Antal János, az EP-képviselő külügyi tanácsosa felelevenítette: a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartott pénteki megemlékezésen Tőkés László és Milan Zver EP-képviselők egy közös nyilatkozatban foglaltak állást a kommunista múlt hiteles feltárása, és az elkövetett bűnök jóvátétele érdekében. Az igazság feltárása és az emberiség elleni bűnök elkövetőinek felelősségre vonása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a jövő az emberi méltóság és a társadalmi méltányosság alapjaira épüljön – szerepel a nyilatkozatban. Antal János az áldozatokra való emlékezés fontosságát hangsúlyozta, felhívva a figyelmet arra, hogy a temesvári népfelkelés első áldozata Újvárossy Ernő volt, akit 1989 szeptemberében, a városszéli erdőben találtak holtan. Megemlékezett Sas Kálmánérmihályfalvi református lelkipásztorról is, akit szintén gyanús körülmények között likvidáltak, úgy, hogy temetési helye mind a mai napig ismeretlen. Tőkés László elmondta: ha jogi úton nem sikerül tisztázni a két áldozat ügyét, akkor a politika eszközével fognak élni; jövőre lesz Sas Kálmán születésének 110. évfordulója, ezért lépéseket tesznek majd a volt érmihályfalvi lelkipásztor földi maradványainak felkutatására és a leszármazottak óhaja szerinti eltemetésére.

   Az EP-képviselő arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy pert indított az egyik román – a volt szekus Dan Voiculescu érdekeltségébe tartozó, közismerten magyarellenes – televízió ellen, mely nemrégiben minősíthetetlen hangnemben támadta az erdélyi magyarságságot.

 N Y I L A T K O Z A T

 

   A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából, a megelőző napokon Nagyváradon és Székesfehérváron emlékeztünk meg a diktatúra áldozatairól. A rendezvények helyszínei, illetve azok hazai, szlovéniai, szerbiai és magyarországi tárgyú előadásai az egész kelet-közép-európai térség, a volt szovjet tábor közös múltjaként jelenítették meg az ateista totalitárius önkényuralmi rendszer korszakát, melynek nemcsak a tulajdonképpeni áldozatok – vagyis az üldözöttek, a kivégzettek és a meggyilkoltak –, hanem elnyomott országaink egész társadalmai is szenvedő alanyai voltak.

   Hatásaiban és következményeiben ez a fájdalmas múlt tovább él. A kommunizmus visszahúzó örökségétől csak olyanképpen szabadulhatunk meg, hogyha kendőzetlenül feltárjuk a múlt valóságát és ennek révén kiderítjük az igazságot. Igazság- és jóvátétel nélkül nemcsak a vörös diktatúra áldozatainak maradunk adósai – de a demokratikus rendszerváltozás és a társadalmi megújulás sem vihető véghez.

   A vajdasági vagy a szlovéniai tömeggyilkosságok tagadása a holokauszttagadáshoz hasonlítható. A múlt bevallása és jóvátétele nélkül nem lehet szó igazi megbékélésről, és ez Szerbia európai csatlakozásának is elengedhetetlen feltétele. A jelenlegi délvidéki magyarellenes erőszak is csak ezen az úton szüntethető meg – hangzott el Nagyváradon.

   A hírhedt Szekuritáté társadalom-, kisebbség- és egyházellenes bűntetteit bemutató székesfehérvári filmvetítés és kerekasztal a titkosszolgálati múlt átvilágításának a fontosságára hívta fel a figyelmet, melynek halogatása vagy elmaradása posztkommunista visszarendeződéshez vezet, és a volt kommunista országokat sújtó erkölcsi és gazdasági válságból való kijutást akadályozza.

   Az önkényuralmi jelképek – köztük a horogkereszt és az ötágú vörös csillag – használatának tilalmát feloldó magyarországi alkotmánybírósági döntés nem csupán az egykori áldozatok százezreinek az emlékét gyalázza meg, hanem az országot tönkretevő szélsőséges és utódkommunista erők alá is lovat ad, és nemzeti érdekeink érvényesítését hátráltatja.

   A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja az időszerűség erejével hívja fel a figyelmünket arra, hogy az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás és demokratikus átalakulás töretlen folytatásának következetességével nézzünk szembe a kommunista múlttal, igyekezzünk szabadulni annak káros örökségétől, és határozottan lépjünk fel a posztkommunista visszarendeződés bármely formája és megnyilvánulása ellenében.

   Közel negyed évszázaddal a Ceauşescu-diktatúra bukása után, megdöbbenéssel tapasztaljuk a kommunista restauráció következő jelenségeit és eseteit:

1. Felerősödő kisebbség-, illetve magyarellenesség. Verbális magyarellenes agresszió a román médiában. Az ún. magyar kártya újbóli kijátszása. Nyíltan vagy burkoltan magyarellenes közigazgatási és jogi eljárások foganatosítása, a hátrányos megkülönböztetés vagy a kollektív megfélemlítés jegyében.

2. Az ország közigazgatási-regionális átszervezésének – Ceauşescu korszakára emlékeztető – terve, a magyar nemzeti közösség, illetve Székelyföld rovására, a Trianont követő és a nacionálkommunista asszimilációs-homogenizációs politika folytatásaképpen.

