Tőkés László kemenceavató beszéde a földesi vőfélytalálkozón

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő szent Fiától, az Úr Jézus Krisztustól, ámen. Isten hozott benneteket kedves Testvéreim, szeretett Gyülekezet! Lóhalálában jöttünk a határon túlról, s amikor kiszálltunk az autóból, jókedv, öröm, muzsika fogadott bennünket. Mondanom sem kell, hogy azonnal itthon éreztük magunkat, feleségemmel és két kisebbik fiammal együtt, akikkel eljöttünk erre az alkalomra.

Mindenféle fesztiválok vannak manapság, de a vőfélytalálkozó ritka a maga nemében. Legnagyobb elismerésemet adom át, hogy nagy leleménnyel ezt is kitalálták a földesiek. Nagy szeretettel köszöntöm – szolgatársaimmal együtt – az itt megjelent vőfélyeket szerte a Kárpát-medencéből. Külön üdvözlöm a gyergyószárhegyieket, településük nagyon közel áll a szívemhez. Itt vagyunk Danguly Ervin polgármesterrel, ha jól tudom, ő is eljött. Itt vagyunk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében névrokonommal, Tőkés Lehellel és kedves lelkipásztor feleségével. Menet közben, futtában, többekkel sikerült megismerkednem. Lelki szemeim előtt kibontakozott az egész Kárpát-medence földrajzi és lelki térképe.

A tűzhelynek nagyon fontos szerepe volt a kezdeti időkben. Tudjuk, hogy nem állt rendelkezésre gyufa vagy öngyújtó, hogy pillanatok alatt tüzet gyújtsanak, ezért aztán őrizni kellett a tüzet, hogy ki ne aludjon. Úgy érzem, hogy ennek nagyon fontos, jelképes üzenete van. Napjainkban sem szabad hagynunk kialudni a tüzet! A zenének a hangmagassága és a táncnak a hőfoka mind azt jelzi, hogy lobog a tűz, él a lélek a nemzet szívében-lelkében. Ezért is nagyon fontos, és jelképiségében sokatmondó ajándék a gyergyószárhegyiek kemencéje.

Utaltam rá, hogy valamikor jártam Gyergyószárhegyen. Akkor a közösség ifjúsága fogadott, még a rendszerváltozás örömének a hevében, talán 1990-ben. Ez egy olyan falu, amely őrzi a lángot, tovább adja, és táplálja a tüzet. Hogy csak egyről szóljak: az ottani művésztelep vívott ki magának nagy hírnevet, amely még a régi, átkos időkben alakult. A székelyeknek történelmük során a gúzsba kötött, zsákban táncolás műfaját kellett gyakorolniuk – de ezt is megtanulták. Így őrződött meg nemzeti örökségünk, hitünk, hagyományaink szerte a Kárpát-medencében.

Máté evangéliumából választottam egy igét, mely így szól hozzánk: „Akkor a János tanítványi jövének hozzá, mondván: Miért, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é a násznép, amíg velük van vőlegény?” (Mt 9, 14-15).

Kedves Testvéreim, Afrikában láttam olyan istentiszteletet, ahol a hívek táncra perdültek a templomban, az ottani hagyományok és szokások szerint, összeötvözve régi vallásukat a keresztyén hittel, melyre áttértek. Megütközik az ember, amikor ezt látja a templom piacán, de ha jól meggondoljuk, akkor ez a tánc híven fejezi ki az ő Krisztusban érzett örömüket. Mert rég rossz, ha mi rosszkedvű keresztények vagyunk. Ha mindig csak a bűn és a halál jut eszünkbe hitünkről, Krisztusunkról. Ha a húsvétról megfelejtkezünk, és szüntelen a nagypénteki kereszt árnyéka sötétíti el a lelkünket. A feltámadott Krisztusban örvendező keresztyénség tehát csak akkor böjtöl, amikor ideje van a böjtölésnek – ahogyan a Prédikátor könyvében írva vagyon: „ideje van a sírásnak, ideje van a nevetésnek” (Préd 3,4). Ilyen értelemben teljességgel indokolt, hogy a násznép örvendezzen, és a mi időnk is örvendező hitre váltson. „Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal” hangzik az apostoli tanítás (Róm 12,15). Hát íme: a násznép örvendezik az örvendezőkkel. Örvendezik a vőlegénnyel és a menyasszonnyal. Jézus jól mondja: „vajon szomorkodhatik-é a násznép, amíg velük van vőlegény?”

Ezt a jókedvű találkozót ezért is külön értékelem és üdvözlöm. A vőfélyeknek a hagyomány szerint valami olyan szerepük volt profán, világi értelemben, mint a papnak az esküvőn, az istentiszteleten: szertartásmestere volt a lakodalomnak, a lakodalom „liturgiájának”, hogy így mondjam. Nagyon fontos szerepe volt abban, hogy mindenek jó rendben menjenek végbe.

Ahogyan a házasságok is meglazultak, és a válások is megsokasodtak, ilyenképpen az esküvői és lakodalmi hagyományok is meggyengültek. Véleményem szerint ezen hagyományoknak a háttérbe szorulása mintegy jelzi a házasság válságát is. Mint ahogy a többi hagyományaink, kultúránk, hitünk meggyengülése is identitásvesztésünkre utal. Ezért aztán külön értékelnünk kell azt a szolgálatot, amelyet a vőfélytalálkozó vagy az ehhez hasonló rendezvények betöltenek, önazonosságunk megőrzése érdekében. Ilyen hagyománynak vagyunk mi őrizői, továbbvivői, részesei. Örvendezzetek az Úrban, testvéreim!

Valamikor a földesi Trianon-emlékmű avatóünnepélyén is megadatott részt vennem. Ahhoz hasonlóan a mostani találkozó is összetartozásunkat hivatott kifejezésre juttatni az egész Kárpát-medencében. Isten áldjon és őrizzen meg nemzetünk közösségében!

Tőkés László

Elhangzott a Hajdú-Bihar vármegyei Földesen, a X. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozón, 2022. október 29-én.