˝Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk, és ez nem is kevés.˝

A fidelitas.hu interjúja Tőkés László EP-alelnökkel



A húsvétot megelőző nagyböjt hagyományosan a testi-lelki felkészülés és elmélyülés időszaka. Ennek kapcsán már olvashattátok a GULÁG-ot megjárt Olafsson Placid atya gondolatait, ezúttal Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke válaszolt a Fidelitas kérdéseire. Az 1989-es romániai forradalom hőse 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt. Brüsszelben és Strasbourgban 2007-óta politizál. Tőkés László a fidelitas.hu-nak adott interjújában beszélt az életútjáról, a soros magyar EU-elnökségről, az egyszerűsített honosításról és a húsvét üzenetéről.

- 1989-ben főszereplője volt a romániai forradalomnak, ma az Európai Parlament alelnökeként a magyarságért, a nemzetek békés együttéléséért, Európáért dolgozik. Két évtized távlatából hogyan látja saját életútját, mennyire elégedett azzal?

- Tavaly, a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján gondoltuk végig ezt a kérdést barátaimmal és harcostársaimmal. Akkor a „Temesvártól Brüsszelig” címet adták a kollégáim az emlékezésnek. Az elmúlt több mint két évtizedet viszont jobban kifejezi az évfordulós rendezvénysorozat jelszó tömörségű főcíme: „Küzdelem és építés”. A kettő egybejátszása írja le gyakorlatilag azt a folyamatot, amelynek – Istennek hála – tevőleges résztvevője lehettem én is.
Hosszú utat tettünk meg, ám még korántsem vagyunk a végén! Két évtizeddel a rendszerváltozás után „a kommunizmus kísértete még mindig köztünk jár”, nap mint nap a múlt visszahúzó árnyaival kell szembesülnünk. Mindennapi életünkben is tetten érhetőek a múltbéli reflexek, gondoljunk csak a köztulajdon elértéktelenedett voltára, vagy akár arra a fajta felelősségáthárításra, melynek tulajdoníthatóan a volt szovjet tömb államai mind a mai napig „következmények nélküli” országoknak tekinthetők. Egyfelől tehát a múlttal való őszinte szembenézést nem kerülhetjük meg, mert – egyebek mellett – ezáltal a jövőt tesszük kockára, másfelől pedig „a régi romokat is meg kell építenünk” – amiképpen a Próféta fogalmaz. Nagy nehezen eljutottunk oda, hogy mára már az egységes magyar nemzet fogalma nem csupán költői metafora. Tavaly végre a határok fölötti nemzetegyesítés is érdemben elkezdődhetett. De ezen a téren is szembetaláljuk magunkat a múlttal: gyakorlatilag le kell bontanunk azokat a mentális határokat, amelyeket Trianon után a kommunista diktatúrák emeltek az emberek elméjében. El kell érnünk azt, hogy a Kádár önmagába zárt Magyarországa és Ceuşescu sovén Romániája a fejekben is megszűnjön létezni – ehhez pedig jó keret az egységesülő Európa. Ám európaiak csakis úgy lehetünk, ha vállaljuk magyarságunkat. Maurits Coppietersnek, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alapítójának mondása szerint: „Légy flamand, hogy európai lehess”. Magyar olvasatban, a nemzeti összetartozás klasszikus költői átfogalmazásában ez a példamondat a következőképpen hangozhatna: „Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk, és ez nem is kevés.”

- Ami 2004 decemberében még álomnak tűnt, az 2011 januárjától valósággá vált: Önhöz hasonlóan már sok tízezer, határon túli magyar kérelmezhette a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás keretében. Ez csak szimbolikus vagy valódi jelentéssel és tartalommal bíró döntés volt hazánk részéről?

- Az előbbiekben már utaltam rá, hogy ez mennyire fontos döntés volt, felért egy nemzetpolitikai rendszerváltozással. Gondoljunk bele: ha csupán mennyiségi megközelítést alkalmazunk, már az is erős érvnek tűnik, hogy tízmillió magyar helyett ezután egy közel tizenötmilliós nemzetről beszélhetünk Európában – s ezáltal már az erős középnemzetek mezőnyébe lépünk előre. De ennél is fontosabb számunkra az ügy tartalmi oldala. Az egyesülő Európában újbóli történelmi lehetőség adatik, ami egyben erkölcsi korparancs, hogy magyarságunk magára találjon, és millenáris örökségének folytatásaképpen – remélt jövője érdekében – talpra álljon. Biztató kezdetnek számító keretként tekinthetünk arra a Nemzeti Összetartozásra, melynek Napját a Magyar Országgyűlés tavaly, a Nemzet Tavaszát követően nyilvánította ki, és 2010. június 4-én első ízben tartott meg. Éppen ideje volt a szólásnak és a kiállásnak, melynek révén a magyar nemzet – jelképes módon – végérvényesen lezárta a vészterhes XX. századot, és – Trianon gyógyításaképpen – belevághatott a XXI. századba, melynek rendjén részévé válhat a Nemzetek Európájának. December 5-e „gyalázatát” végérvényesen a magyar állampolgárság határon túlra való kiterjesztése „mosta le”, és külön öröm számunkra, hogy az ezt kimondó törvényt elsöprő többséggel hozták meg.

- Magyarországon a napokban új alkotmányt fogadtak el. Milyen jelentősége van ennek a magyarság szempontjából?

