2009. július 16. csütörtök
Send this article Print this article

Tőkés László a Magyarországi Néppárti Delegáció tiszteletbeli elnöke

Az Európai Parlament hetedik ciklusának kezdő ülésén 2009. július 13-16. között ült össze első ízben a törvényhozó testület plenárisa, mely a leköszönő Hans-Gert Pöttering helyére, a lengyel néppárti Jerzy Buzek személyében megválasztotta új elnökét, valamint tizennégy alelnökét, köztük Schmitt Pál képviselőt, volt olimpiai bajnokot és nagykövetet.

Az elemzők történelmi jelentőségű eseményként értékelték, hogy az Európai Parlament élén, történelme során első ízben egy volt kommunista országból származó elnök áll. Jerzy Buzek beköszönő beszédében okkal jelenthette ki, hogy megválasztatása Kelet- és Nyugat Európa egységesülését jelképezi, továbbá hogy ezáltal megerősödik az új tagállamok – köztük Lengyelország, Magyarország és Románia – uniós képviselete.





Schmitt Pál alelnöksége mindezideig a legmagasabb tisztség, melyet csatlakozása óta Magyarország – a néppárti Fidesz-delegáció – magának elkönyvelhet.

Az Európai Parlament és testületei megalakulásának rendjén tegnap tartotta hivatalos alakuló ülését a Magyarországi Néppárti Delegáció. Vezetőjévé ismét Szájer József képviselőt választotta meg, aki egyben az Európai Néppárt frakciójának alelnöki tisztségét is betölti. Az EP alelnökévé való megválasztatása nyomán Schmitt Pál a Fidesz-delegáció eddigi elnöke – szükségszerűen – megvált ettől a tisztségétől. Az előállott helyzetben Szájer József azt a rendhagyó javaslatot tette, hogy a magyarországi néppárti küldöttség, mintegy Schmitt Pál utódjaként, Tőkés László erdélyi képviselőt válassza tiszteletbeli elnökévé. A Kárpát-medencei magyarok összetartozásának és egységes európai közösségének beszédes kifejezéseképpen az anyaország képviselői meg is választották püspökünket.

Szájer József delegációvezető a következőket mondotta ezzel kapcsolatosan: "A magyar nemzet határokon túl nyúló újraegyesítésének egy szimbolikus kifejezése az, hogy egy olyan személyiséget választottunk a magyar néppárti csoportnak az elnökévé, aki a magyar nemzet egyik kiemelkedő személyisége és Erdélyben választották meg az Európai Parlamentbe. Mi, magyar képviselők ugyanahhoz a magyar nemzethez tartozunk, legyünk bár különböző tagállamok állampolgárai. Az európai újraegyesülés szelleme lehetővé teszi, hogy a magyar nemzet különböző részeiből származó képviselők együtt dolgozzanak az egész Kárpát-medencei magyarságért."

Amint arról megelőző közleményünkben már tájékoztatást nyújtottunk, az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselőcsoportja a többségi román néppárti küldöttség ellenállása miatt mindezideig még nem alakulhatott meg. Erre minden valószínűség szerint, a román álláspont remélhető megváltozásának nyomán, a nyári szünet után, ősszel fog sor kerülni.

Az EP megalakulásának nyitóülésszakában a szakbizottságok létrehozására is sor került. Az egyes EP-frakciók, illetve az országos küldöttségek számarányuknak megfelelően, többnyire megegyezéses formában jelölték ki képviselőiket a fennálló huszonkét szakbizottságba. Az erdélyi magyarok küldöttei a következő bizottsági helyeket szerezték meg: Winkler Gyula tagja lesz a Nemzetközi kereskedelem szakbizottságnak (INTA), valamint póttagja a Regionális fejlesztésnek (REGI), Sógor Csaba pedig tagja az Állampolgári jogok, bel- és igazságügy (LIBE) és póttagja a Foglalkoztatás és szociális ügyek (EMPL) szakbizottságoknak.

Tőkés László képviselőnk rendes tagja lett az Oktatási és Kulturális Bizottságnak (CULT), valamint a Külügyi Bizottság (AFET) albizottságaként működő Emberjogi Bizottságnak (DROI), továbbá póttagként került be a Külügyi Bizottságba. A román delegáció – meglepő – javaslatára, képviselőnket a DROI vezető koordinátori tisztségére jelölték, mely tisztségre tegnap délutáni rendkívüli ülésén Inese Vaidere lett jelölttel együtt társkoordinátorként meg is választották. A bizottság helyettes koordinátorává Eduard Kukan volt szlovákiai külügyminisztert választották. Erdélyi képviselőnk és a lettországi küldött együttállása jó előjelnek számít az emberi és a kisebbségi jogok hatékony érvényesítése tekintetében.

Strasbourg, 2009. július 16.  

Tőkés László
Sajtóirodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010