Hitvallók és ügynökök – filmvetítés és pódiumbeszélgetés Nagyváradon

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében került sor 2010. április 23-án a Hitvallók és ügynökök című film bemutatójára az alkotók jelenlétében. A II. világháború után a Magyarországon a kommunista diktatúra közel félévszázadon át minden eszközt felhasznált a keresztény egyházak üldözésére. Papok és szerzetesek százait börtönözték be ártatlanul, másokat az Állambiztonsági Szolgálatok ügynökökként épített be a hálózatba, akik jelentéseikkel társaikat kiszolgáltatták a hatalomnak.

A dokumentumfilm drámai sorsokon keresztül mutatja be ezt a történelmi korszakot, a besúgó gépezet működését és ezzel szemben a belső szabadság, a hit és a hűség erejét, mely sokaknak adott erőt szenvedéseikben.

A másfél órás moziváltozat megtekintését pódiumbeszélgetés követte. Gergely István címzetes római katolikus esperes (közismertebb nevén: Tiszti) moderálásában Kabay Barna rendező-producer és Petényi Katalin író-rendező vallott röviden a film készítéséről, miután házigazdaként Tőkés László EP-képviselő fogalmazta meg gondolatait a film kapcsán. A beszélgetésen részt vettek Szabó Gyula mezőörsi plébános vezetésével érkezett, a magyarországi római katolikus egyház múltját feltáró bizottság tudományos munkatársai, Horváth Tamás és Várnai László.

Gergely István rövid felvezetőjében a tavaszvárást, az újjászületést a nagytakarítás igényével kötötte össze. A belső lelki, illetve a társadalom minden szintjén szükséges nagytakarítás kiegészíti a múlttal való őszinte szembenézés szükségességét – csakis így lehetséges az újjászületés. Tiszti ugyanakkor saját példáján keresztül villantotta fel az erdélyi magyar katolikusok „lehetőségeit” – őt is megkörnyékezték a ’70-es években, Rómába mehetett volna tanulni, „de akkor ma nem lennék itt közöttetek”, mondotta. Róma helyett a máramarosszigeti börtönmúzeumba került „múzeumi tételként”, amint arról meglepődve értesült.

Tőkés László EP-képviselő egészen a film hatása alá került, jelentette ki, döbbenetes volt a titkosszolgálati múltat „anyanyelvünkön hallani”. Eddig ugyanis, mutatott rá, a diktatúra erőszakszervezetei „román nyelven” szóltak számára, a Szekuritáté, a román nacionálkommunizmus nyelvén. Az EMNT elnöke idézett Kecskési Tollas Tibor „Bebádogoztak minden ablakot” című verséből: „Az életből csak ennyi fény maradt, / Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. / Ezt vártuk nap-nap, homályos falak / Üregéből esténként-délután. /S elvették ezt is, a tenyérnyi napot: / Bebádogoztak minden ablakot.” – erről szólt a film, erről szólt a kommunizmus diktatúrája. Tőkés kijelentette: a múltat be kell vallani, rendezni kell közös dolgainkat – bár nagy a közegellenállás. Nem a bosszúvágy sarkallja a múltfeltárókat, hangsúlyozta, hanem a „tovább élő múlt” veszélye. A volt nómenklatúra kiszolgálóinak egy része mai napig magas funkcióban van – nem lehet megspórolni az őszinte szembenézést, hiszen nem csupán az 1989-es fordulat előtti időkkel, hanem az azóta eltelt húsz évvel is el kell számolnunk. Másképp nem lehetséges a bizalom helyreállítása, márpedig a reménybéli nemzetpolitikai rendszerváltással együtt járó nemzeti újjászületéshez erre van a legnagyobb szükségünk.

Petényi Katalin író-rendező elmondta: a filmet a megújulás reményében készítették, három évig dolgoztak rajta. Gyermekkori rettegései, illetve férje, Gyöngyösi Imre filmrendező ártatlanként való bebörtönzése is hozzájárultak ahhoz, hogy empatikusan közelítsenek a témához. Kabay Barna ehhez még hozzátette: igyekeztek úgy körüljárni a témát, hogy ne maradjon a szenzációhajhász újságírás szintjén, a folyamatokat a maguk összetettségében kell ábrázolni. A rendező kijelentette: ezt a filmet nem lehet befejezni – csak abbahagyni. Eredeti elképzelésük szerint a volt „szovjet tömb” minden országából szerették volna megmutatni az egyhézak elleni kommunista hadjáratot, de olyan hatalmas a téma, hogy egyszerűen nem volt rá lehetőségük.

A magyarországi római katolikus egyház múltját feltáró bizottság tagjai a maguk során döbbenetes adalékokkal szolgáltak. Szabó Gyula plébános például felemlítette, hogy az 1964. szeptemberében, Kádár Jánosék és a Vatikán között kötött részleges megállapodás mai napig titkosított – és a Vatikán kérésére, mert a Vatikán szégyelli, hogy azokban az években „kihátrált a hitvallók mögül és odaállt az üldözők mellé”. A múltfeltárás azért is fontos, mutatott rá Szabó, mert a volt ügynökök mai napig zsarolhatóak, és a hatalomnak kényelmes a zsarolás eszközével élni.

Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi főapát hozzászólásában a személyi felelősség kérdését vetette fel. Amennyiben relativizáljuk az elkövetett bűnöket, és elkenjük a személyi felelősség kérdését, érvelt a premontreiek vezetője, akkor a hitvallók, a vértanúk áldozatát semmisítjük meg.

Tőkés László összegzésképpen a zsarolhatóság problémája kapcsán rávilágított: Magyarországon talán elképzelhető egy olyan demokratikus rend, amelyben az államhatalomnak nem szükséges a zsarolás eszközeit bevetnie – ám kisebbségi sorsban erre oda kell figyelnünk, mert a többségi nemezeteknek mindenkoron érdeke megtörni a kisebbségi ellenállást, tehát a zsarolhatóság fokozottan veszélyes lehet számunkra. A személyi felelősség kérdéskörét is árnyalta az erdélyi EP-képviselő: az ő korosztálya számára, ellentétben az ötvenes-hatvanas évekkel, a hetvenes-nyolcvanas években az ellenszegülés már nem élet-halál kérdése volt. Volt választási lehetőségük. Ugyanakkor a mai fiatalok számára ez az időszak már történelemnek számít, kevésbé érzékenyek a posztkommunista praktikákra, hiszen nincsenek előzetes ismereteik és tapasztalati anyaguk – márpedig a „tovább élő múlt” a legveszélyesebb a nemzet jövője szempontjából.

Zárásképp Gergely István egy, a „csibészek” által faragott pásztorbotot ajándékozott Tőkés Lászlónak, hogy mint Mózes változtassa kígyóvá, ha szükséges, illetve legyen támasza a küdelmes útján – a pásztorbot jelzi, mondotta Tiszti, hogy az, aki nemzetéért jó pásztorként cselekszik, soha nincs egyedül.

Nagyvárad, 2010. április 23.