2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
Alapige: „Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10,38-39). „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7)
Szeretett gyászoló Család!
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Megszomorodott szívű Gyülekezet!
A Hegyi Lajos utcából jövök. Ő volt az a matematikatanár, aki 1989 decemberében életével fizetett a szabadságért, és érdemei elismeréseképpen utcát neveztek el róla. Ott lakik András bátyám, aki annak idején kijárta, hogy Kincses Előd vállalja el a védelmemet a temesvári perben. Előddel a mi ismeretségünk egyidős a rendszerváltozással. Barátságunk átvezetett az óvilágból az új világba, a diktatúrából az olyan amilyen demokráciába…Megrendüléssel állunk meg Kincses Előd ügyvéd, jogi szakíró, közíró, a Román Jogászszövetség tagjának ravatalánál. Gondolatban már Ehedre, vidéki nyári lakába készültem, hogy októberi 84. születésnapját családja és barátai közösségében megünnepeljük – de íme, közbeszólt a hirtelen halál.
Június 4-én, Trianon gyásznapján még együtt emlékeztünk Budapesten, ahol a honfoglaló Árpád fejedelemről elnevezett díjat vehette át igazi honvédőként, a nemzeti összetartozás határtalan közösségében – és íme, ma már Róla emlékezünk meg haló porában, a gyászolók népes Gyülekezetében. Béke poraira! Krisztus Urunk fényeskedjék Néki! A feltámadás reménységével helyezzük örök nyugalomra szülőföldjén, a marosvásárhelyi református temetőben.
„Elhullt csatában a derék” – mondhatjuk a legmélyebb gyász költői kifejezésével Marosvásárhely olyan nagy fiainak és az ő kortársainak emlékét is megidézve, mint Király Károly, Sütő András, Fülöp G. Dénes, Lestyán Ferenc, Kolcsár Sándor, Fodor Imre – akik előtte távoztak el „a minden élők útján”. Családi ágon néhai Emese nővérének neve is ebbe a sorba kívánkozik. Ők voltak azok, akik – másokkal együtt – állották „ama nemes harc” próbáját Erdélyországban és ama „fekete március” frontvárosában, akik hittel vették fel a küzdelmet a gonosszal a temesvári forradalom és marosvásárhelyi ellenforradalom idején, és „nem hátráltak meg”, akikben „gyönyörködik Istennek Lelke” – hallhattuk a mai szent Igében.Mi nem vagyunk, nem lehetünk a meghátrálás emberei – olvassuk az apostoli levélben. Amennyiben meghátrálnánk, az vesztünket jelentené. Meg vagyok győződve, hogy nemcsak a lelki gyász, hanem ez a szilárd tudat is összekapcsolja végtisztességtévő gyülekezetünket Kincses Előd temetésén. Az igével együtt az Ő példája – élete és szolgálata – is bizonyságot tesz erről. Mi nem lehetünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi kell lennünk, hogy életet nyerjünk.
A nagyvilágban mindenre kiterjedő, ádáz küzdelem folyik az élet isteni és a halál ördögi erői között. „Nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” – mondja Pál apostol Károlyi Gáspár tolmácsolásában (Ef 6,12). Globális, már-már kozmikus erők feszülnek egymásnak a jó és a rossz, az igazság és a hamisság, a szeretet és a gyűlölet életre-halálra menő küzdelmében. Nemcsak a pusztító háborúk, de a szövevényes peres ügyek és jogsértések sokasága is híven példázza ezt a tényállást. Nem csoda, hogy az erőtlen, törékeny, kiszolgáltatott és megtévesztett ember könnyűszerrel meghátrál „a sötétség világbírói” és a „gonoszság lelkei” előtt – megalkuszik, feladja a harcot és csatát veszt.Hajlamosak vagyunk meghátrálni a túlerő elől – de ne így legyen, mondja Mózes, mert: „Az Úr hadakozik ti érettetek” (2Móz 14,14). Az ijesztő félelem is meghátrálásra késztet – de ti kerekedjetek felül félelmeiteken, biztat Isten embere: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek” (5Móz 31,6). S vele együtt bátorít Jézus is megingató kicsinyhitűségünkben: „Én vagyok. Ne féljetek!” (Mt 14,27).
