Tőkés László kifejtette: „mi arra törekszünk, hogy leleplezzük az egyház kebeléből kiválasztott kollaboránsokat, akik jobbára áldozatok voltak, de ugyanilyen fontos a tartótisztjeik leleplezése, akik a tulajdonképpeni bűnösök”. A titkosszolgálati ügynökök Magyarországra való célzott áttelepítése kapcsán az erdélyi EP-képviselő jelezte: vannak köztük lelkipásztorok, akik közül egy-kettő még ma is folytatja áldatlan tevékenységét. Mint ismeretes Tőkés László 2010-ben kettős átvilágítást kért Románia és Magyarország területén, de konkrét eredményeket mind a mai napig nem tudnak felmutatni az illetékes hatóságok. Példaként megemlítette „Bodea Ioan” néven fedőnév alatt munkálkodó lelkipásztort, aki továbbra is úgy él, mintha mi sem történt volna, sőt, cikkeket közöl a Református Szemlében. Tőkés László meggyőződése szerint az egykori besúgóknak önvizsgálatot kell tartania és ki kell vonulnia a közéletből.      Tisztítsuk meg református egyházunkat határon innen és túl egyaránt – hangsúlyozta az egykori temesvári lelkipásztor, aki szerint „ez nemcsak egyháztörténeti, erkölcsi kérdés, hanem súlyos, élő probléma a mai posztkommunista társadalomban”.

 

 

1. Közvetlenül a rendszerváltozással felérő, 2010-es magyarországi kormányváltás után Tőkés László európai parlamenti képviselő azzal a megkereséssel fordult a magyar kormány illetékeseihez, hogy az éppen beinduló elszámoltatást és átvilágítást a határon túlra is terjesszék ki.

Az ún. kettős átvilágításnak azokra, az időközben áttelepedett titkosszolgálati ügynökökre is ki kellene terjednie, akik netalán az anyaország számára nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek (lásd például az ún. Mucuska- vagy a Stelian-ügyet).

Az átköltözött egyházi kollaboránsok esetével kapcsolatban Tőkés László az anyaországi egyházi vezetőséget is megkereste, 2011. augusztus 15-én, 2012. május 20-án, valamint 2012. december 13-án kelt leveleire azonban mind a mai napig nem kapott választ. „Rendkívüli sajnálattal szereztem tudomást arról, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület rendre olyan, kétes körülmények között kitelepedett lelkészi személyeket részesít kitüntető támogatásában, akik idehaza már régen »levitézlettek«” – írta egyik levelében. A teljesség igénye nélkül, Bölcskei Gusztáv püspök-zsinati elnök, valamint Derencsényi István püspökhelyettes figyelmét külön is felhívta néhány olyan volt besúgóra, akiket odaát neveztek ki lelkészi állásokba, illetve tisztségekbe. Közülük is különösképpen kirívó Fazakas László alias „KISS JÁNOS” esete, aki egy mezőtúri szeretet-intézmény élére nyert kinevezést. Az eddigi megválaszolatlan figyelmeztetések nyomán elérkezett az ideje ezen körülmények nyilvánosságra hozatalának.

2. Hazai viszonylatában hasonló helyzet alakult ki a Református Szemle című egyházi folyóirat Szerkesztőségével. Adorjáni Zoltán kolozsvári főszerkesztő Tőkés László ismételt megkereséseire sem válaszolt Balogh Béla alias „BODEA IOAN” – volt – kollaboránsnak, teológiai főtitkárnak az ügyében, aki lelkészi tisztségének fegyelmi úton való elvesztése nyomán is állandó munkatársa maradhatott egyházi lapunknak.

3. A királyhágómelléki egyházi átvilágítás helyzetéről időről időre kellő tájékoztatást nyújt az illetékes Kutatóbizottság, mely ifj. Antal János előadótanácsos, valamint az Átvilágító Bizottság, mely Püsök Csaba lelkészértekezleti elnök irányításával működik.

Egyházkerületünk vonatkozásában említésre méltó, hogy az Igazgatótanács vonatkozó fegyelmi határozatainak mindeddig egyetlen fennforgó esetben sem szereztek érvényt. Sőt, olyan esperes is tisztségben van, akit érintettsége miatt törvényes módon mégcsak jelölni sem lehetett volna a választásokon.

