Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket az Erdélyi Magyar Szövetség Bihar megyei és nagyváradi szervezetének hagyományos ünnepi és évvégi találkozóján.

Nem dicsekedhetünk erős szervezettel, fényes eredményekkel és különleges pozíciókkal. Önbecsülésünk viszont töretlen: a romániai/erdélyi magyar nemzetpolitika folytonosságát képviseljük – ellenzékben és kisebbségben vagyunk ugyan, de igazunkról, politikai irányvonalunk helyességéről meg vagyunk győződve.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács köszöntését tolmácsolom. Közös értékrendünk kapcsol össze bennünket: a közösségi kisebbségi jogok és az önrendelkezés alapvető politikai célkitűzései jegyében. Az igazság akkor is igazság marad, ha megtagadják. A jogok, az autonómia akkor is értékes és érvényes, ha megvonják tőlünk.

Ennek tudatában harcolunk igazságunkért, jogainkért, autonómiánkért, tudatában annak, amit Bibó István, nagy politikai gondolkodónk, a Nagy Imre-kormány egykori minisztere ekképpen fejezett ki: „A politika a cselekvés művészete korlátok között”. Eme „korlátokban” mi igencsak bővölködünk. Az EMSZ és az EMNT mozgástere nagyon beszűkült. Ezért aztán minden elismerés megilleti őket állhatatosságukért, mellyel a jelenlegi kedvezőtlen körülmények között vállalják erdélyi, partiumi népünk képviseletét és hűséges szolgálatát – mindamellett, hogy ezért sok babér számukra nem terem, sőt magyar oldalról, magyar testvéreik, valamint az RMDSZ részéről is csak gáncs és akadályoztatás az osztályrészük.

Elismerésem Csomortányi István alelnök úrnak, aki szüntelen karaktergyilkos támadások céltáblája, Szilágyi Zsolt külpolitikai kabinetvezetőnek, aki legutóbb az ENSZ Kisebbségi Fórumán képviselte erdélyi magyarságunk ügyét, és ugyanezt teszi az Európai Szabad Szövetségben (EFA), annak alelnökeként, valamint Bíró Ferenc polgármester úrnak, Hegyközcsatárban, Boros Dávid jövendő polgármesternek, Székelyhídon, és Zatykó Gyula nagyváradi főképviselőnknek.

Mozgásterünk országos viszonylatban is igen korlátozott. Az EMSZ elnökeként Zakariás Zoltán – mondhatni – jelképes parlamenti képviseletet lát el Bukarestben, az RMDSZ-frakcióban, állandósult belpolitikai válság közepette, a legutóbbi államelnökválasztási botrányok nyomán kialakult áldatlan helyzetben.

A román koalíciós kormány „szörnyszövetségének” és eleve kudarcra ítélt válságkezelő tevékenységének foglyaként fejti ki tevékenységét az RMDSZ. Megállapítható, hogy azok akarják megoldani a válságot, akik valójában előidézték. Az RMDSZ „mossa a kezét”, mondván, hogy a nehéz gazdasági helyzet kialakulásához „semmi köze nincsen” (Cseke Attila miniszter). A román szélsőséges nacionalistákkal szembe kerülve, akarva-akaratlanul az ő malmukra hajtja a vizet, akiknek népszerűsége a kormány kudarcos politikája következtében egyre növekszik.

Két tűz közé szorulva, a növekvő magyarellenességre való tekintettel nem célszerű és nem egészséges konfrontálódni a Szövetség a Romániai Egységért (AUR) párttal, amely nyerésre áll, és széles társadalmi támogatottsága birtokában utóbb meg fogja büntetni az RMDSZ-t, illetve magyar közösségünket.