3. A magyar autonómia-törekvések antidemokratikus visszautasítása és megbélyegezése. Bukarest által fenntartott és bátorított, ellenséges propagandahadjárat Székelyföld és más magyar vidékek területi, illetve a romániai magyar közösség kulturális önrendelkezése lejáratására. (Magyarország bukaresti nagykövetének kiutasítással való megfenyegetése – ennek részeképpen.)

4. „Szimbolikus agresszió” (Németh Zsolt államtitkár kifejezése) a székely zászlók szabad használata ellen. Ez a „zászlóháború” azokra a kommunista időkre emlékeztet, amikor nemzeti jelképeink – például a magyar himnusz éneklése – szigorú tilalom alá estek.

5. A „be nem avatkozás” Ceauşescu-doktrínájának a Victor Ponta miniszterelnök általi „felmelegítése” – a romániai kisebbségi kérdés, illetve a magyar közösség kérdésének az állami „belügyként” való kezelése tekintetében.

6. A magyar felsőoktatás korlátozása – különös tekintettel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen uralkodó törvénytelen és magyarellenes állapotokra. (Emlékezetes, hogy 1959-ben Ceauşescu irányításával számolták fel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet, utóbb pedig fokozatosan elrománosították a marosvásárhelyi orvosképzést.)

7. Erdélyi magyar nagyjaink kulturális örökségünkből való kizárásának a kommunista kultúrpolitikát idéző gyakorlata – példának okáért Wass Albert és Nyírő József esetében.

   A sort tovább folytathatnánk. (Ezennel nem térünk ki a posztkommunista visszarendeződésnek a romániai társadalom egészét sújtó jelenségeire.)

Az ilyenképpen kialakult helyzetben különösképpen aggasztó mindazoknak a magyar politikai erőknek a viselkedése, melyek tudatosan vagy jóhiszeműségből, tevőlegesen vagy hallgatásukkal, opportunista vagy cinkos módon asszisztálnak ehhez a román – többségi – politikához.

   Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt – szövetségesei közreműködését keresve – következetesen és határozottan visszautasítja a román nacionalista-posztkommunista restauráció mindenfajta megnyilvánulását. Ezzel együtt köszönetet mond a Magyar Kormány támogatásáért és segítségéért – a felsorolt jogfosztások és sérelmek vonatkozásában (1–7.).

   Ezzel szemben, hasonló következetességgel szólítja fel az RMDSZ-t, valamint a Magyar Szocialista Pártot, hogy ha már kellő módon és mértékben nem tudnak vagy nem képesek együttműködni és segíteni a felsoroltak ügyében (1–7.) – legalább ne ártsanak és ne akadályozzák ezek megoldását.

   A Szociáldemokrata Szövetséggel (USL) kötött természetellenes titkos paktum arra enged következtetni, hogy az RMDSZ március 10-i, marosvásárhelyi autonómia-tüntetésünkről való távolmaradása mögött hasonló háttéralkuk, illetve – a nemzeti érdekeinket figyelmen kívül hagyó – pártérdekek húzódnak meg. Egyenesen fájdalmas, hogy miközben Ponta miniszterelnök „ellenségnek” kiáltja ki Orbán Viktor kormányfőt, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a „cinikus bukaresti és budapesti politikusok” közé sorolja a Fidesz vezetőit, a román utódkommunista párt elnökét, Victor Pontát viszont „nagyon korrektnek, nyitottnak és fogékonynak” minősíti.

„Madarat tolláról, embert barátjáról”. Markó Béla RMDSZ-háttérelnök Ponta szocialista testvérpártjának elnökével, Mesterházy Attilával barátkozik, s ugyanebben a sorban helyezkednek el Bajnai Gordon volt kormányfő és Bokros Lajos volt szocialista miniszter – akikhez fűződő pártbéli nexusát Markó az erdélyi autonómia atyjának, Kós Károlynak a nevével próbálja hitelesíteni.

   Victor Ponta küszöbön álló, budapesti látogatásával és „barátjával”, Mesterházy Attila MSZP-elnökkel való találkozójával máris a Kárpát-medencei Szocialista Internacionálé körvonalazódik. Netalán a Kempinszki Hotelben is szerét ejtik majd egy koccintásnak, Szanyi Tibor képviselő és Verestóy Attila szenátor társaságában, és eközben alkalmuk nyílik megbeszélni, hogy „vajon Románia adhat-e területi autonómiát egy olyan lakossági csoportnak, amelynek tagjai egyre nagyobb számban más állam polgárai” (sic! – Sz. T.); valamint azt, hogy a marosvásárhelyi Székely Szabadság  Napja  miért  is  számít  „egyéni  vagy  csoportos  provokációnak”  (sic! – V. A.)…

   És hogyha valaki még ezek után is kételkedne az egy tőről fakadt magyarországi, romániai és erdélyi szocialista hármas szövetségének hitelességében, akkor megnyugtatásképpen hadd tudja meg azt, hogy az RMDSZ Képviselőtanácsa a 2013-as esztendőt Bethlen Gábor- és Kós Károly-emlékévvé nyilvánította, melyeknek fővédnökségére – minden bizonnyal – Pontát és Mesterházyt kérte fel…

 

 

                                                                                      Tőkés László

                                                                                   európai képviselő

                                                                                    az EMNT elnöke