»
Változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben – mondja Tőkés László európai parlamenti képviselő romániai kitüntetésének visszavonásáról. Az 1989-es forradalom egykori hőse szerint az európai kereszténység visszaszorulóban van, a földrész intoleráns, és a nemzetek öntudatának elsorvadása fájdalmas jelenség.
– Vagyis a magyar kisebbség kérdése immár a korábbiaknál is nehezebben éri el az európai ingerküszöböt?
– Nyugaton mintha gyakran kettős mércével mérnének: miközben állandó harcot vívnak az egyéni jogokért, a kisebbségi jogok fontosságát nem érzékelik.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni magunk számára?
– Három éve Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarországnak vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése idén tavasszal a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta azt a mondatot?
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy egyeztetett témafelvetés volt?
– A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai változtatásokat tart szükségesnek?
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– A talpon maradásához honnan számít a legtöbb támogatásra?
2016. április 21. csütörtök
„Maradtál volna szimbólum…”
Tőkés László a romániai kitüntetés visszavonásáról és személyes szerepeiről nyilatkozott Csinta Samunak, a budapesti Heti Válasz munkatársánakVáltozó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben – mondja Tőkés László európai parlamenti képviselő romániai kitüntetésének visszavonásáról. Az 1989-es forradalom egykori hőse szerint az európai kereszténység visszaszorulóban van, a földrész intoleráns, és a nemzetek öntudatának elsorvadása fájdalmas jelenség.
– Megfordult már a brüsszeli repülőtéren a merénylet óta?
– Mi tagadás, van bennem némi félsz, de inkább amolyan tudatalatti. Amikor legutóbb végigjártam az újra kinyitott brüsszeli Zaventem reptér másfél órás biztonsági akadályversenyét az autós sorompótól a beszállókapuig, átfutott rajtam: Uramisten, ezután ebben lesz részünk? Körülöttem az emberek ugyanúgy itták a kólájukat, cipelték a csomagjaikat, előzékenyek voltak egymással, mosolyogtak, mint néhány héttel korábban. Mégis azt éreztem, mindenre rányomja bélyegét a robbantás nyomán kialakult félelem.
– Az Európai Parlamentet sokan értelmetlen sóhivatalnak tartják. Van bármi értelme a képviselőségnek?
– Amikor az Európai Parlamentbe kerültem, azt hittem, saját gondjainkat vihetjük a világ elé, fórumra találnak erdélyi kisebbségi problémáink. Ezzel szemben bizonyos értelemben nekem is a nyakamba kellett vennem Európa, a világ problémáit; ilyen értelemben átrendeződtek a fejemben a nemzetközi gondok. Egyfajta globalizáció ment végbe bennem, más hierarchiába és összefüggésrendszerbe kerültek az aktuális problémák. Itt van például a migráció kérdése. Korábban ezt hallva legfeljebb Erdély Kárpátokon túlról érkező bevándorlóira gondoltam, akik milliós nagyságrendben érkeztek Erdélybe új hazát keresni. A világ különböző részeiről érkező migránsok áradatának hullámverésében viszont azzal kellett szembesülnöm, hogy a hagyományos, nemzetek közösségére épülő Európa hasonló problémákkal küszködik, mint a mi nemzeti közösségünk otthon, Romániában. Egész életem hitünk őrzésében, egyházaink szabadságának védelme jegyében telt. Most azt kell tapasztalnom, hogy az európai kereszténység visszaszorulóban van, és nemcsak az államideológiai alapú ateista diktatúra, hanem a szekuláris, elvallástalanodott, álliberális, intoleráns Európa is hátrányos megkülönböztetéssel sújtja.
– Vagyis a magyar kisebbség kérdése immár a korábbiaknál is nehezebben éri el az európai ingerküszöböt?