„Az igaz ember hitből él” – írja Pál. „Hit által tiltakozott Mózes” – olvassuk a folytatásban –, akit a Fáraó udvarának pompája és kísértése sem tudott letéríteni Isten útjáról és elcsábítani sanyargatott népe szolgálatából (Zsid 11,24-25). „Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” – íme, Jakab apostol szavából milyen kristálytisztán kiolvasható a hitbeli ellenállás törvénye. Meghátrálás és megalkuvás helyett az Istennek engedelmes ellenállás alternatívája és parancsolata ez. A nagy Kísértő Jézusnak hatalmat és dicsőséget ígért a pusztában – az Ő válasza azonban ez volt: „Távozz tőlem, Sátán!” (Lk 4,8). A diabolikus falurombolás tervét forraló román nacionálkommunista diktatúra vesztünkre tört. A Góliát képében hivalkodó Sátánnal a kicsiny Dávid istenes indulatával kellett szembeszállnunk a lebénító túlerővel és az elnémító félelemmel, a hallgatás falát áttörve és a tehetetlenség visszahúzó erejét leküzdve. Istennek engedelmeskedtünk – és valóban megtört az ördög hatalma. Az ateista, istentelen rendszer nem állhatott ellen Isten mindenható erejének. Hitünk ereje győzedelmeskedett.
De röviddel ezután Temesvár ostromát Marosvásárhely ostroma követte. Kincses Előd mint a forradalmi tanács alelnöke újult erővel vetette be magát az orvul támadó régi-új hatalommal folytatott küzdelembe. Vallomásaiban élete és pályafutása legnagyobb cselekedetének ítélte, hogy határozott székelyudvarhelyi fellépésével kimentette Székelyföldet a román titkosszolgálat csapdájából, és sikerült elejét vennie egy etnikai polgárháborús helyzet kialakulásának, a marosvásárhelyi vérontás kiterjedésének. Testvéreim! Az isteni Gondviselés kifürkészhetetlen forgatókönyvének köszönhetően három és fél évtizeddel ezelőtt kettőnk élete és pályája összefonódott egymással. Éppen ezért Isten iránti hálaadással és nemes elfogultsággal méltatom Őt és búcsúzom Tőle Szerettei és Tisztelői közösségében, mint egyik legjobb Bajtársamtól. Legtalálóbb módon Igazságharcosként jellemezhetem Őt, aki nemcsak a Balkán, hanem az Igazság meg nem hátráló Bajnoka is volt hosszú életében, és a legkritikusabb helyzetekben és viszonyok között is nemet tudott mondani a Gonosznak. Tette ezt oly szerénységgel, hogy amikor egy párttitkár megkérdezte Tőle, hogy: „A magyarság mártírja akar-e lenni?”, Ő ezt válaszolta: „Nem, én csak ügyvéd szeretnék lenni…”
A romániai forradalom kisiklatása után, közel hat esztendei száműzetést követően, atyái – Édesapja és Nagyapja – módjára Erdélyországba hazatérve képes volt rendületlenül tovább folytatni igazságharcát, a jogfosztott emberek és nemzete ügyének védelmezőjeként és képviselőjeként. Nekem és véget nem érő peres ügyeimnek mindmáig értő és érző ügyvédje volt, aki pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem védelmében harcostársra lelt feleségében, Ajtay Máriában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács pedig legfőbb támaszra lelt személyében. Idén, a „fekete március” 35. évfordulóján megemlékezést szervezett Marosvásárhelyen. Holtáig nem szűnt meg Marosvásárhely és Temesvár igazságáért fáradozni. A december 15-éről elnevezett román–magyar szolidaritási egyesület ötletgazdájaként és alapító tagjaként Gabriel Andreescu, Florian Mihalcea és Szilágyi Zsolt, valamint az én társaságomban azon munkálkodott, hogy Temesvár szellemét életre keltse és a magyarság jogait érvényre juttassa. Igazi transzilvanistaként tudott nemzeti elkötelezettségű európai lenni.
