Nagysármás prófétai lelkületű igehirdetőjére emlékeztek

Az őszi fényben fürdő „csillagtornyos” nagysármási református templom 350 ülőhelye sem volt elegendő szeptember 29-én, hogy befogadja a közeli és távoli tájakról érkező egyházi méltóságokat, teológiai tanárokat, aktív és nyugalmazott lelkipásztorokat, a helyhatóság vezetőit, a helybeli híveket és a családtagokat, akik 100. születésnapján és halálának 20. évfordulóján néhai idősebb Hermán Jánosra emlékeztek.

Az áldozatos mezőségi szolgálatot vállaló református lelkipásztor 1951–1995 között gondozta a nagysármási gyülekezetet, és próbálta öntudatra ébreszteni, egyházába visszatéríteni – hosszú gyalogutakat is vállalva – a környéken élő kis települések, tanyák magára maradt magyarságát.

A szószéki szolgálatot végző Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) előző püspöke a személyesség és családiasság szellemében rokonként köszöntötte emlékező unokatestvéreit, hiszen nagyanyáik testvérek voltak, anyáik lelkészfeleségek, apáik pályatársak. Lelkészek, akiknek a trianoni impériumváltást követően olyan korban kellett hivatásukat betölteniük, amelyben a Holttenger szerzője, Makkai Sándor néhai püspök, Vajdakamarás volt lelkipásztora a „nem lehet” vitáját folytatta Reményik Sándorral, aki az „ahogy lehet” kényszerű válaszával felelt kihívójának. Hermán János, Nagysármás nagyérdemű lelkipásztora a leglehetetlenebb helyzetben, az erdélyi Mezőség szívében kísérelte meg a lehetetlent, és az „ahogy lehet” szűkös korlátai között vállalta áldozatos misszióját. Közel fél évszázadon át úgy pásztorolta nyáját, ahogy az Ezékiel könyvéből vett igében a lelkipásztor tisztéről szóló példázatban elhangzott. Ehhez hasonlóan a Mezőség képét idézte a Máté evangéliumából vett ige is, amelynek szellemében Hermán János cselekedett. Mehetett volna külföldi tanulmányútra, de úgy tartotta, hogy vészhelyzetben és háborúban a lelkésznek egymagában tanítónak és orvosnak is kell lennie, mert nem maradhat pásztorok nélkül a nyáj olyankor, amikor „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Lehetett volna tudós teológus, választhatott volna rangos gyülekezeteket, ehelyett a Mezőség Mózeseként „az Isten népével való együtt nyomorgást" vállalta (Zsid 11,15). Hogyan tovább, győzzük-e még hittel, szeretettel, lelkesedéssel most, amikor ezen a tájon az utolsó előtti perceket éljük, lesz-e, aki átveszi a szolgálatot, és a mindenre elégséges szeretet és a cselekvő hűség szellemében folytatja Hermán János örökségét? – tette fel a kérdést Tőkés László, és áldást kért azokra, akik vállalják a folytatást.

Hermán János igaz ember volt, aki Ady halála évében született, és fényéből sokaknak jutott – utalt Ady Endre Jön az Isten című versére Kovács Szabadi Levente helybeli református lelkész, aki név szerint is köszöntötte a megjelent vendégeket.

Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) szórványügyi tanácsosa, a Diaszpóra Alapítvány vezetője tartalmas előadásban beszélt arról, hogy teológushallgatókként kerékpáron hogyan járták be a Mezőséget, és milyen hatással volt rájuk e tájegységgel, annak népével és a Hermán János nagysármási lelkésszel való találkozás. A bajt sokan felismerték, és annyian említették bántóan a nevét, hogy ideje bocsánatot kérni, hiszen ez a tájegység sok jeles embert adott a magyarságnak, sok megrendítő irodalmi témát, a legszebb népdalokat és népmeséket, írókat, költőket és fejedelmeket, a Szent László-legendát. Mindezeken túl e táj népe puszta létével, asszimilálódása árán is évszázadokon át Belső-Erdély, a Székelyföld kapuja és védőbástyája volt.

1950-ben, kecsegtető ajánlatok ellenére, ígéretéhez híven, a tusoni lévita nagyszülőktől és a nagyenyedi kollégiumban kapott útravalóval egy fiatal lelkész tért haza Nagysármásra, az özvegyen maradt édesanyjának tett ígéretéhez híven, ami új korszak kezdetét jelentette a település, a környező hatalmas tanyavilág és a lelkész nélküli falvak életében. Itt minden család mellé kellene egy lelkipásztor – fogadta a helybeli idős gondnok, és Hermán János rövid időn belül igazi szórványgondozó lelkészként vállalta a tanyától tanyáig, családtól családig, lélektől lélekig való gondoskodást. Lelkészsége idején iskolává is vált a templom, ahol profetikus küldetéstudattal végzett egyházi munkája mellett népének történetét tanította. A hatalommal szemben mindig tudta, hogy meddig mehet el, és élni tudott az egyház fegyelmező erejével is, amikor a hit, a nemzetiség megtartásának számonkéréséről volt szó. Köszönet illeti a nagysármási gyülekezetet, amely tele templomával a megnyugvás, az öröm erejét adta, s az ő segítségükkel válhatott „a Mezőség apostolává". Szíve is utolsót a sármási templom papi padjában dobbant.

