2016. július 4. hétfő
Bocskai-megemlékezés és díjátadás volt Nagykárolyban
Július 3-án a nagykároly-belvárosi református templomban ünnepi istentiszteleten emlékeztek Bocskai István fejedelemre és a bécsi béke 410. évfordulójára, átadva egyben az idei Bocskai-díjakat.
Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke hirdetett igét. Kiemelte, hogy a történelemre is jellemző a derűre ború, a mélység és magasság, az elnyomás és a szabadság, az egység és megosztás, a sötétség és a fény, valamint a bűn és bűnhődés. Bármi is történjék ebben a körforgásban, a hívő embert mindig az a hit erősíti, hogy Isten a történelem ura. A hívő ember mindig hisz egy igazságos kor eljövetelében, amikor is felragyog a történelmi igazság. A magyar történelemben mindig voltak olyan korok, amikor olyan személyek kerültek a magyarság élére, akik képesek voltak a nemzet felvirágoztatására. Ilyen volt Szent István, IV. Béla, Zsigmond és Mátyás király, valamint Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György, akiknek idejében Erdély aranykorát élte, de beszélhetünk a szabadságharcok történetéről, amikor a szabadságharcosok mindig harcba mentek az igazságért. Ezek a nagy történelmi korszakok arra biztatnak, hogy ne adjuk fel, ne hátráljunk meg. Arra biztat a bécsi béke is, amire ma emlékezünk – hangsúlyozta az igehirdető.
A továbbiakban Tukacs József Sándor, a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket, majd Sárkány Viola, a Bocskai Társaság elnöke Bocskai Istvánról és az 1606-os bécsi békéről tartott előadást.
Ebben az évben a Bocskai-díjat ketten kapták meg. Bollobás Béla a világ legismertebb matematikusai között van nyilvántartva, a nagy-Britanniai Cambridge-ben él, de egész élete során ragaszkodott a magyarságához, és mindig segítette a magyar matematikusokat. A Szatmárnémetiben élő Muzsnay Árpád a közművelődés terén kifejtett tevékenységért vehette át a díjat. Az ünnepi eseményen közreműködött Nagy Csaba tárogatóművész, Erdei József előadóművész és Bakó Blanka diák. A részvevők megkoszorúzták a templomkertben lévő Károli Gáspár-szobrot és a trianoni emlékművet.
(Forrás: Szatmári Friss Újság)
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