– Hasonló problémákkal találkozom nemzetközi szinten, mint idehaza, csak másmilyen módon. Mert könnyű belátni, hogy míg hitünket, hagyományainkat, anyanyelvünket védjük, a kisebb-nagyobb európai nemzetek, közösségek érdekeivel találkozunk. Nekem hasonlóképpen fáj a német nemzeti öntudat háttérbe szorulása, mint a magyar nemzettudat sorvadása. Mert ma elképzelni sem lehet, hogy egy német kijelentse, amit itthon azért már egyre kevésbé szégyellünk: magyarnak lenni jó. És miközben szeretettel nyújtok kezet a bevándorló muzulmánnak, Franciaországot a franciák és a francia kultúra hazájának tekintem.
– Nyugaton mintha gyakran kettős mércével mérnének: miközben állandó harcot vívnak az egyéni jogokért, a kisebbségi jogok fontosságát nem érzékelik.
– Jómagam is a kettős mérce alkalmazását tartom Európa egyik legsúlyosabb problémájának. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának legutóbbi ülésén Szili Katalintudatosította, hogy az Európai Unió területén élő hagyományos kisebbségek létszáma kétszer akkora, mint a migránsoké. Ennek ellenére az előbbiek ügye iránti figyelem eltörpül a bevándorlók egyéni jogai iránti aggódás mellett. Némi túlzással ma nemzetközi botrány lesz abból, ha a szerb–horvát határon rálépnek egy migráns lábára, tévéállomások tucatjai riogatják a világot, hogy nem tartják tiszteletben a hívatlanul ideérkező, netán gazdasági menekültnek számító migránsok jogait.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni magunk számára?
– Akár így is kezelhetjük a kérdést, de érzéseim ebben a tekintetben is felemásak. Az unióban ugyanis még odáig sem jutottak el, hogy tudomásul vegyék a külhoni magyar kisebbség létét, kollektív jogait. Ezért annak az alapvetően fonák helyzetnek is örülnünk kell, hogy Lomnici Zoltán a minap azzal kampányolt a brüsszeli restitúciós konferencián, hogy mivel nemcsak a kisebbségi keresztényeket sérti az ingatlan-visszaszolgáltatás kelet-európai akadályozása, hanem a cigányokat is, rájuk való tekintettel is fel kell gyorsítani a kárpótlást. Lomnici logikája szerint mivel létezik egy erős hátszéllel rendelkező európai cigány stratégia, a magyar ügyet az vinné előbbre, ha a cigány érdekeket is csatlakoztatnánk. Ezzel párhuzamosan oda jutottunk, hogy a migránsügy farvizén próbáljuk bevinni Európába a hagyományos kisebbségek kérdését. Örüljünk neki?
– Három éve Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarországnak vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése idén tavasszal a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta azt a mondatot?
– Szó sincs róla. A becsületbíróság közel húszoldalas indoklást állított össze az érdemrend visszavonásának alátámasztására, amely tömör foglalata a csausista-szekurista idők magyarellenességének. Mintha az iratot a volt Securitate Magyar irredenták ügyosztályának – volt ilyen! – szakértői állították össze. Ha valaki viszont látni akarja a hajdani horthysta-fasisztaellenes frazeológiát, az indoklás ajánlott olvasmány. Elítélésemben a feltámadt intézményes magyarellenesség nyer új megfogalmazást, amely nemcsak ellenem irányuló fenyegetés. Abban az országban, ahol ilyesmi megtörténhet, ahol a bíróság igazat ad két volt titkosszolgálati vezető vádaskodásának, senki sem érezheti biztonságban magát.
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy egyeztetett témafelvetés volt?