Abban a korszakban kiváló szórványlelkésztársak működtek más tájegységeken is, és példáját látva követők sorakoztak fel a nyomában, s a mezőségi közösségépítés nagy lármafái jelen vannak az ünnepségen – mondta Vetési László, majd a kérdésre, hogy mi maradt id. Hermán János hősies küzdelméből, úgy válaszolt, hogy születésének 100. és halálának 20. évében ezt a munkát korszerűbben, nagyobb technikai háttérrel, mélyebb hittel és profetikus erővel kell és lehet végezni. Utolsó televíziós üzenetében fogalmazta meg, hogy Nagysármásnak küldetése van a környék életében, ezt kell erősíteni mezőségi alapítványok működtetésével, színvonalas szórványrendezvényekkel, oktatással, iskolabusz-programmal és szórványbentlakásokkal. Ez utóbbi, ami mára egyebek mellett itt, Sármáson is megvalósult, az ő nevét kellene viselje – fejezte be előadását a szórványügyi előadó.

A Mezőségen ma is folytatni kell az elődök példáját, tovább kell vinni a lélek tüzét, szembeszállva a hit- és nyelvvesztés kísértésével, a közömbösséggel – hangzott el többek között a Hermán Jánoshoz kapcsolódó emlékeit is felidéző Domahidi Béla, a Maros-mezőségi Egyházmegye főjegyzője, mezőbergenyei lelkész beszédében.

Forró László a KREK főjegyzőjeként tolmácsolta püspökének üzenetét, és azt, hogy tisztelik id. Hermán Jánost. Hegyközkovácsi református lelkészként pedig, ahonnan tizenegy tagú küldöttséggel érkezett, azt hangsúlyozta, hogy dr. Hermán M. Jánost a nagyváradi teológiai karon végzett munkájáért, hegyközkovácsi szolgálatáért pedig másfél évtizede a gyülekezet örökös legátusának választották, a fiúban tisztelve az apát.

Szegedi László, az EREK generális direktora és Gáll Sándor kancellár levélben üdvözölte a megemlékezést.

Hermán János olyan példakép volt a család, a közösség számára, olyan egyéniség, amilyenekben ma hiányt szenvedünk – hangzott el Ioan Mocean polgármester beszédében, míg Sallai Imre alpolgármester a fényt adó lelkészre emlékezett.

Meghatóan szép beszédet mondott magyarul Klaas Eldering nyugalmazott holland lelkipásztor, aki feleségével 1972–74 között a kolozsvári Református Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol megismerkedtek diáktársaikkal, a Hermán testvérekkel. Az ő meghívásukra látogattak el a Maros megyei Nagysármásra, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott emlékezetükben.

Zöld György nyugalmazott református lelkész a szomszéd egyházközségben dolgozó egykori társként Berde Mária Az én apám című versével emlékezett az ünnepeltre.

Végül dr. Hermán M. János üdvözölte név szerint újból a vendégeket, és mondott köszönetet a nagysármási gyülekezetnek, a meghívottaknak, hogy együtt emlékezhetnek édesapjuk 45 évig tartó lelkészi munkásságára, és édesanyjukra, akinek áldozatos munkája nélkül el sem lehet képzelni a lelkészcsalád öt gyermekének felnevelését és a tizenegy unoka gondjaiban és örömében való osztozást. „Isten teremtő munkájának és gondviselésének az ismerete óriási lelki haszonnal jár. Ugyanis ezzel az ismerettel a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságban pedig háládatosak lehetünk! Tehát szüleink és lelki tanítóink nyomán ezt a mezőségi tapasztalatot kell hirdetni mai világunkban… Erről a megtartó hitről tettünk vallást a nagysármási úrasztala mellett, és... ez Édesapánk részéről a legfőbb örökségünk…” – mondta zárszavában a neves lelkipásztor neves lelkészfia.

A beszédek között a sármási rézfúvósok, a gyülekezet kórusa és Lukács Melinda óvónő ifjúsági csoportja lépett fel. Az ünnepség id. Hermán János és testvére, Hermán István református lelkészek sírjának a megkoszorúzásával ért véget.

(Forrás: Marosvásárhelyi Népújság, 2019.09.30.)

Tőkés László igehirdetése a Dokumentumok rovatban olvasható.