»
2013. november 20. szerda
Tőkés László nyilatkozata a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága mai ülését megelőzően
A Románia Csillaga érdemrend visszavonási indítványa ügyében illetékes becsületbíróság 2013. november 20-i ülését megelőzően a következőket tartom fontosnak közzétenni.1. Teljességgel megalapozatlan az a sajtótudósítói állítás, mely szerint: „Tőkés László európai képviselő azután döntött a személyes részvétel mellett, hogy Ionel Haiduc, a becsületbíróság elnöke nem tette lehetővé számára, hogy ügyvéd képviselje a testület szerdai ülésén”. A valóság ennek éppen az ellenkezője: mind ez ideig azért nem jelentem meg a becsületbíróság előtt, mert az ügyvédi védelemhez való alapvető állampolgári jogomat nem biztosították. Ma viszont éppen azért teszek eleget az idézésnek, mivel időközben az Országos Ügyvédi Kamara kétség nélkül megállapította, hogy a védelem alkotmányos joga ebben az esetben is megillet.
2. Megjelenésem másik döntő oka az, hogy kitüntetésem lehetséges visszavonását nem annyira személyes, hanem sokkal inkább közügynek és kisebbségi ügynek tekintem.
a. Közügyről van szó abban az értelemben, hogy Románia kommunista uralom alóli felszabadulásában szerzett érdemeimért részesültem kitüntetésben. Nem a pártbíróságként felálló becsületbíróságnak, hanem a román társadalomnak tartozom azzal, hogy ma a színe előtt felemelt fővel megálljak – éppen úgy, amiképpen tettem ezt Nicolae Ceauşescu idejében.
b. Kisebbségi ügyről beszélhetünk abban az értelemben, hogy az 1989-es temesvári felkelésben élen járó szerepet játszó református magyar közösségem vezető képviselőjeként nyertem el a kitüntetést; másfelől pedig a Steaua României érdemrend visszavonási indítványa alapjául szolgáló rágalmak is kisebbségi, illetve magyarellenes természetűek. Következésképpen megjelenésemmel romániai magyar közösségem becsülete és jogai védelmében is kiállok.
3. A becsületbíróság ülésén való részvételem éppen azáltal válik lehetővé, hogy nem személyesen kell megvédenem magam, hanem jogi védelmem lehetőségét maga az Alkotmány és az Ügyvédi törvény szavatolják. Az ellenem irányuló megalapozatlan, személyeskedő és pártos vádaskodásokkal szemben ugyanis nem volna méltó „személyesen védekeznem”. Magyarellenes hisztérián alapuló, intézményes megaláztatásomban semmiképpen nem kívánok „partner” lenni.
4. Az ügy érdemi részét illetően csak megismételni tudom, hogy az ellenemre felhozott vádak kiindulópontjául szolgáló tudnádfürdői megnyilatkozásom sem formájában, sem tartalmában nem képezheti okát és alapját semmilyen erkölcsi szankciónak.
a. Egy demokratikus jogállamban a politikai véleménynyilvánítás nem büntethető. Az Európai Alapjogi Charta előírja a gondolat, a lelkiismeret és a véleménynyilvánítás szabadságát (3. és 1. cikk).
b. Álláspontom tartalma szintén nem eshet kifogás alá, hiszen akár a dél-tiroli példát, akár a román–magyar alapszerződést tekintjük, minden államnak, illetve nemzetnek jogában áll a hozzá tartozó külhoni kisebbségeket védelmében és támogatásában részesítenie.
Akárhogyan is végződne a mai „csillagjárás”: a becsületbíróság döntése a romániai demokrácia jelenlegi állapotáról fog hív képet rajzolni – egyebek mellett abban a tekintetben is, hogy az előbb idézett Charta értelmében, miképpen tartják tiszteletben az emberi méltóságot (1. cikk).
A Románia Csillaga érdemrend latin felirata szerint: „In fide salus” = Hit által van a szabadulás. Miként 1989-ben, azonképpen a jelenben is Krisztusban bízunk: válság sújtotta országunkban Ő hozhat szabadulást.
Strasbourg, 2013. november 20.
Tőkés László
volt temesvári lelkipásztor
EP-képviselő hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció