Bő száz esztendeje, 1902-ben, a Művészet című folyóiratban Fadrusz János világraszóló alkotását ekképpen méltatták: „„A paripa szügybe szegett feje mögött, szinte deréktól kezdve látjuk a király hadverő alakját. Magasan domborodó páncélja alatt érezzük a testet, dobog a szive, él. [...] Ez az a király, a kit négyszáz esztendő óta mind hívebben szeretünk. Ez az a Mátyás, a ki végzett a haza ellenségeivel. Ölében, a nyeregkápán kérészbe téve diadalmas kardja, még nem dugta hüvelybe, soha ne is dugja, hogy menten halálos sújtásra emelhesse, mihelvt ellenség támadna az ő magyarjai ellen. Szeme a jövendőkben, néz messze határaink felé, azokon is túl, olyan messzire vigyázva, a mennyire ő láthat. És a míg az ő ereje, szíve, esze őrködik sorsunk fölött, mi azalatt boldogulhatunk, jólét, tudomány és művészet is lesz a békességben.”

    Malonyay Dezső jóslata a törénelmi megpróbáltatásoktól terhes elmúlt évszázadban igaznak bizonyult. Az „igazságos Mátyás” nemcsak uralkodása fényes korszakában, hanem a jelenkorban is „őrködik sorsunk fölött”. A Kolozsvár főterét és Erdély „történelmi terét” uraló lovasszobra, íme, ma ismét régi pompájában ragyog. Mátyás a gyilkos háborúk és az egymást követő impériumváltozások minden „dúlását”– köztük Gheorghe Funar „kolozsvári bíró” áldatlan garázdálkodását is – túlélte. Mátyás király újra él, és amíg élni fog – ahogyan a mondás is tartja –: az igazság is élni fog.

    A mai szoboravatáshoz különleges időszerűséggel kapcsolódik az a fejlemény, hogy a napokban a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester Stefan Guşă tömeggyilkosságban vétkes kommunista tábornok szobrának a felállítására irányuló óvását. Ezzel ellentétben viszont a Craiovai Ítélőtábla – nyilvánvaló politikai nyomásnak engedve – szintén jogerős ítélettel helyezte hatályon kívül a Ceauşescu-rezsim idején Călăraşilor névre átkeresztelt Kossuth Lajos utca eredeti nevének a helyreállítására vonatkozó városi tanácsi határozatot, ami egyet jelent hetvenezer marosvásárhelyi magyar és egész erdélyi magyarságunk „arculcsapásával”.

    Ugyancsak ezekben a napokban, hetekben zajlott a nemzeti ünnepünk – Március 15-e – alkalmából elhangzott, „egyes magyarországi üzenetekről” szóló parlamenti nyilatkozat szégyenteljes vitája, mely újból – ki tudja, hányadszor – a mesterségesen gerjesztett magyaraellenesség felszításával kíván politikai tőkés kovácsolni az ellenzékben lévő posztkommunista-álliberális román pártszövetség számára.

    Miközben Mátyás király szobrának a sikeres felújítását ünnepeljük, az elmondottak összefüggésében illő és méltó, hogy a nacionálkommunista múlt visszahúzó kísérteteivel és meg-megújuló visszatérési kísérleteivel is – közös erővel – leszámoljunk.

Amikor a gyűlöletkeltésre szakosodott, szélsőséges nacionalista politikusokat és a romániai forradalom vérbefojtására kísérletet tévő tábornokokat emlegetjük, föltétlenül fel kell idéznünk Octavian Buracu forradalmi városvezető és Doina Cornea szabadságharcos alakját is, akik 1992–1994 között a már-már Marosvásárhely „Fekete márciusának” állapotát kiprovokáló kolozsvári „szoborháború” idején mindvégig mellettünk állottak, és az „igazságos Mátyás” szellemében munkálkodtak a románok és magyarok közötti társadalmi béke megőrzésén.

    Isten iránti hálaadással gondolok vissza a szomszédos Szent Mihály-templomban tartott 1992. december eleji ökumenikus istentiszteletünkre, valamint az azt követő, tízezres tüntetésünkre, melynek alkalmával – nem utolsó sorban Czirják Árpád érseki helynök jóvoltából – erdélyi egyházaink elöljárói a boldog emlékezetű Márton Áron püspök szellemében sorakoztak fel Mátyás kései utódai és alattvalói védelmére, és tettek hitet a közösségi önrendelkezés, a szabad vallásgyakorlás, a demokrácia és a jogállamiság, nem utolsó sorban pedig a történelmi szimbólumok és kulturális örökség európai értékei mellett.

    2011 eme gyönyörű tavaszi napján ebben a szellemben üdvözlöm körünkben Emil Boc miniszterelnököt és rossz emlékű elődjét feleldtető Sorin Apostu polgármestert, valamint – magyarországi polgártársaink képviseletében – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Réthelyi Miklós miniszterünket, akiknek együttes jelenléte a magyarok és románok kölcsönös tiszteletét, valamint közös értékeink megbecsülését hivatott hirdetni.

    Az RMDSZ egykori eltávolított főtitkáraként, illetve a Magyar Kormány jelenlegi államtitkáraként Szőcs Géza akkor is és most is jelen van körünkben. Mátyás „katonájaként” 1992-ben arra mutatott rá, hogy – a szoborral együtt – „népcsoportunk tudatos eltüntetésének szándékáról van szó”.

Ceuşescu és Funar korszakában rossz volt magyarnak lenni Erdélyben. Gyurcsány idejében rossz volt magyarnak lenni Magyarországon.

    Itt van az ideje – és ez az idő éppen most van –, hogy emberi és közösségi jogainkat, emberi és nemzeti méltóságunkat visszanyerve: újból jó legyen magyarnak lenni Erdélyben és Magyarországon – szülőföldünkön és hazánkban. Ez a messze világló esemény hadd hirdesse azt a reménységünket, hogy végre-valahára egyaránt, újból jó lesz románnak lenni Stefan cel Mare országában, magyarnak lenni Mátyás hazájában – magyarnak, románnak és száz nyelven beszélő egyenrangú polgárnak lenni Európában.

    Hisszük, hogy Mátyás királyunk „ereje, szíve, esze – tovább – őrködik sorsunk fölött”, mi pedig boldogulni fogunk, „jólét, tudomány és művészet is lesz” 21. századi európai békességünkben, Erdély fővárosában.

 

Kolozsvár, 2011. április 2.

 

Tőkés László