– Napokon át készültem rá, hiszen a védhatalmi státust a dél-tiroli minta alapján nagyon hasznos politikai eszközként kezelem. Egyeztetés ugyanakkor nem volt, mert attól tartottam, hogyha kikérem a miniszterelnök környezetének véleményét, azt a bölcs tanácsot kapom, hogy ne vessem fel a kérdést. Hasonló okokból a román–magyar alapszerződés felülvizsgálatának felvetését sem beszéltük meg. Holott mindkettőt időszerűnek tartom. A védhatalmi státust sem Orbán Viktor, sem a nemzetpolitikai államtitkárság nem támogatta azóta sem, a következményeitől azonban megvédtek. Ebben az összefüggésben nagyra értékelem a Magyar Becsület Rend odaítélését, ez a kitüntetés a személyem vonatkozásában gyakorlatilag teljesíti védhatalmi státus kívánalmait. Nekem azonban az az elsődleges, hogy az elszakított területek magyarjai szabadon élhessék meg magyarságukat a szülőföldjükön.
– A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai változtatásokat tart szükségesnek?
– Rendszerváltozásra van szükség a kisebbségpolitikában, az általános romániai rendszerváltozás ugyanis alig közelített ezen a téren a demokratikus követelményekhez. Románia a kommunista időkhöz hasonló kirakatpolitikát folytat a kisebbségpolitikában, legfeljebb némi demokratikus álcát magára öltve. Önálló magyar politizálás kell, ennek az igénynek azonban az RMDSZ messze nem akar vagy nem képes eleget tenni. De európai viszonylatban is áttörésre van szükség, hiszen az egyéni jogokon alapuló, a diszkrimináció tilalmának alapelvein nyugvó szűkkeblű kisebbségpolitika tanúi vagyunk. Az unió „ostromát” pillanatnyi ideig sem szabad abbahagyni, de kétségtelenül egyre szűkebb a tér: a migránsok kérdése „behavazott” minden kisebbségi kérdést. Fájdalmas a beismerés, de szükséges: ha elméleti szinten folyamatos is e problémák újrafogalmazása, a gyakorlatban egyhelyben topogunk.
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– Neumann Ottó (Nagyváradról Budapestre húzódott – szerk. megj.) liberális magyarországi újságírót idézem a kilencvenes évek elejéről: „Maradtál volna szimbólum…” Ha maradtam volna a még Ion Iliescu által is forradalmi hősnek nevezett státusban, biztosan semmi baj nem lenne most velem. Engem változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben. Hol politikai, hol egyházi, egyetemi alapítói-irányítói, de magánemberi minőségemben is karaktergyilkossági kísérletek célkeresztjében állok. Legnagyobb teljesítményemnek azt tartom, hogy képes voltam a felszínen maradni, mert amúgy nem terem fű a magamfajta közszereplőnek.
– A talpon maradásához honnan számít a legtöbb támogatásra?
– A legnagyobb támogatást az erdélyi magyarság részéről remélhetem, még ha a hozzájuk fűző szálakat igyekeztek is elvágni kezdettől fogva Temesváron, majd a Szilágyságban, az egyházi életben vagy az RMDSZ által kisajátított romániai magyar közéletben. Ezen a téren gyengültem meg a leginkább. Tisztában vagyok vele: vissza kell találnom a gyökerekhez, a népakarathoz. A legfőbb támogatást a magyarságunktól kaphatjuk, s ebben a tekintetben az Orbán-kormány álláspontja több mint bátorító.
(Az interjú a Heti Válasz április 14-i számában jelent meg.)
hírek
2024. november 18. hétfő
Szoboravató beszéd
2024. november 18. hétfő
Tisztelgés P. Kozma Imre előtt
2024. november 17. vasárnap
Nagyváradtól Masikóig, és vissza
2024. november 7. csütörtök
Matematikusból egyetemépítő – in memoriam Kovács Béla
2024. október 28. hétfő
Akik felelősséggel cselekedték a jót
2024. október 25. péntek
„Isten szabadságra teremtett és szabadságra hívott el bennünket”
2024. szeptember 20. péntek
Tanévnyitó a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen
2024. szeptember 16. hétfő
A szeretetről és a hitről egy szomorú temesvári évfordulón
2024. szeptember 11. szerda
Temesvári igehirdetés és megemlékezés vasárnap
2024. szeptember 2. hétfő
Könyv a Szent István-díj történetéről