4. Tőkés László javaslatára Antal János lelkészeink „szigorúan titkos állományú” tartótisztjeinek a felfedését is kezdeményezte az Országos Átvilágító Bizottságnál (CNSAS). Csak remélni lehet, hogy előbb-utóbb fény derül „AVRAM”, „HERMAN”, „KISS JÁNOS”, „KISS”, „ÁKOS”, „PETRESCU”, „CLUJANA”, „KOVÁCS FERENC”, „KATONA” és más fedőnevű ügynökeink tartótisztjeinek a személyére. A leghelyesebb viszont az volna, hogyha maguk a felsorolt – és megszenvedett – lelkészek fednék fel az őket sanyargató szekustiszteket. Ellenkező esetben ugyanis aligha oszlatható el annak a gyanúja, hogy a nevezettek és a mind ez ideig ismeretlenek még mindig együttműködnek a titkosszolgálattal, vagy legalábbis zsarolhatók a múltjukkal.

 

Nagyvárad, 2013. április 29.

 

                                                                                        Tőkés László

                                                                                        EP-képviselő

                                                                                         Sajtóirodája 

    A romániai egyházak – de az erdélyi történelmi magyar egyházak között is – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt az első, amelyik közvetlenül a rendszerváltás óta szorgalmazza a múlttal való szembenézés szükségességét.

   A kilencvenes években lelkiismereti alapon történt az átvilágítás: több közgyűlési, igazgatótanácsi határozat mondta ki, hogy akik együttműködtek a kommunista rendszer titkosszolgálatával – „lelkiismereti kényszer alatt” – ne vállaljanak egyházi tisztséget, tartózkodjanak a jelöléstől.

   1998-ban fordulópont következett be: az Egyházkerületi Közgyűlés kimondta, hogy a küszöbön álló, tisztújító választásokon induló egyházi személyeknek írásban nyilatkozniuk kell arról, hogy együttműködtek-e, vagy sem a titkosszolgálattal. Akkor ezt tudomásul vette egy bizottság, de a levéltári dokumentumokkal való szembesítésre nem nyílt lehetőség.

Átvilágítási kutatómunkába 1999-ben, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megalakulásakor foghattunk, és csak jóval azután szembesültünk a korabeli dokumentumokkal.

   Az, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az átvilágítást elsőként vállalta fel a romániai egyházak közül nem azt jelenti, hogy csak a mi egyházkerületünk kebelében voltak ügynökök, informátorok – a vizsgált dokumentumok alapján kijelenthető, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Ráadásul az erdélyi magyar közvélemény legalább annyira kíváncsi az RMDSZ politikai vezetőinek aktáira, mint bármelyik egyház tisztségviselőinek múltjára.

   Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy az egyház nem „e világi” intézmény. Az egyháznak etikai, erkölcsi, teológiai tartása van, amit a hívek elvárnak és számon is kérhetnek. Következésképpen a közvélemény az egyházi besúgókat másként kezeli, másként viszonyul hozzájuk, mint egy közönséges „gyári spiclihez”. A deklaráltan ateista állammal való együttműködés, a véreskezű politikai titkosrendőrségnek a kiszolgálása megbotránkozást kelt a hívek körében.

   A közelmúlt kutatása két tagozaton működik egyházkerületünkben. Létrejött az Átvilágító Bizottság, amelynek munkáját egy úgynevezett Kutató Bizottság segíti; ez utóbbinak feladata a levéltári kutatás. Jómagam ennek a négytagú kutatóbizottságnak vagyok tagja. 2008 óta a CNSAS-től rendszeresen kikérjük a fellelhető dokumentumokat. A bukaresti hivatallal történő együttműködés azonban nem mindig gördülékeny, hiszen továbbra sem tudni, hogy 2013 Romániájában kik a „titokgazdák”, kik és milyen céllal tartanak vissza vagy bocsátnak rendelkezésünkre dossziékat?