„Nagy boldogsággal tölt el az a tudat, hogy a történelem során talán először Temesváron teljes egyetértésben és érdekazonosságban küzdöttek egymás mellett a magyarok, románok, németek és a többi, hazánkban élő nép fiai és leányai. (…) Ezt a csodálatos egyetértést meg kell mentenünk a jövőnek is…” – írta Kincses Előd 1990 januárjában hitvallásszerűen. A mostani zavaros belpolitikai helyzetben méltó megszívlelnünk jövőnek szóló üzenetét, és román honfitársainkat is meggyőzni dr. Kincses Előd igazáról.
Végezetre engedjék meg, hogy egy ismeretlen tisztelőjének sms-üzenetével intsek búcsút Kincses Elődnek: „Püspök úr, fogadja őszinte együttérzésemet. Hiszem, hogy Kincses Előd az Örökkévalóságból is Erdélyország sorsát fogja segíteni!” Úgy legyen! Ámen.
Az elhangzottak szellemében és lelkületével vegyetek búcsút tőle, Testvéreim, mindenekelőtt drága Felesége, aki közel 60 esztendeig osztozott Vele jóban, rosszban; féltve szeretett Leányai, Réka, aki remek dokumentumfilmben örökítette meg Édesapja és szerető Családja életét, Apja közéleti munkásságát, valamint Imola, aki hazajövetelével családi hagyományt követett, továbbá kedves vejei és rajongásig szeretett unokái, Vince, Kinga, Lili és Karla; nem utolsó sorban pedig öccse, Elemér és családja, áldott emlékű Emese nővérének családja, valamint közeli és távoli rokonai, barátai és tisztelői. Istennek vigasztalása legyen mindnyájunkkal!
Tőkés László
Elhangzott Marosvásárhelyen, 2025. július 4-én
A Hegyi Lajos utcából jövök. Ő volt az a matematikatanár, aki 1989 decemberében életével fizetett a szabadságért, és érdemei elismeréseképpen utcát neveztek el róla. Ott lakik András bátyám, aki annak idején kijárta, hogy Kincses Előd vállalja el a védelmemet a temesvári perben. Előddel a mi ismeretségünk egyidős a rendszerváltozással. Barátságunk átvezetett az óvilágból az új világba, a diktatúrából az olyan amilyen demokráciába…Megrendüléssel állunk meg Kincses Előd ügyvéd, jogi szakíró, közíró, a Román Jogászszövetség tagjának ravatalánál. Gondolatban már Ehedre, vidéki nyári lakába készültem, hogy októberi 84. születésnapját családja és barátai közösségében megünnepeljük – de íme, közbeszólt a hirtelen halál.
Június 4-én, Trianon gyásznapján még együtt emlékeztünk Budapesten, ahol a honfoglaló Árpád fejedelemről elnevezett díjat vehette át igazi honvédőként, a nemzeti összetartozás határtalan közösségében – és íme, ma már Róla emlékezünk meg haló porában, a gyászolók népes Gyülekezetében. Béke poraira! Krisztus Urunk fényeskedjék Néki! A feltámadás reménységével helyezzük örök nyugalomra szülőföldjén, a marosvásárhelyi református temetőben.