Az időszerűség jegyében a továbbiakban hadd szóljak az „Erdély hazavár” elnevezésű tetszetős programról. Úgy vélem, hogy csekély a valóságalapja. Mert ugyan bizony milyen jövő vár a – remélt – hazatérőkre? A válasz több mint lehangoló, húsbavágó: gazdasági recesszió és megszorítások; hatalmas államháztartási deficit, közel a 10%-hoz; adók emelése az új évben: ingatlanadó, telekadó, járműadó, vállalati adók; vállalkozások ellehetetlenítése; bérek befagyasztása, leépítések; igazságszolgáltatás válsága, korrupció. Tüntetések. Háborgó szakszervezetek. Növekvő népharag.

És akkor még nem beszéltem a sajátos magyar ügyekről: a magyar megyék megszüntetésének és a kistelepülések összevonásának veszélyéről, illetve a függőben lévő közigazgatási reformról; a magyar oktatást, a kisiskolákat fenyegető veszélyről; a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem beolvasztásának tervéről; a nagyváradi premontrei rend székhelyének államosítási kísérletéről és megannyi függőben lévő kérdésről.

Persze: nem a hazatérés ügyével van bajunk, hiszen az elvándorlás az egyik fő problémánk, és mi mindannyian a helytállás és a mindenáron való itthon maradás hívei vagyunk. De ennek mindenekelőtt a kedvező körülményeit kellene megteremteni. Ez Románia és a romániai magyarság közös érdeke lehetne.

Nehogy Délvidék vagy Kárpátalja fogyatkozó népének sorsára jussunk!

És itt már egész Kárpát-medencei magyarságunk sorskérdéseihez jutottunk el.

Magyar hazánk, kis-Magyarország szorongatott helyzete is aggasztó.

Egész veszélyeztetett magyar nemzetünk sorsa és jövője forog kockán!

Óesztendő és Újév határán Isten igéjét hívom segítségül: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott…” (Ézs 40,1-2)

1989-ben, a ’80-as években a mostaninál is nehezebb helyzetben voltunk… Történelmünk sorsfordító Adventjében „vártuk az Urat, mint az őrök a reggelt” (Zsolt 130,6), és megszabadított.

Találóan mondta egy jeles teológus, hogy: Európa ne az iszlámot okolja romló helyzetéért, hanem saját gyengeségében és vétkes eltévelyedésében keresse és ismerje fel ennek okát. A mi egykori elnyomatásunk sem csupán a diktatúra, a Szekuritáté erején, hanem legalább annyira a saját gyengeségünkön és gyávaságunkon alapult.

A nyomorúság tapasztalata és tudata lebénít bennünket. Vétkeink és mulasztásaink kárhoztatnak minket. Magunkra kell találnunk! Meg kell küzdenünk a gonosszal!

„Ne csüggedj el, kicsiny sereg” – így szól bátorító egyházi énekük. „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” szegezi nekünk első kérdését a Heidelbergi Káté. „Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok” – hangzik a biztató válasz. Márpedig: „Ameddig Jézus él, / Ameddig Ő segél, / Nem bánthat gond és félelem, / Ő van mindig velem!” – felel rá egy másik énekünk szava.

Csüggedt népünket ekképpen vigasztalja Isten énekszóban és hitvallásban. Találjunk vigaszra Isten kegyelmében, hozzánk elküldött szent Fiában.

1989–1990-ben csodálatos élményként éltük át Krisztus szabadítását, Urunk születésének „szabadító karácsonyát”, amikor is talpra állott a nemzet, Erdély. A jelenben is benne bízzunk, Istenbe vessük reménységünket. Kezemben tartom Az erdélyi magyarok önszerveződéséről szóló könyvet, mely falvaink, városaink, egyházaink akkori ébredését és példaszerű magára találását mutatja be. Ma viszont már nem tudjuk, mihez kezdjünk kivívott szabadságunkkal, olyan, amilyen demokráciánkkal.

Vegyünk példát a rendszerváltoztató kezdetekről, és kövessük az önszerveződésben előttünk járók útját. Ne hagyjuk magunkat! Fogjunk össze! Együttes erővel építsük közös jövőnket.

Krisztus születésének szent ünnepén az Ő segítségét kérjük az előttünk álló új esztendőre!

(Elhangzott a nagyváradi városházán 2025. december 20-án.)