Tőkés László beszéde a Schuman-díj átvételekor
„Megtiszteltetésnek és kiváltságnak érzem, hogy átvehetem a Robert Schuman-díjat, éppen ma, amikor a kegyetlen kommunista diktatúra romániai bukásának huszadik évfordulójára emlékezünk, arra, hogy a nép összefogása megdöntötte a rendszert.
Kivételes jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, egy olyan városban, ahol mintegy tíz nemzeti közösség és ugyanannyi vallási felekezet él együtt a kölcsönös megértés és tisztelet szellemében.
Annak dacára, hogy a Ceauşescu-rezsim egymás ellen fordította azokat, akik különböztek egymástól, különösképpen pedig a románokat a magyarok ellen, és a második világháború óta németellenes érzelmeket szított, 1989. december 15-én a város egész közössége csatlakozott a templomunkat körülvevő magyarokhoz és két napon át (december 15-én és 16-án) hajnaltól késő estig a szolidaritás élő láncát vonta templomunk köré, elűzve ekként a Securitate embereit, akik hónapok óta zaklatták és terrorizálták családomat és egyházközségünk tagjait.
Mindmáig úgy érzem és hiszem, hogy csoda történt Temesváron. Köszönettel tartozom az Úrnak, amiért csodálatos módon lépett fel oldalunkon egyenlőtlen harcunkban, miképpen egykoron, amikor Dávid került szembe Góliáttal.
A nemzetiségileg és vallásilag sokféle közösség tagjai a közös ellenség, a »Kárpátok Géniusza« ellen egyesítették erőiket. Az akkori események varázslatos légkörét – »Temesvár szellemét« – az egység a sokféleségben szellemiségének előfutáraként tartjuk számon, melyben mindannyian hiszünk a mai Európában.
Néhány óra leforgása alatt templomom az ország első szabad „területévé” vált, ahogyan december 20-án Temesvár is Románia első szabad városa lett. Néhány napon belül a felkelés átterjedt az egész országra, és december 22-én Bukarest is a diktátor ellen fordult, akinek menekülnie kellett. Ily módon hét nap alatt megdőlt az utolsó sztálinista diktatúra, a dominó-effektus részeként teljesítve ki a berlini fal leomlását. Románia szabaddá vált.
Temesvár népe, azé a városé, ahol 1989-ben a magyar református egyház lelkészeként szolgáltam, bátran fellázadt az elnyomás, emberi méltóságuk és alapvető jogaik oly sok éve tartó lábbal tiprása ellen. Sokan életüket vesztették azért, hogy mi ma demokratikus társadalmat építhessünk.
Ahogyan Tunne Kelam képivselőtársam szokta mondani: a kommunizmus tartópillérei a félelem és az erőszak. Mi, Temesváron nem a magunk erejéből voltunk bátrak: az Úr és a hit segítségével sikerült legyőznünk félelmünket. Ahogyan akkoriban mondtuk, áttörtük „a hallgatás falát”, amely a félelem légkörét övezte.
Ajánlom ezt a díjat a hősök és mártírok emlékének, mert áldozatukkal a demokrácián, a törvény uralmán és az emberi jogok tiszteletben tartásán alapuló egyesült Európához járultak hozzá, amelyben ma élünk.”
Köszönettel tartozom Istennek és Egyházamnak, amiért mellettem álltak. Ugyancsak köszönettel tartozom családomnak, feleségemnek és tágabb családomnak, protestáns családból származó hét testvéremnek éppúgy, mint szüleimnek, teológus professzor édesapámnak. Támogatásuk nélkül nem lettünk volna képesek felkelni a kisebbségellenes nacionálkommunista zsarnokság ellen. Engedjék meg, hogy végezetül felidézzem Robert Schuman emlékét és példáját, a hit emberéét, aki – társaival egyetemben – egyként hirdette a demokratikus és a keresztény értékeket, és akinek alapvető szerepe volt Franciaország és Németország háború utáni megbékélésében. A közép-kelet-európai régióban további erőfeszítéseket kell tennünk a hagyományos román-magyar szembenállás megfékezéséért. Ezen a téren mutat nekünk példát Robert Schuman, az európai egység egyik atyja. És ebben az értelemben kell Temesvár hősies példájának lényegét és üzenetét tekintenünk.
Strasbourg, 2009. december 17.