„Elhullt csatában a derék” – mondhatjuk a legmélyebb gyász költői kifejezésével Marosvásárhely olyan nagy fiainak és az ő kortársainak emlékét is megidézve, mint Király Károly, Sütő András, Fülöp G. Dénes, Lestyán Ferenc, Kolcsár Sándor, Fodor Imre – akik előtte távoztak el „a minden élők útján”. Családi ágon néhai Emese nővérének neve is ebbe a sorba kívánkozik. Ők voltak azok, akik – másokkal együtt – állották „ama nemes harc” próbáját Erdélyországban és ama „fekete március” frontvárosában, akik hittel vették fel a küzdelmet a gonosszal a temesvári forradalom és marosvásárhelyi ellenforradalom idején, és „nem hátráltak meg”, akikben „gyönyörködik Istennek Lelke” – hallhattuk a mai szent Igében.Mi nem vagyunk, nem lehetünk a meghátrálás emberei – olvassuk az apostoli levélben. Amennyiben meghátrálnánk, az vesztünket jelentené. Meg vagyok győződve, hogy nemcsak a lelki gyász, hanem ez a szilárd tudat is összekapcsolja végtisztességtévő gyülekezetünket Kincses Előd temetésén. Az igével együtt az Ő példája – élete és szolgálata – is bizonyságot tesz erről. Mi nem lehetünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi kell lennünk, hogy életet nyerjünk.
A nagyvilágban mindenre kiterjedő, ádáz küzdelem folyik az élet isteni és a halál ördögi erői között. „Nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” – mondja Pál apostol Károlyi Gáspár tolmácsolásában (Ef 6,12). Globális, már-már kozmikus erők feszülnek egymásnak a jó és a rossz, az igazság és a hamisság, a szeretet és a gyűlölet életre-halálra menő küzdelmében. Nemcsak a pusztító háborúk, de a szövevényes peres ügyek és jogsértések sokasága is híven példázza ezt a tényállást. Nem csoda, hogy az erőtlen, törékeny, kiszolgáltatott és megtévesztett ember könnyűszerrel meghátrál „a sötétség világbírói” és a „gonoszság lelkei” előtt – megalkuszik, feladja a harcot és csatát veszt.Hajlamosak vagyunk meghátrálni a túlerő elől – de ne így legyen, mondja Mózes, mert: „Az Úr hadakozik ti érettetek” (2Móz 14,14). Az ijesztő félelem is meghátrálásra késztet – de ti kerekedjetek felül félelmeiteken, biztat Isten embere: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek” (5Móz 31,6). S vele együtt bátorít Jézus is megingató kicsinyhitűségünkben: „Én vagyok. Ne féljetek!” (Mt 14,27).
„Az igaz ember hitből él” – írja Pál. „Hit által tiltakozott Mózes” – olvassuk a folytatásban –, akit a Fáraó udvarának pompája és kísértése sem tudott letéríteni Isten útjáról és elcsábítani sanyargatott népe szolgálatából (Zsid 11,24-25). „Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” – íme, Jakab apostol szavából milyen kristálytisztán kiolvasható a hitbeli ellenállás törvénye. Meghátrálás és megalkuvás helyett az Istennek engedelmes ellenállás alternatívája és parancsolata ez. A nagy Kísértő Jézusnak hatalmat és dicsőséget ígért a pusztában – az Ő válasza azonban ez volt: „Távozz tőlem, Sátán!” (Lk 4,8). A diabolikus falurombolás tervét forraló román nacionálkommunista diktatúra vesztünkre tört. A Góliát képében hivalkodó Sátánnal a kicsiny Dávid istenes indulatával kellett szembeszállnunk a lebénító túlerővel és az elnémító félelemmel, a hallgatás falát áttörve és a tehetetlenség visszahúzó erejét leküzdve. Istennek engedelmeskedtünk – és valóban megtört az ördög hatalma. Az ateista, istentelen rendszer nem állhatott ellen Isten mindenható erejének. Hitünk ereje győzedelmeskedett.