Az átvilágítás többfázisú munka. Az Átvilágító Bizottságnak öt lelkészi tagja van. Ők sorra áttanulmányozzák titkosszolgálati aktákat, és utána meghívják megbeszélésre az illető lelkészt. Ekkor szembesítik a bizottság rendelkezésére álló dokumentumaival, majd meghallgatják az érintett véleményét. Az írásos dokumentáció elkészítését illetve a meghallgatást követően a bizottság körültekintéssel és alapos mérlegelés nyomán meghozza döntését. Minden határozatnak van egy záradéka: ha további adatok és dokumentumok kerülnek elő a CNSAS levéltárából, azok alapján újra kell tárgyalni az ügyet.

   Voltak esetek, amikor kutatásaink során egy-egy személy megfigyelési dossziéjához jutottunk hozzá, de ha bizonyos idő után ismét kértük az illető személy fellelhető dokumentumait, előkerült a hálózati dosszié is, így már egész más színben tűnt fel az adott lelkész szerepvállalása. Más esetekben kiderült, hogy olyan lelkészeknek képeztek hálózati dossziét, akik egyetlenegy információs anyagot sem szolgáltattak.

   Az átvilágítási folyamatnak érezhető hatása van, és a „bűnbocsánat” minden olyan esetben érvényes, amikor azt megelőzi a „bűnbánat”. Azok, akik „könnyűnek találtattak”, többen is nyugdíjba vonultak, mások lemondtak választott tisztségükről, van, aki külföldi szolgálatra szegődött el, mások már nem jelöltették magukat új tisztségre. Ez az öntisztulási folyamat része.

A levéltári anyag megmutatta, hogy a beépített ügynökök, informátorok első kiképzésük során technikai utasításokat kaptak arra nézve, hogy miként kell offenzívát folytatni, ha esetleg lelepleződnek. Ennek lehettünk tanúi 2008-tól mostanáig. A leleplezett besúgok fegyvertára igencsak gazdag: a tagadástól a vádaskodásig, a bagatellizáláson és a kompromittáláson keresztül széles skálán mozog az átvilágítás rendjén tapasztalt ellenállás.

Az átvilágítási munka során ugyanakkor egyértelművé vált, hogy az ateista-kommunista rendszerben iszonyú nyomás nehezedett az egyházi szolgákra, éppen ezért ki kell emelnünk azokat a lelkészeket, akik lelkiismeretükhöz és lelkészi esküjükhöz hűek maradva, ellenálltak a kommunista titkosrendőrségnek. Sok ilyen esetet elemeztünk már, ők vannak többségben a Securitatéval – és a besúgói szereppel – azonosuló lelkészi ügynökökkel szemben.

   Tisztán kell látni, hogy a lelkészekre nehezedő hatalmas nyomás fő bűnöseit, a tartótiszteket, a titkosszolgálatok megannyi tisztségviselőjét, a kommunista rezsim pribékjeit a mai napig nem vonta senki felelősségre. A rendszerváltás kínálta egyházi és társadalmi katarzis elmaradt: híveink keserűen tapasztalják, hogy az egykori funkcionáriusok és szekusok megúszták az elszámoltatást, sőt jelenleg is jól megy soruk. Ugyanakkor szembe kell néznünk a tényekkel: következményei kell legyenek annak, ha az egyházi szolga karrierjét köszönhette a román titkosrendőrséggel való együttműködésnek, vagy pénzért árulta el lelkésztársait, híveit, barátait. Ezt a lehetetlen helyzetet fel kell oldani, legalább úgy, hogy beszélünk róla, és a közvélemény, a hívek tudomására hozzuk ezeket az eseteket. Erdélyben az egyik legfájóbb morális kérdés, hogy mára relativizálódott az a fajta értékítélet, ami egyértelműen különbséget tesz a becsületes, erkölcsös, a kommunista rezsimmel szemben álló ember és a szakmai, anyagi előremeneteléért megalkuvó személyek között.

1998 óta több mint 90 iratcsomót kértünk ki, ebből 47-et kapott kézhez az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság és 55 esetben született döntés (dossziék hiányban a CNSAS által kibocsátott igazolások alapján is születtek ugyanis döntések).

   Hat esetben bizonyosodott be, hogy valamely királyhágómelléki lelkipásztor együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Az ellentmondásos és/vagy felderítetlen estek száma ennél nagyobb.