Székelyhidi inkább lelkiismereti, mint történelmi drámának nevezte színpadi művét. A Végítélet 1989. december 16-án játszódik, és cselekménye egy temesvári kocsmáros, besúgó és kettős ügynök története köré épül fel. A szerző szerint az 1956 utáni kommunista rezsim – politikai értelmezésén túl – az értékrombolás diktatúrájának nevezhető: az emberi, vallási, nemzeti és európai értékeket egyaránt a földdel igyekezett egyenlővé tenni. A '89-es temesvári eseménysorozat tehát az értékmentés forradalma volt. Mint mondta: „Szellemi, politikai, közéleti népmozgalmakról beszélhetünk 1989 kapcsán, ám ezeknek a gyökere legalább egy évvel korábbra nyúlik vissza. 1988 volt ugyanis a kommunista diktatúra falurombolási tervének éve. Ez a szisztematikus falupusztítás az egész kommunista birodalomban egyedülálló volt, a környezeti értékek rombolásának gondolatát is magában hordozta.”

A Meleg Vilmos és Dánielfy Zsolt által színpadra alkalmazott, előbbi által rendezett darab Tőkés Lászlónak a 89-es eseményekben játszott szerepét dolgozza fel a negyedszázaddal ezelőtti temesvári történéseket állítva a középpontba. Témaválasztását a szerző így indokolta: az egyetlen ember, aki egy kisebbségi nemzet kisebbségi vallásfelekezetének ellenállójaként, teljes elszigeteltségében felvette a harcot az értékrombolással szemben, az Tőkés László lelkipásztor volt.
 

 

A mostani miniturnén a legnagyobb érdeklődés az előadás iránt Désházán, ebben az életre való szilágysági református magyar faluban mutatkozott, ahol a helybéliek szinte megtöltötték november 12-én a kultúrházat. Velük együtt tekintette meg a produkciót Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki a nézők – közöttük sok fiatal – vastapsa után röviden bemutatta a szereplőket, méltatta az éppen fél évtizede elhunyt szerzőt, köszöntötte a jelenlévőket és megemlékezett az időközben eltávozott harcostársakról, hívekről és nemzettársakról. 1989 decemberének válságos napjaiban a désháziak közül sokan keltek a szomszédos Menyőbe deportált temesvári lelkipásztor és családja védelmére-őrzésére-támogatására – idézte fel erdélyi képviselőnk, köszönetnyilvánítással a még élők és tisztelgéssel a már elhunytak felé. Röviden utalt az erdélyi magyarság negyedszázada tartó jogharcára, politikai küzdelmére, amelyet ma is lankadatlanul folytatnunk kell, egyebek mellett az elkobzott közösségi, egyházi javaink visszaszerzése érdekében. A történelem és a közelmúlt megismerésére biztatta az ifjúságot, leszögezve: minden törekvésünknek az ő ügyüket kell szolgálnia, azaz a jövőt.