Balázs Géza nyelvészprofesszor köszöntése

A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara oktatója, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elnöke, a nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, intézetigazgató Balázs Géza professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem vendégtanára köszöntése 60. születésnapján.

Tisztelt Professzor Úr!

Kényszerű távollétemben ezúton csatlakozom pályatársainak, barátainak, a magyar kulturális-tudományos élet jeles közszereplőinek azon ünnepi Gyülekezetéhez, amely 60. születésnapjának köszöntésére gyülekezett ma egybe. Nem hivatalos képviselőjeként saját jókívánságaimmal együtt Erdély és Református Anyaszentegyházunk testvéri üdvözletét is tolmácsolom és velük együtt a Partiumi Keresztény Egyetem szívbéli köszönetét és elismerését is kifejezésre juttatom mindazért, amit több évtizedre kiterjedő, gazdag közérdekű szolgálatával értük – érettünk – vállalt és elvégzett.

A reformáció nemrégen megünnepelt félévezredes emlékéve összefüggésében – református szokás szerint – a mai alkalomhoz illő 60. zsoltár igeverseit idézem. „Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza minket! Megrendítetted ez országot, ketté szakasztottad; építsd meg romlásait, mert megindult. A te népeddel nehéz dolgokat láttattál (…) Adtál a téged félőknek zászlót, melyet felemeljenek az igazságért. Szela.” (Zsolt 60,3–6).

Nemeskürty István gondolatmenetének értelmében az ország egykori megrendülését idézik fel ezek az igék, amikor is „a nyelv a magyar állam széthullása után átvette a nemzeti együvé tartozás jelképének szerepét és képviseletét”. Balázs Géza professzor úr megfogalmazása szerint is a reformáció vonzerejét főként az anyanyelviség jelentette.

„Hitében él a nemzet” – hirdettük a Reformátusok III. Világtalálkozóján, az istentelen kommunista diktatúra bukását követően, a „nyelvében élő nemzet” szállóigéjének hasonlatosságára. A trianoni országomlás nemzeti tragédiáját is ide kapcsolva, Isten iránti hálaadással emlékezünk azokra, akik az Ő szent igéjével együtt „édes anyanyelvünket” írták zászlajukra, melyet „felemeltek az igazságért”. Hitében és nyelvében ekképpen állott és élt meg a nemzet!

Könnyű belátni, hogy az idegenbe szakadt magyarság számára – miként egykor, Mohács után – az anyanyelv ügye: létkérdés. A reformkor nemes eszmeiségének és emelkedettségének magasából földre szállott nyelvművelés ezenképpen válott a megmaradásunkért folytatott, életre-halálra menő küzdelem hétköznapi fegyverévé, a bölcsészettudomány elvontságából a nyelvpolitikai realitások talajára érkezett nyelvtudomány pedig nemzeti megmaradásunk kitüntetett hadállásává.

Köszönjük, Professzor úr, hogy egész eddigi tudományos és tanítói munkásságával anyanyelvünk ügyének és ezáltal nemzetünk építésének a szolgálatát elvállalta, és mindmáig töretlenül végzi. Külön köszönet és elismerés illesse azért, hogy Lőrincze Lajos és Grétsy László nyomdokába lépve az Édes anyanyelvünk rádióműsor-folyamának a folytatójaként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának szellemében emelte magasra a „magyar igazság” zászlaját!

Nemes önzéssel kérem az Istent, hogy tartsa meg nekünk és éltesse sokáig mindnyájunk javára, és gazdag áldásával kísérje és vezesse élete további útján!

Nagyvárad, 2019. október 30.

Tőkés László