De röviddel ezután Temesvár ostromát Marosvásárhely ostroma követte. Kincses Előd mint a forradalmi tanács alelnöke újult erővel vetette be magát az orvul támadó régi-új hatalommal folytatott küzdelembe. Vallomásaiban élete és pályafutása legnagyobb cselekedetének ítélte, hogy határozott székelyudvarhelyi fellépésével kimentette Székelyföldet a román titkosszolgálat csapdájából, és sikerült elejét vennie egy etnikai polgárháborús helyzet kialakulásának, a marosvásárhelyi vérontás kiterjedésének. Testvéreim! Az isteni Gondviselés kifürkészhetetlen forgatókönyvének köszönhetően három és fél évtizeddel ezelőtt kettőnk élete és pályája összefonódott egymással. Éppen ezért Isten iránti hálaadással és nemes elfogultsággal méltatom Őt és búcsúzom Tőle Szerettei és Tisztelői közösségében, mint egyik legjobb Bajtársamtól. Legtalálóbb módon Igazságharcosként jellemezhetem Őt, aki nemcsak a Balkán, hanem az Igazság meg nem hátráló Bajnoka is volt hosszú életében, és a legkritikusabb helyzetekben és viszonyok között is nemet tudott mondani a Gonosznak. Tette ezt oly szerénységgel, hogy amikor egy párttitkár megkérdezte Tőle, hogy: „A magyarság mártírja akar-e lenni?”, Ő ezt válaszolta: „Nem, én csak ügyvéd szeretnék lenni…”
A romániai forradalom kisiklatása után, közel hat esztendei száműzetést követően, atyái – Édesapja és Nagyapja – módjára Erdélyországba hazatérve képes volt rendületlenül tovább folytatni igazságharcát, a jogfosztott emberek és nemzete ügyének védelmezőjeként és képviselőjeként. Nekem és véget nem érő peres ügyeimnek mindmáig értő és érző ügyvédje volt, aki pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem védelmében harcostársra lelt feleségében, Ajtay Máriában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács pedig legfőbb támaszra lelt személyében. Idén, a „fekete március” 35. évfordulóján megemlékezést szervezett Marosvásárhelyen. Holtáig nem szűnt meg Marosvásárhely és Temesvár igazságáért fáradozni. A december 15-éről elnevezett román–magyar szolidaritási egyesület ötletgazdájaként és alapító tagjaként Gabriel Andreescu, Florian Mihalcea és Szilágyi Zsolt, valamint az én társaságomban azon munkálkodott, hogy Temesvár szellemét életre keltse és a magyarság jogait érvényre juttassa. Igazi transzilvanistaként tudott nemzeti elkötelezettségű európai lenni.
„Nagy boldogsággal tölt el az a tudat, hogy a történelem során talán először Temesváron teljes egyetértésben és érdekazonosságban küzdöttek egymás mellett a magyarok, románok, németek és a többi, hazánkban élő nép fiai és leányai. (…) Ezt a csodálatos egyetértést meg kell mentenünk a jövőnek is…” – írta Kincses Előd 1990 januárjában hitvallásszerűen. A mostani zavaros belpolitikai helyzetben méltó megszívlelnünk jövőnek szóló üzenetét, és román honfitársainkat is meggyőzni dr. Kincses Előd igazáról.
Végezetre engedjék meg, hogy egy ismeretlen tisztelőjének sms-üzenetével intsek búcsút Kincses Elődnek: „Püspök úr, fogadja őszinte együttérzésemet. Hiszem, hogy Kincses Előd az Örökkévalóságból is Erdélyország sorsát fogja segíteni!” Úgy legyen! Ámen.
Az elhangzottak szellemében és lelkületével vegyetek búcsút tőle, Testvéreim, mindenekelőtt drága Felesége, aki közel 60 esztendeig osztozott Vele jóban, rosszban; féltve szeretett Leányai, Réka, aki remek dokumentumfilmben örökítette meg Édesapja és szerető Családja életét, Apja közéleti munkásságát, valamint Imola, aki hazajövetelével családi hagyományt követett, továbbá kedves vejei és rajongásig szeretett unokái, Vince, Kinga, Lili és Karla; nem utolsó sorban pedig öccse, Elemér és családja, áldott emlékű Emese nővérének családja, valamint közeli és távoli rokonai, barátai és tisztelői. Istennek vigasztalása legyen mindnyájunkkal!
Tőkés László
Elhangzott Marosvásárhelyen, 2025. július 4-én
hírek
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalvánfényképek
videók
ajánlott oldalak
