»
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
Akárcsak a múlt évben, idén is tartott a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában rendhagyó történelemórát a nyolcadikosok számára a tanintézet szaktanára, Csorba Krisztián, meghívva „tanúskodni” az 1989-es romániai forradalom és rendszerváltozás kulcsszereplőjét, Tőkés Lászlót. A temesvári antikommunista népfölkelés megindulásának 35. évfordulója, azaz december 15-e után pár nappal, 19-én került sor a diákokkal való találkozóra.A kommunista diktatúrával és az azzal együttműködő egyházi vezetéssel szembeszálló egykori temesvári lelkipásztort, későbbi püspököt az iskola igazgatója, Tăut Eliza történelem-földrajz szakos tanár fogadta és mutatta be a sportteremben összegyűlt tanulóknak. Kollégájával együtt pár szóban méltatták Tőkés László három és fél évtizeddel ezelőtti kiállását, felkérve őt, hogy röviden vázolja, mi is volt 1989 előtt Romániában és miért kellett szembeszállni az akkori hatalommal.
Az akkor temesvár-belvárosi lelkipásztorként szolgáló meghívott, akinek védelmében kiálltak a temesvári polgárok azon a december 15-i napon és azt követően, a népfölkelésbe torkolló ellenállást megelőző eseményekről közvetlen és személyes hangon beszélt, több olyan emlékét is felidézve, amelyekre ma is borzongva gondol vissza. A történeti előzményeket említve rámutatott: 1989-re egyértelművé vált, hogy az emberek nem akartak tovább élni abban a rettenetes elnyomó rendszerben, nélkülözésben, sötétségben, bezártságban, amelyhez a mai szabadságunkat viszonyítani sem lehet. Őt magát az a hitbéli meggyőződés vezérelte, hogy a hallgatás falát át kell törni, ezért is igyekezett leleplezni belföldön és külföldön a romániai diktatúra természetét.
Tőkés László mesélt a diákoknak arról a szolidaritásról, együttérzésről és elszántságról, ami átfogta és testvéri közösségbe fonta a fellázadt, különböző nemzetiségű, felekezetű, világnézetű temesváriakat, majd utánuk a többi nagyváros lakóit. Senki sem készült és számított tudatosan arra, hogy napok alatt az egész országot átfogó forradalommá változik a temesváriak fellépése, ami elsöpri a diktatúrát. Ez még akkor is igaz, ha az akkori nemzetközi helyzet már kedvezett a változásoknak.
Az tény, hogy 1989. december 22-e, vagyis Ceaușescuék elmenekülése után olyan fejlemények következtek be, amelyeket máig kutatnak és vitatnak a politikusok és a történészek, különféle, olykor egymásnak ellentmondó interpretációkkal előállva. Csorba tanár úr meg is említette zárszavában, hogy Tőkés László és temesvári hívei vitathatatlan szerepét megpróbálták a háttérbe szorítani, sőt megkérdőjelezni az elmúlt években, de a tanuló ifjúságnak tudnia kell és érdemes, hogy egy magyar református lelkész és gyülekezete indította el a romániai demokrácia megszületésének folyamatát.
A rendhagyó történelemóra ünnepi jókívánságokkal ért véget. hírek
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció
2024. december 9. hétfő
Fellobbant a második gyertyaláng
2024. december 8. vasárnap
Kincses Előd és Mircea Dinescu kapta idén a Petőfi-díjat
2024. november 18. hétfő
Szoboravató beszéd
2024. november 18. hétfő
Tisztelgés P. Kozma Imre előtt