2015. május 23. szombat
Send this article Print this article

Zarándokvonat fogadása Nagyváradon

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúra három zarándokvonat indult el Magyarországról. A Boldogasszony nevű a budapesti Nyugati pályaudvarról gördült ki több száz utassal, a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult, hozzája csatlakozott a fővárosi Keleti pályaudvaron a Székely Gyors.



 A két összekapcsolt vonat egy tizenhat kocsiból álló, csaknem fél kilométer hosszú szerelvényként szeli át Erdélyt. Az egyik mozdonyt idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel halálának 280. évfordulója alkalmából, rajta az erdélyi fejedelem arcképe és jelmondata, „Istennel a hazáért és a szabadságért” látható. A négynapos zarándoklat legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat a Gyimesekbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.
Az utóbbi évek hagyományához híven Nagyvárad idén is állomása volt a zarándokoknak, mégpedig az itt áthaladó Csíksomlyó Expressz–Székely Gyors szerelvénynek. Május 22-én délben több száz helybéli várta a Magyarországról és világ minden részéből érkező utasokat a pályaudvaron, ahol jó hangulatú, zenés-dalos, kölcsönös üdvözlésekkel és fotózással körített spontán népünnepélyre került sor. Lobogtak a nemzeti, történelmi és közösségi zászlók, jelképek, hazafias és egyházi énekek csendültek fel, bepárásodtak a szemek. A váradiak élén Tőkés László előző királyhágómelléki püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte az érkezőket, köztük a zarándokvonat két lelki vezetőjét, Szabó Sándor amerikai református püspököt és Bognár Attila András mohácsi plébánost, püspöki biztost, a pécsi egyházmegye társadalmi és kulturális kapcsolatokért felelős referensét.
 

 
Tőkés László rövid üdvözlőbeszédében emlékeztetett: éppen negyedszázada iktatták be tisztségébe a rendszerváltozás utáni első szabadon választott magyar miniszterelnököt, Antall Józsefet, aki Magna Hungaria eszmei közösségében látta együtt a világ magyarságát, és államfőként lélekben vállalta tizenöt millió magyar szolgálatát határokon belül és azokon túl. Az össznemzeti zarándoklat annak az eszményét fejezi ki, hogy valamennyien egyek vagyunk a Krisztusban a föld kerekén, pünkösd ünnepének előestéjén pedig Krisztus urunk búcsúbeszédének szavai visszhangoznak bennünk: nem hagylak titeket árvákul, eljövök tihozzátok. Trianon utáni árvaságunkban ez a krisztusi ígéret ad nekünk erőt a jövőre nézve: az Úr valóban nem hagyott minket árván, és elküldte hozzánk szent lelkét – mondotta Tőkés László a vasútállomáson.
 

 
Az eredetileg húszpercesre tervezett, de műszaki okokból végül egyórássá változott nagyváradi vonatállás azzal ért végett, hogy a csíksomlyói zarándokok átvették a Partium nemrég elfogadott lobogóját, hogy az autonómiaküzdelem új jelképeként elvigyék a Székelyföldre.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010