottság tiszteletteljes meghívásait sem hajlandó elfogadni. Ennek ellenére nem lehet kérdéses, hogy a DROI-bizottság, illetve az EP az információ szabad áramlása vagy a véleményszabadság, illetve az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása terén egy jottányit sem engedhet. A Lisszaboni Szerződés ebben a tekintetben megnöveli az EP érdekérvényesítési lehetőségeit, Catherine Ashton külügyi főképviselő hivatalba lépése pedig az európai külpolitika számára szintén nyereséget jelent.

Brüsszel, 2010. január 14.