– Milyen furcsa jellemvonása az európai kisebbségpolitikának, hogy miközben a harmadik világ, az úgynevezett harmadik országokban élő kisebbségek ügye iránt rendkívüli figyelmet szentel, hiszen az Emberjogi Bizottság csak az unión kívüli emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozik, ezzel szemben az Európai Unión belüli, mintegy nyolc-tíz százalékos kisebbségekkel és emberi jogaikkal szinte nem tud foglalkozni, ugyanis klubtagok vagyunk. Elméletileg az ide tartozó országok már az unióba történő bejutásuk által teljesítették az emberi jogi elvárásokat, a koppenhágai kritériumok követelményeit, tehát nem vizsgálható Szlovákia vagy Románia, ezen országok kisebbségpolitikája belügynek számít. De még furcsábbnak tartom, hogy miközben foglalkozik az unió a cigánykérdéssel – ami jó dolog –, a cigányságra vonatkozó keretstratégiát hoz létre, vagy a bevándorlók ügye az Európai Parlament napirendjének a toplistáján, a prioritások között szerepel, ezzel szemben mi alig tudjuk megütni az EU ingerküszöbét.

– Úgy tűnik, hogy a kereszténységre épülő Európa megtagadja keresztény gyökereit. Lehet ez ellen tenni valamit?

– Ez egy tudathasadásos állapotra vall, ugyanis egy fekete bőrű számára magától értetődő, hogy védi a fekete bőrűeket, egy arab, egy mohamedán számára mi sem természetesebb, hogy egymással összefog. Ezzel szemben azt kell tapasztalnunk, hogy a keresztyén Európa sokszor nagyobb empátiával  és együttérzéssel viseltetik a más vallásúak, a más nemzetiségűek iránt, mint a sajátjai iránt. Ez is mutatja a keresztyénség elerőtlenedését, és ebből a szempontból legalább olyan káros a nyugati típusú szekularizáció, elvallástalanodás, elvilágiasodás, mint volt a kommunista országokban érvényesülő ateizmus. Mind a kettőnek egy a vége: hitünk, önazonosságunk, vallásunk elvesztése és minden, ami ebből következik. Éppen ezért, amikor 2007-ben az erdélyi választók jóvoltából bekerültem az Európai Parlamentbe, elsőrendű feladatomként tűztem ki a kommunista múlttal való szembenézés és a kisebbségi kérdés mellett a keresztyénség ügyét, és egy ilyen politikai irányvonalat folytatok azóta is.

– Ön szerint hoz-e majd változást a közmeghallgatáson megfogalmazott nyilatkozat?

– A Néppárt frakcióerejűvé tette, hogy egy hosszú ideje tartó próbálkozások nyomán néhány képviselő, köztük Sógor Csaba, Nagy József és társaiknak köszönhetően a Néppárt kiemelten foglalkozzon az őshonos kisebbséggel. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a kisebbségi frakcióközi csoport, az úgynevezett intergroup, amelynek kezdettől fogva tagjai vagyunk mindannyian, és amelynek hosszú időn át Tabajdi Csaba, jelenleg Gál Kinga a társelnöke, mindvégig napirenden tartotta a mi kisebbségi kérdéseinket. Csak az a baj, hogy az intergroupnak csak konzultatív szerepe van, nincs törvénykezdeményező szerepe. Ezért be kell vinni egyik vagy másik frakció ernyője alá ezt a kérdést, és ilyen szempontból elmondhatjuk azt, hogy már a meghallgatás létrejötte is előrehaladás. 

 

 

– Gyakran elmondjuk, hogy együtt vagyunk erősek. Romániából elég sokan vándorolnak el, ami miatt egyre erőtlenebb a magyarság. Hogyan lehetne megakadályozni az elvándorlást?

– Ez az egyik legfontosabb kérdés számomra. Sokszor furcsállom, hogy miközben a migránsok kérdésével kiemelten foglalkozik az unió, akarva akaratlanul, mert a nyakán vannak, a mi kivándorló tömegeink mobilitásként jelennek meg, a munkaerő szabad vándorlásaként. Véleményem szerint ez egy eufemisztikus politika, egy megszépítő politika, és ilyen értelemben struccpolitika, ugyanis mégiscsak fel kéne tenni a kérdést az uniónak: mi az oka annak, hogy a volt kommunista országokból, köztük Magyarországról és Romániából, millió számra mennek el az emberek? Valami nincsen rendjén egy olyan országban, ahonnan mindenki el akar vándorolni. Ez lesújtó következményekkel jár a romániai magyarságra, mert Románia a románoké marad, az, hogy két-három millió román elmegy, az nem változtat a románok helyzetén. A magyarság számára az otthonmaradás a megmaradás kérdését jelenti. Számunkra fontos az, hogy otthon tartsuk a magyarokat. Természetesen hazafiságból nem lehet megélni, habár az öntudatos magyar lét is sok kívánnivalót hagy maga után, gondolok itt a magyar értelmiségiekre, akik közül nagyon sokan elősegítik, hogy gyermekeik külföldön boldoguljanak. Mindent meg kell tenni, hogy feltartóztassuk ezt a folyamatot, amit csak jó politizálással lehet elérni.