- Nem „építhetjük meg” közös magyar hazánkat a XXI. században egy, a XX. századot épp lezáró, toldozott-foldozott, ideiglenes alkotmány "foglyaként". Többen azt állítják, hogy nem volt alkotmányozási kényszer – ám a kényszer és a kötelesség között lényeges különbség van, és megítélésem szerint a nemzeti kormánynak – ahogyan egyébként az eddigi kormányok mindegyikének – kötelessége volt új megalapozást adni annak, amit szabad Magyar-országként elterveztünk, megálmodtunk.
Történelmi időket élünk. Nemzeti feltámadásban gondolkozunk és reménykedünk. A korszakváltozás megalapozásaként: hinnünk kell saját erőnkben, hinnünk kell abban, hogy erőink összeadódnak, hinnünk kell abban, hogy – költőóriásunk megfogalmazásában –: a „perc-emberkék ideje lejárt”. Ady Endre így folytatja: „...építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.” Az elfogadott új Alaptörvény: emberi s magyar – és ez a lényeg.
Másfelől olvasom a posztkommunistáknak, vagy a velük a hatalom kedvéért elvtelenül kiegyező ál-demokratáknak a fanyalgásait, és önkéntelenül felötlenek bennem ezen kényszeres „véleményvezéreknek” az őszödi beszédet igazoló apológiái. Ellenpontként kívánni sem lehetne jobbat: van egy korszerű alaptörvényünk szemben a hazugság-dömpinggel.
Harmadrészt: az Orbán Viktor vezette kétharmados többségnek volt bátorsága felvállalni magyar múltunkat és keresztény gyökereinket, szemben például az Európai Unióval, ahol a kétezer éves keresztény Európát egyfajta félreértelmezett "politikai korrektség" jegyében egyetlen tollvonással áthúzták.
Az új alaptörvény egyébként számomra azzal a rendkívül fontos üzenettel is bír, hogy: a magyar nemzet ezáltal állította helyre önrendelkezését. Elég volt már abból, hogy mindig igazodnunk kellett valamihez, hogy másoktól függjünk, és folyamatosan lessük, vajon "helyesen viselkedünk-e". Nemrég még Moszkva mondta meg, hogy mi a jó nekünk, ma pedig – ugyanezen torz logika értelmében – azt várjuk, hogy majd Brüsszel igazítson el bennünket. A tétlen csodavárás ideje lejárt, itt volt az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunkat.
- Félidejéhez érkezett a soros magyar EU elnökség. Az Európai Parlament alelnökeként hogyan értékeli az eltelt három hónapot?

- Nemrég egy magyarországi politikus ismerősöm kifakadt, hogy „Európában mindenkinek mindent szabad, kivéve a magyaroknak”. 2011-re nagyjából idáig sikerült letornászni az 1956-ban (és azelőtt) szerzett hírnevünket azáltal, hogy „hazudtunk reggel, délben, este”. Az Orbán-kormány 1956 örököseként nem engedhette meg magának, hogy tájba simulóan „letudja” az EU-elnökséget, hogy példás magaviseletű, ámde önálló elképzelés és akarat nélküli „jótanulóként” elvtelenül alárendelje magát Európa "békediktátumának". Kissé döcögősen indult a magyar EU-elnökség, de a médiatörvény körüli hisztéria egyvalamire jó volt: Európa előtt is kiderült, hogy a balliberális véleményformálók még 2006 őszét is képesek lehazudni, ha saját hatalmuk és befolyásuk megőrzéséről van szó. És miközben az elvtársak diktatúrát vizionáltak, Európa megnyugvó elégedettséggel vette tudomásul, hogy a gazdasági kényszerpályákat ki lehet váltani szakpolitikai egyeztetéssel, és a cigánykérdésről is sikerült érdemben szót érteni a nemrég elfogadott romastratégia kapcsán – és sorolhatnám. Természetesen ezután is akad még bőven tennivaló, ám az, hogy a magyar EU-elnökség programja már kezdettől fogva töretlen támogatásnak örvend, csak megerősít bennünket abban, hogy Magyarország a jó utat választotta.

- A keresztény világ húsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepli. Volt királyhágómelléki református püspökként mit gondol, a XXI. században milyen üzenete van a Húsvétnak?

- Van egy gyönyörű magyar ének a XVIII. századból, címe „Rákóczi Ferenc bús éneke”. Talán nem mindenki ismeri, ezért idézem: „Győzhetetlen én kőszálom, / Védelmezőm és kővárom, / A keresztfán drága áron, / Oltalmamat tőled várom! // Sebeidnek nagy voltáért, / Engedj kedves áldozatért, / Drága szép piros véredért, / Kit kiöntél ez világért. // (…) Irgalmazz meg én lelkemnek, / Ki vagy Ura mennynek, földnek!/ Könyörgök csak Felségednek, / Én megváltó Istenemnek.” II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300. évfordulóján a kereszt és a feltámadás jegyében idézem meg Nagyságos Fejedelmünk imádságában formát öltött és áldozatos életében gyümölcsözött nemes hitét. Megváltó Istenünkbe vetett élő hittel kérem az Ő gazdag áldását életünkre, nemzetünkre és húsvéti ünnepünkre. Nemzetünk megszenvedett múltja a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra.