»
Temesvár, 2013. december 16.
2013. december 17. kedd
Temesvári zarándoklat a forradalom 24. évfordulóján
A temesvár-belvárosi református templom falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzása után tartott sajtótájékoztatón Tőkés László kifejtette: a Románia Csillaga érdemrend visszavonásának szándéka körül kialakult botrányos helyzet nem hagy kétséget afelől, hogy a „Victor Ponta-féle neokommunista, álliberális kormány nemcsak a magyaroktól, hanem Temesvár népétől akarja »ellopni« az 1989-es forradalmat, vagy legalábbis elvitatni és lekicsinyíteni az abban játszott, meghatározó szerepüket”. A Ceauşescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés 24. évfordulóján Tőkés László volt temesvári lelkipásztor bejelentette az 1989-es Temesvári Emlékbizottság megalakulását. Ebből az alkalomból Temesváron, a forradalom kitörésének első helyszínén, 2013. december 15-én a tőle jogtalanul elvitatott Románia Csillaga érdemrendet – a sajtó jelenlétében – az Emlékbizottságnak adományozta.
A temesvár-belvárosi református templom falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzása után tartott sajtótájékoztatón Tőkés László kifejtette: a Románia Csillaga érdemrend visszavonásának szándéka körül kialakult botrányos helyzet nem hagy kétséget afelől, hogy a „Victor Ponta-féle neokommunista, álliberális kormány nemcsak a magyaroktól, hanem Temesvár népétől akarja »ellopni« az 1989-es forradalmat, vagy legalábbis elvitatni és lekicsinyíteni az abban játszott, meghatározó szerepüket”. Erre a törekvésre válaszolva döntött úgy, hogy Temesvár forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlja fel jelképes formában a lovagi érdemrendet – hangsúlyozta Tőkés László. Hozzátette: jövőre, a népfelkelés 25. évfordulójára való tekintettel Igazság és békesség mottóval emlékévet hirdetnek.
Újságírói kérdésre válaszolva, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta: kettős érzésekkel gondol vissza a 24 évvel ezelőtti eseményekre. Egyrészt azért, mert megkeseredett a személyét illető, 2004 óta folyamatosan tartó pszichológiai támadássorozat miatt, másrészt jóleső érzéssel tölti el, hogy úgy Erdélyben, mint nemzetközi szinten sokan védelmükbe vették ezekben az időkben.
Az 1989-es Temesvári Emlékbizottság tagjai – Tőkés László, Balaton Zoltán, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Gazda Árpád, Kabai József, Kincses Előd, Mátyus Ernő, Molnár János, Sepsy Béla, Sükösd Antal,Teleki László, valamint Tolnay István – nevében Balaton Zoltán pedagógus vette át Tőkés Lászlótól a lovagi érdemrendet, aki 1989-ben egyike volt a meghurcolt lelkipásztoruk védelmében kiállt temesvár-belvárosi presbitereknek. A Románia Csillaga érdemrend átvételekor Balaton Zoltán elmondta: Tőkés László ugyanaz az ember maradt, aki 1989-ben volt: következetesen küzd az igazságtalanság, a jogfosztottság és a mesterségesen gerjesztett magyarellenesség ellen. Véleménye szerint ez az oka annak, hogy évek óta el akarja hallgattatni a posztkommunista hatalom, napjainkban pedig a diktatúra megdöntéséhez vezető érdemeit is elvitatják tőle.
A sajtótájékoztató után Tőkés László és az Emlékbizottság tagjai együtt zarándokoltak el a mártírhalált haltÚjvárossy Ernő sírjához. Mint ismeretes, a forradalom első áldozataként számon tartott Újvárossy holttestére egy Temesvár melletti erdőben találtak rá 1989 szeptemberében. Az egykori temesvári presbitert a Szekuritáte végezte ki ellenállása és Tőkés László melletti kiállása miatt.
A Temesvári Zarándoklat elnevezésű megemlékező rendezvénysorozat az Új Ezredév Református Egyházközség templomában zárult, ahol Temetetlen múlt címmel fórumot szerveztek. Gazda István, a gyülekezet lelkipásztora rövid igei köszöntője után Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke mondott beszédet. Arra figyelmeztetett, hogy bizonyos körök – még a forradalom városában is – arra törekednek, hogy a Tőkés László személyéről alkotott képet befeketítsék. A néppárti elnök arra utalt, hogy a forradalom kitörésének évfordulóján az RMDSZ úgy szervez megemlékezést Temesváron, hogy a népfelkelés kirobbantójának nevét még csak meg sem említik. Jövőre, a népfelkelés 25. évfordulóján akcióegységet kell kialakítanunk – tette hozzá az elöljáró.
Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségi tagja a fórumon kifejtette: Tőkés László fellépése kettős volt 1989-ben, egyszerre irányult a kommunizmus ellen és a magyar szabadság mellett. Úgy vélekedett: olyanok próbálják tőle elvitatni a Románia Csillaga érdemrendet, akiknek a kezükhöz vér tapad. „Bármiképp is határoz az ügyben Traian Bãsescu államelnök, ebből a játékból mindenképpen erkölcsi győztesként kerül ki Tőkés László” – fogalmazott Borbély Zsolt Attila.
A fórum keretében levetítették Petényi Katalin és Kabay Barna szerzőpáros Stigma című dokumentumfilmjét, amelyet a közelmúltban mutattak be a Duna Televízióban. Ezt megelőzően Tőkés László a filmről elmondta: a rendszerváltozás után 17 évvel derült ki, hogy besúgót házasítottak be családjába. A Stelian fedőnevű ügynök napi rendszerességgel jelentett családjáról, első jelentését a saját esküvőjéről írta. Alkalmi beszédét azzal zárta, hogy 24 év után eljött az ideje annak, hogy lezárjuk végre a múltat: „szabaduljunk meg a múlt temetetlen örökségétől, hogy végre új életet kezdhessünk” – fogalmazott az egykori temesvári lelkipásztor.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció